Univerzális Műhelyfoglalkozások - A fizika mindenkié 2.0

A fizika mindenkie PEMK 2016 plakat

Fizika-show a Mérnöki Kar és az Eötvös Loránd Fizika Társulat Veszprém megyei csoportja közös szervezésében. Kísérletekkel, laboratóriumi bemuta tóval és egy érdekes előadással várjuk az érdeklődőket.

A program minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

HLAVAY 2016 - diákkonferencia középiskolásoknak

Hlavay2016 FELHIVAS

Kedves Középiskolások!

 

A Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia 2016. április 15-16. között immár 13. alkalommal kerül megrendezésre.

 

Az alábbi két kategóriában várjuk a jelentkezéseteket:

 

Saját kutatómunka bemutatása
Junior mérnökverseny

 

Üdvözlettel,

a Szervezők

 

Nyári egyetem középiskolásoknak 2016

nye2016 felhivas kesz web300x214

A Mérnöki Kar 5 napos nyári egyetemet szervez középiskolai képzésben résztvevő tanulóknak. A megrendezésre kerülő tábor célja a középiskolás diákok természettudományos és műszaki érdeklődésének és ismereteinek bővítése.

A 2016. július 4-9. között, Tihanyban megrendezésre kerülő táborban a résztvevő diákoknak a szervezett programok mellett, szállást és napi 3x-i étkezés biztosítunk. 

A szállás és a szervezett programok költségeit a szervezők fizetik, így a Nyári Egyetem részvételi díja 19 200 Ft/fő/turnus.

 

Téged is várunk, ha benned is megvan a műszaki és/vagy természettudományos érdeklődés! Kedvicsinálónak nézd meg a programot bemutató összeállításunkat és/vagy nézd meg a tavalyi tábor részletes programját!

Ha szívesen jönnél, de a nyári szakmai gyakorlatod ütközik a tábor időpontjával, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot!

A táborba jelentkezni a REGISZTRÁCIÓ menüpontra kattintva lehet.

Kérdés esetén írj a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre!

 

Program (2015. június 29-július 5.)

logo

2015. június 29., hétfő


12:00-13:00 Érkezés, regisztráció
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:30 Bemutatkozás, ismerkedés I.
15:45-16:00 Megnyitó
16:00-17:30 Teiermayer Attila: Képtelen képes fizika feladatok (interaktív előadás)
17:30-19:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés II.

Bővebben: Program (2015. június 29-július 5.)

Jelentkezés - Nyári egyetem középiskolásoknak 2015

2015 MK nyariegyetem web 300x214

Érdekelnek a műszaki és/vagy természettudományok? 15-18 év közötti középiskolás vagy?
Ha a válasz igen, akkor ott a helyed 2015. június 29.-július 5. között a tihanyi táborban!

Részvételi díj: 39 000 Ft/fő/turnus, amely magában foglalja a szállás és a napi 3x-i étkezés, illetve a szervezett programok költségeit.

Jelentkezés a tábora ITT.
Jelentkezési határidő: 2015. június 10.

További felvilágosítás a 88-624-294 telefonszámon vagy a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen kérhető.

Kedvcsináló kisfilmünket ITT nézheted meg!

Bővebben: Jelentkezés - Nyári egyetem középiskolásoknak 2015

Eredmények - Hlavay2015

Hlavay plakat web

Kedves Diákok!
Kedves Felkészítő Tanárok!

Köszönjük, hogy ez évben (is) részt vettek a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencián. Bízunk benne, hogy mindannyian kellemes élményekkel, hasznos tapasztalatokkal és ötletekkel telve tértek haza.


A diákkonferencia részletes eredményei ITT olvashatók.

A rendezvényen készült fotók ITT érhetők el.

További sikeres tanulmányokat, eredményes versenyzést, illetve jó munkát kívánunk!

a Szervezők

 

Univerzális Műhelyfoglalkozások - Napfogyatkozás

plakat 2015 03 20final

2015. március 20-án részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarország területéről, helyi idő szerint 9:37-től 11:56-ig. A fogyatkozás maximumán a Hold a napkorong közel 60%-át fogja eltakarni, erre 10:44-kor kerül sor.

