Kutatók Éjszakája

Kutatók Éjszakája

Nyitott Karral várunk! Szerezz Junior Mérnöki Diplomát a Mérnöki Karon! Szeptember utolsó péntek estéjén korhatárra való tekintet nélkül várunk minden érdeklődőt a Mérnöki Kar laboratóriumaiban!

Tovább

Hlavay József Diákkonferencia

Hlavay

Versenyünk célja, hogy minél inkább észrevegyétek, hogy a fizika és a kémia körülvesz bennünket. A feladatok nem szokványosak, sokszor kísérletekhez, jelenségekhez kötődnek.

Tovább

HÍVD MEG A MÉRNÖKI KART AZ ISKOLÁDBA!

Tudományos boszorkánykonyha

A program keretében a Mérnöki Kar professzorai, kutatói illetve PhD hallgatói egy tanóra keretében ismeretterjesztő előadást tartanak tudományterületük érdekes és új eredményeiről.

Tovább

Junior diploma

Junior Diploma

A műszaki és természettudományok iránt érdeklődő vagy egyszerűen csak kíváncsi középiskolás osztályoknak, illetve csoportoknak lehetőséget biztosítunk, hogy végigjárják és néhány kísérletbe bekapcsolódva megismerjék a Mérnöki Kar tudományos műhelyeit.

Tovább

Nyitott Karral várunk! Szerezz Junior Mérnöki Diplomát!

A műszaki és természettudományok iránt érdeklődő vagy egyszerűen csak kíváncsi középiskolás osztályoknak, illetve csoportoknak lehetőséget biztosítunk, hogy végigjárják és néhány kísérletbe bekapcsolódva megismerjék a Mérnöki Kar tudományos műhelyeit. A látogatás során fény derül arra is, hogy mi a különbség a vegyész és a vegyészmérnök között; mit csinál egy anyagmérnök; mivel foglalkozik a biomérnök, a gépész- és mechatronikai mérnök; mi után kutat a környezetkutató és miért van szükség a környezetmérnökökre. 

További információ és időpontegyeztetés a 88-624-294-es telefonszámon vagy az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen kérhető.

Korábbi programok:

  • 2017. április 21 – 22. Föld Napja – Fenntarthatóság MindenKOR, Veszprém
  • 2017. április 21. – Padányi Katolikus Iskola, Veszprém
  • 2017. ápriliis 12. – Dózsa György Általános Iskola, Dunaújváros
  • 2017. március 4. - Padányi Katolikus Iskola, Veszprém
  • 2017. február 17.; március 10.; február 6. – Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület
  • 2016. október 18. - Kossuth Lajos Általános Iskola, Veszprém
  • 2016. október 15. – Lovassy Diáknap, Lovassy László Gimnázium, Veszprém
  • 2016. szeptember 30. – Kutatók éjszakája, Pannon Egyetem Veszprém
  • 2016. április 16. – A fizika mindenkié 2.0, Pannon Egyetem Veszprém
  • 2016. július 4-9. - Nyári Egyetem Középiskolásoknak, Tihany
  • 2015. november 30., Ipari Szakközépiskola, Veszprém
  • 2015. november 16., Vetési Albert Gimnázium, Veszprém
  • 2015. szeptember 25., Ifjú Kutatók Délutánja - DSZC Rudas SZKI, Dózsa György Általános Iskola, SZC Bánki Donát Gimnázium (Dunaújváros), Lánczos Kornél Gimnázium (Székesfehérvár)
  • 2015. szeptember 25., Kutatók Éjszakája
  • 2015. augusztus 7., JEDLIK Tudásnyitó Tábor, Veszprém
  • 2015. július 2., Várpalotai Vegyész Tábor
  • 2015. június 30., Nyári Egyetem középiskolásoknak
  • 2015. június 12., DSZC Rudas SZKI és SZC Bánki Donát Gimnázium,  Dunaújváros
  • 2014. szeptember 26., Kutatók Éjszakája
  • 2014. július 23., Nyári Egyetem középiskolásoknak II.
  • 2014. július 2., Nyári Egyetem középiskolásoknak I.
  • 2013. november 29., Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, Veszprém
  • 2013. szeptember 27., Lorántffy Zsuzsanna SZKI, Rudas SZKI, Bánki Donát Gimnázium, Dunaferr SZKI, Dunaújváros; Széchenyi István Gimnázium Székesfehérvár
  • 2013. szeptember 27., Kutatók Éjszakája
  • 2013. szeptember 19., Gödöllői Református Liceum
  • 2013. július 3., Nyári Egyetem középiskolásoknak
  • 2013. június 12. Rudas SZKI, Dunaújváros

Tehetséggondozás galéria

Hlavay
Hlavay
Nyári Egyetem Középiskolásoknak, 2016. július 4-9.

JUNIOR Mérnökverseny, 2014. szeptember 26-27.

Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia 2014. március 21-22.

Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia

Univerzális Műhelyfoglalkozások

Boszorkánykonyha

Mérnökpalánta képző

lablec Szechenyi2020 2

Dékáni vezetés

szi

Dr. Szalai István dékán, egyetemi tanár
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746

Fizika és Mechatronika Intézet C 339
telefon: 88/624-000, 6011
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Chován Tibor gazdasági dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746,
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet C133
telefon:88/624-000, 6077
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Németh Sándor oktatási és akkreditációs dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

A kari vezetés munkatársai

CSTE IMG 5736

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

kep

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Általános- és középiskolásoknak Nyitott Karral várunk! Szerezz Junior Mérnöki Diplomát!