Az "Univerzális Műhelyfoglalkozások" sorozat keretében a napfogyatkozás jelenségét egy speciális napszűrővel ellátott 150/750-es Newton távcsővel vizsgálhatják meg az érdeklődők. A távcsövet kezeli: Medvegy Tibor tanársegéd (Fizika és Mechatronika Intézet)

 

Időpont: 2015. március 20., péntek 9:37-11:56
Helyszín: Pannon Egyetem "A" épülete előtt

 

A program minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

A rendezvény a „2015: A Fény Nemzetközi Éve” programsorozat keretében az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Veszprém megyei csoportja támogatásával valósul meg.

 

Univerzális Műhelyfoglalkozások - Farkas Alexandra: Légköri jégkristályok fényjátékai

univ mf plakat 20141125

Az "Univerzális Műhelyfoglalkozások" sorozat őszi programját Farkas Alexandra környezetkutató "Légköri jégkristályok fényjátékai" című előadása zárja.

Legyen akár éjjel, akár nappal, az égbolton olykor igen látványos optikai tünemények tűnhetnek fel, ám ezek sokunk elől rejtve maradnak. Az előadó számos látványos fénykép segítségével mutatja be a jelenségeket, bevezeti a hallgatóságot a halók és éjszakai világító felhők megfigyelésének módszerébe és bemutatja a háttérben álló meteorológiai és optikai folyamatokat.

Időpont: 2014. november 25., kedd 18:00 óra.
Helyszín: Pannon Egyetem B épület II. emelet, konferenciaterem.

Az előadás minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

A rendezvény a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0026 projekt keretében valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Nyári egyetem középiskolásoknak 2015

logo

Kedves Érdeklődő!

 

2015-ben is lesz tihanyi nyári tábor!

Június 29. és július 5. között Téged is várunk, ha benned is megvan a műszaki és/vagy természettudományos érdeklődés! A jelentkezéssel kapcsolatos további információk április 24-től  érhetők el.

 

Kedvicsinálónak nézd meg a programot bemutató összeállításunkat!

 

Kérdés esetén kérlek írj a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre!

 

Univerzális Műhelyfoglalkozások - Látogatás a Pannon Csillagdában

plakat október 28 kesz

A kurzus következő foglalkozása során látogatást teszünk Bakonybélben, Közép-Európa legmodernebb csillagvizsgálójában.

A Pannon Csillagdában először megtekintjük az űrkutatási, csillagászattörténeti és asztrofotó kiállítást, majd a 3D-s digitális planetáriumban teszünk egy képzeletbeli űrutazást. Derült idő esetén a kupolában található távcsövek segítségével figyelhetjük meg a csillagok, bolygók, égitestek világát.

 

A programot vezeti: Ladányi Tamás

 

Időpont: 2014. október 28., kedd 
Utazás: ingyenes különjárati autóbusszal.
Indulás: az egyetemi menza utcájából (Hóvirág u.)
Belépődíj: felnőtt 1 900 Ft/fő, diák 1 500 Ft/fő, amely a csoportkedvezmény levonása után a helyszínen fizetendő.

Jelentkezés: http://bit.ly/csillagda2014
Jelentkezési határidő: október 26., éjfél.

A korlátozott létszám miatt a jelentkezéseket beérkezési sorrendben rögzítjük!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

A rendezvény a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0026 projekt keretében valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Univerzális Műhelyfoglalkozások a Kutatók Éjszakáján

umf fejlec 330x119

Az "Univerzális Műhelyfoglalkozások" sorozat őszi szezonját 2014. szeptember 26-án a Kutatók Éjszakáján nyitjuk meg négy érdekes témájú előadással (helyszín: Pannon Egyetem B épület, aula földszinti konferenciaterem).  Az előadás minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes!

 

 

 

18:00-18:45
Egy Gyűrű mi örök, Egy Gyűrű kell nekem, Egy a lábamra jár, segít az Egyetlen
Preiszner Bálint PhD hallgató, Limnológia Intézeti Tanszék

Mi mindenre jó a madárgyűrűzés? Kedvtelés vagy komoly tudományos munka? Árt vagy használ a madárnak?

 

19:00-19:45
Négy kontinens csillagai 
Ladányi Tamás, tanár, asztrofotográfus

Kalandozások a világ közeli és távoli tájain, földrajzi és csillagászati vonatkozásban, látványos asztrotájképek formájában. Két évtized utazásai során Európa, Ázsia, Afrika és Amerika számos országát kereste fel az ismert asztrofotós, aki sajátos szemszögből mutatja be a nappalról ismert tájakat, városokat. Képeiben, beszámolóiban a világ éjszakai arcát jeleníti meg, csillagokkal, Tejúttal, égitestekkel egyetemben.

 

20:00-20:45
CSI Veszprém - helyszínelés elektronmikroszkóppal
Dr. Kovács Kristóf egyetemi docens, Anyagmérnöki Intézet

Működött-e a kerékpár világítása a baleset pillanatában? Rálőttek-e az éjjeliőrre? Miért szakadt le a kisteherautó kereke? Megtörtént esetek a közelmúltból. A pásztázó elektronmikroszkóp az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatára alkalmas berendezés, amellyel nagy nagyításban megjeleníthető az anyagok szerkezete, és mérhető az elemi összetétele. A szupravezetőktől a bűnjelekig, a kerámiáktól a rovarokig bármit vizsgálhatunk pásztázó elektronmikroszkóppal. Működés közben bemutatjuk az elektronmikroszkópot, valamint bűnügyi technikai, biológiai és anyagtudományi (pl. szupravezető kerámia) mintákat.

 

21:00-21:45
Földkérgi radioaktív izotópok a szépség, egészség és szerelem szolgálatában
Dr. Somlai János egyetemi docens, Radiokémiai és Radioökológiai Intézet

A huszadik századot az atomkor századának is hívták. Az évszázad kezdetére esik a tizenkilencedik század végén felfedezett röntgensugárzás, illetve a radioaktív anyagok alkalmazásának széleskörű elterjedése.  A huszadik évszázad alatt voltak szakaszok, amikor istenítették és voltak, amikor a pokolba kívánták a radioaktív anyagokat. Gondoljunk csak a kezdeti szakaszra, amikor az újonnan felfedezett röntgensugárzást, majd később a radioaktív anyagokat szinte korlátlanul használták az egészség megőrzésére, betegségek kezelésére. Sokan igyekeztek ezt a csodaszert, az akkor még az örök élet elixírjének hitt radioaktív anyagot beszerezni, használni, hogy egészségüket megőrizzék, szexuális képességeiket megsokszorozzák, életüket meghosszabbítsák. Így forgalomba kerültek radioaktív arckrémek, és egyéb kozmetikai szerek, rádiumtartalmú fogkrémek, csokoládék, pékáruk, különböző roboráló szerek és nagy népszerűségnek örvendtek azok a berendezések, amelyekkel otthon bárki készíthetett magának radonos ivóvizet. A tudomány fejlődésével, a tapasztalatok összegzésével később bebizonyosodott, hogy az ionizáló sugárzások nagy adagban súlyosan károsítják az egészséget. A kezdeti, és tudományosan nem megalapozott széleskörű felhasználás, sok ember egészségromlásához, esetenként halálához vezetett.  Ebben az anyagban áttekintjük a radioaktív anyagok széleskörű, többnyire meggondolatlan, és minden tudományos alapot nélkülöző, az emberek egészségének, fiatalságának, szépségének és nem kevésbé népszerű, szexuális képességének megőrzése, fokozása céljából történő alkalmazásait.

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A rendezvény a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0026 projekt keretében valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Hlavay diákkonferencia 2015

Hlavay2015plakat-10

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara 2015. április 17-18. között, immár 12. alkalommal rendezi meg a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferenciát. Ez évben is keressük azokat a műszaki és/vagy természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákokat, akik érzékenyek környezetük problémáira és azok megoldására újszerű, kreatív ötleteik vannak.

 

A diákkonferencia keretében a diákok három területen mérhetik össze tudásukat:

saját kutatómunka bemutatása,
kémia és fizika feladatmegoldó verseny,
junior mérnökverseny.

 

A konferencián résztvevő diákoknak és felkészítő tanáraiknak ingyenes részvételt és térítésmentes szálláslehetőséget biztosítunk. A legjobb (I-III. helyezett, különdíjak) előadásokat, feladatmegoldó diákokat és kreatív csapatokat értékes könyvutalványokkal díjazzuk.

Várjuk jelentkezésedet a versenyre!


Bővebb információ és jelentkezés a konferenciára...

 

Fotók (2014. július 21-27.)

14 MK tabor t2 csop

Kedves Táborlakók!

Köszönjük, hogy részt vettetek a Mérnöki Kar tihanyi nyári egyetemén. Bízunk benne, hogy kellemes élményekkel, új ismeretekkel és barátságokkal gazdagodva tértetek haza!

A tábor második turnusán készült fotók ITT érhetők el.

Kellemes nyarat és további sikeres tanulmányokat kívánunk!

a Szervezők

Kutatók Éjszakája (2014. szeptember 26.)

ke 2014 web copy

Nyitott Karral várunk! Szerezz Junior Mérnöki Diplomát a Mérnöki Karon!

Szeptember utolsó péntek estéjén korhatárra való tekintet nélkül várunk minden érdeklődőt a Mérnöki Kar laboratóriumaiban!

Luminollal gyújtunk fényt az éjszakában, lőgyapotot égetünk, benézünk a pokol kapuján, megszámoljuk hány lába van az X-Y asztalnak, szilikonlabdát készítünk, zajt mérünk, meglifteztetjük a nátriumot, kipróbáljuk a 3D nyomtatót, harisnyagyártásba fogunk, lebegtetünk, helyszínelünk, felhőket és szivárványt készítünk, algát tenyésztünk, aromaanyagokat tesztelünk, belekóstolunk a molekuláris gasztronómiába, thermo fotót készítünk, rózsát fagyasztunk, kiderítjük, hogy mitől intelligens a folyadék, kinyomozzuk, hogyan tudunk láthatatlan anyagokat láthatóvá tenni és még sorolhatnánk…

 

Játékszabályok

Felvehető kurzusok listája

 

 

Az "Univerzális Műhelyfoglalkozások" sorozat őszi szezonját 2014. szeptember 26-án a Kutatók Éjszakáján nyitjuk meg négy érdekes témájú előadással (helyszín: Pannon Egyetem B épület, aula földszinti konferenciaterem).  Az előadás minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes!

 

Tovább az előadásokhoz...

 

 nyomIMG 5190 03TEnordkapp920731ladanyiweb

Nyári Egyetem Középiskolásoknak - Program (2014. július 21-27.)

2014. július 21., hétfő


12:00-13:00 Érkezés, regisztráció

13:00-13:30 Bemutatkozás, ismerkedés I.
13:30-14:30 Ebéd
14:30-15:30 Bemutatkozás, ismerkedés I. folytatás
15:30-15:45 Megnyitó
14:10-15:30 Dr. Abonyi János egyetemi tanár: Döntési modellek - a problémamegoldás lélektana (előadás)

Bemelegítő előadás, csupán hangolás arra, hogy kellő nyitottsággal élvezzük a tábor előadásait. Figyelmeztetés, hogy mindennek ami történik velünk aktív részesei kell hogy legyünk. Martin Luther King szerint "Az emberiség fennmaradása a kreatív gondolkodókon múlik." Ha nem is mentjük meg még aznap a világot, készülünk egy kicsit erre, elfilozofálunk arról, hogy mi is a kreativitás, kreatív-e a természet, milyen megoldásokat leshetünk el tőle, vagy másoktól. Merthogy a kreativitás tanulható, fejleszthető, és mindez – remélem nektek is - örömet okoz.

17:00-19:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-20:50 Dr. Gelencsér András egyetemi tanár: Globális éghajlatváltozás - Mítosz vagy valóság? (előadás)
21:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés II.


2014. július 22., kedd


7:00-7:30 Reggeli

7:30-9:00 Preiszner Bálint PhD hallgató: Madárgyűrűzés és - megfigyelés a tihanyi Külső-tónál (terepi foglalkozás)

A madárgyűrűzés egy több mint 100 éves módszer a madarak életének megismerésére és tanulmányozására. A Pannon Egyetem Limnológia Tanszékén működő Ornitológiai kutatócsoport munkájában is ezt a módszert hívjuk segítségül a madarak viselkedésének tanulmányozásához, valamint a madarak védelmére felhasználható információk gyűjtéséhez. Ez utóbbi céljából a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen indított akcióban felmérjük a tihanyi Külső-tó nádasában fészkelő és táplálkozó énekesmadarak állományát. A munka során testközelből találkozunk védett és fokozottan védett madárfajok egyedeivel, amelyeket rövid vizsgálat után ismét szabadon engedünk. Ebbe a munkába nyerhetnek bepillantást a tábor résztvevői, miközben megtapasztalhatják ennek a nem mindennapi élőhelynek a szépségét. A foglalkozás során a kutatás módszereinek megismerése mellett az egyes fajokról is sok érdekességet hallhatnak a gyűrűzőktől, sőt akár segíthetik is a szakemberek munkáját belekóstolva a kutatómunka egyik legszebb részébe.



9:00-13:00 Futó János geológus vezetésével Geotúra a Tihanyi-félszigeten  
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Pihenő
15:00-16:00 A MOL Nyrt. Skoda Octavia 1.6 CRTDi típusú diesel tesztautójának bemutatása (foglalkozás)

A motortérben tüzelőanyag fogyasztásmérő kör kiépítve, olajhőmérséklet mérés, vízhőfok, turbónyomás mérés, azaz az igényeinknek megfelelő komplett felműszerezés. Mérőelektronika a csomagtérben, valamint mérőkoffer, mérő-adatgyűjtő rendszerrel és laptoppal. Az autón tudjuk mérni a fogyasztást, a mérésekből excel fájlt generálni.

17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd, Károly Kolos hallgató: LEGO robotok programozása (előadás)


2014. július 23. ,szerda


7:30-8:00 Reggeli

8:00-9:00 Utazás Veszprémbe
9:00-11:00 Gyárlátogatás a Continental Automotive Hungary Kft. gyárában

A látogatás során betekintést nyerhettek, hogy milyen egy szoftverfejlesztő mindennapja és munkakörnyezete. Milyen tesztautókkal tesztelik a náluk írt szoftvereket, illetve a gyárlátogatás keretében megtapasztalhatjátok, hogy az autókba milyen szenzorokat építenek be és ezeket a szenzorokat hogyan gyártják.

11:30-12:50 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe I.

Mechatronika labor (Fizika és Mechatronika Intézet)
A laborlátogatás során megismerkedünk egy lézeres gravírozó eszközzel és programozásának alapjaival. Egy előre megtervezett ábrának megfelelően megírjuk a programot, és az ábrát fekete kartonlapra gravírozzuk. Ezek után egy oktató robotkar felhasználásával készítünk szortírozó készüléket, amely különböző szenzorok jele alapján válogat a munkadarabok között.

Biomérnöki alkalmazások – fermentáció és enzimek (Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézet)
Mindennapjaink során is gyakran felmerülő igényünk szerint környezetünket kímélő, egészségünkre lehetőleg ártalmatlan és természetes úton előállított termékeket szeretnénk felhasználni vagy fogyasztani. Ennek teljesítése a biotechnológia segítségével, a természetben lejátszódó biológiai és biokémiai folyamatok hasznosításával nem lehetetlen feladat. Az élelmiszerüzletek polcairól ránk mosolygó termékek közül azonban alig tudunk olyat választani, amelynek címkéjén ne szerepelne valamilyen adalékanyag. A többnyire E betűvel és egy számmal jelzett komponens a legtöbb vásárló számára valamilyen titokzatos eredetű és összetételű varázsszert jelöl. Pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb: pl. az E330 jelölés citromsavat jelöl. Erről, az aromák szerepéről és előfordulásáról a zöldségekben, gyümölcsökben, felosztásukról (természetes, természetazonos) és biotechnológiai módszerekkel történő előállításukról lesz szó a foglalkozás során, amit egy "aromatotó" egészít ki. Emellett megismerkedünk a természetes eredetű biokatalizátorok alkalmazási lehetőségeivel és a gyakorlatban is végrehajtunk egy fermentációs folyamatot.

13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe II.

A jövő szerkezeti anyagai (Anyagmérnöki Intézet) (a laborlátogatás folytatása) 

Alternatív energiaforrások
Napjaink egyik legfőbb problémája az „energia-éhség”. A felhasznált energia mennyisége exponenciálisan nő, a rendelkezésre álló fosszilis készletek pedig drasztikusan csökkennek. Szintén égető probléma a környezetszennyezés, amit jórészt szintén a fosszilis energiahordozók alkalmazásának köszönhetünk. Szükséges tehát olyan megoldások kutatása, amelyek segítségével eljuthatunk oda, hogy a hagyományos energiahordozókat kiválthassuk. Speciális kívánalom olyan gépjárművek fejlesztése, amelyek nem igényelnek benzint, vagy gázolajat.
Milyen megoldások jöhetnek szóba? Alternatív energiaforrásként egyre szélesebb körben alkalmazzák a napenergiát (napelemek, napkollektorok), a járművek hajtására pedig járható útnak tűnik a hidrogén alkalmazása. Sokféle napelem-típust dolgoztak ki és az üzemanyag cellák egyre újabb generációi is kifejlesztésre kerülnek. Lehet, hogy ez lesz a jövő?

A mágneses lebegtetés (Meissner-effektus) bemutatása nagyhőmérsékletű kerámiai szupravezetőknél
A szupravezető anyagok lényeges tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten elektromos ellenállásuk megszűnik és kizárják magukból a mágneses mezőt. Így alkalmasak az elektromos áram veszteségmentes vezetésére, továbbá nagy erősségű mágneses terek létrehozására. Ebből adódóan legfontosabb felhasználási területeik az energiaszállítás, elektromos energiatárolás, nagy mágneses terű szupermágnesek, mágneses lebegtetéses vonatok, különböző kisebb eszközök és berendezések készítése (pl. hálózati elemek túlfeszültségtől való védelme, nyersanyagok tisztítására szolgáló mágneses szeparátorok, súrlódásmentes lebegtetéses csapágyak, orvosdiagnosztikai berendezések (pl. mágneses enkefalográf)).
A mágneses térben átmeneti hőmérséklete alá hűtött szupravezetőből a mágneses erővonalak kilökődésével a szupravezető mágnesezettsége mintegy ellentétessé válik a külső mágneses térrel. Az ekkor fellépő taszító erő a permanens mágnes szupravezető feletti lebegését eredményezi, mely jelenség alkalmas a szupravezető állapot bemutatására.

A méret a lényeg
A bennünket körülvevő dolgok méretei mindenki számára megszokottak, természetesek. Csak kevesen gondolkodnak el azon, vajon milyen lehet az a világ, ahol a méretek nem méterben mérhetők, hanem annak milliomod részében a mikrométeres tartományban. Ilyen vizsgálatokra szolgál az elektronmikroszkóp, amelynek segítségével szó szerint új dimenziók nyílnak meg az érdeklődők előtt.

15:00-15:15 Szünet
15:15-16:15 Vegyipar a mindennapjainkban, avagy mivel foglalkozik a vegyészmérnök? (Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet)

A foglalkozás során a vegyészmérnökség három nagy területébe, a folyamatmérnökségbe, az ásványolaj- és széntechnológiákba valamint a vegyipari műveletekbe nyerhetnek bepillantást a hallgatók.
A mindennapi használati cikkeink előállítása során elengedhetetlen a vegyipari folyamatok alkalmazása, legyen szó akár a gyógyszerekről, parfümről, műanyagról vagy műtrágyáról. Szinte nem tudunk olyan használati cikket a kezünkbe venni, amelyet ne érintett volna a vegyipar szele. Reggel akár teát, akár kávét főzünk ún. extrakciós folyamattal indítjuk a napot. Ez a művelet felhasználható többek között a dohány nikotinmentesítésére, a napraforgómagból az olaj kivonására, de a cukorgyártásban is használják. Egyik leggyakrabban alkalmazott vegyipari művelet a desztilláció, amely folyadék elegyek szétválasztására használnak. Erre a legjobb példa a pálinkafőzés, ahol az alkoholt választjuk el a víztől és egyéb komponensektől. Az üveg és fém eszközeink kiváltására tömegesen használjuk fel a műanyagokat, amelyekkel szemben elvárjuk, hogy a fémekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek. Ebben nyújthatnak segítséget a szénszálas és nanocső tartalmú műanyagok, amelyek kedvezőbb mechanikai és vezetési tulajdonságiak révén az elektronikában, az űrkutatásban is használatosak.
Amikor autóba ülünk, az autónk hajtóanyaga lehet benzin, gázolaj, gáz vagy E85, mind-mind kőolajból és földgázból kerül előállításra. A motorhajtóanyagokat a kőolajból finomítókban állítják elő számos vegyipari műveletet alkalmazva. A finomítók legfontosabb részei: desztillációs üzemek, kénmentesítő üzemek, különböző konverziós (átalakító) technológiák. A kőolaj nem megújuló, ill. csak nagyon lassan megújuló energiaforrásunk, ezért egyre fontosabb szerepet kapnak a fenntarthatóság szellemében a bio-motorhajtóanyagok. Ezek előnye, hogy gyorsan megújuló nyersanyagokból kerülnek előállításra. A foglalkozás során bemutatásra kerül két nagylaboratóriumi kémiai ikerreaktor rendszer, amin megfigyelhető minden olyan lépés, ami a finomítókban előfordul. Valamint a termékminősítéshez elengedhetetlen kőolajipari analitikai készülékek, módszerek és működési elvük bemutatása.
Minden vegyipari üzemben elengedhetetlen a megfelelő üzemeltetési paraméterek (pl. hőmérséklet, nyomás, koncentráció viszonyok, reaktor mérete/típusa, katalizátor típusa) kiválasztása és betartása. Az üzemeltetési paraméterek kiválasztása történhet, drága laborkísérletekkel, azonban e kísérletek egy része kiváltható olcsóbb és sok esetben gyorsabb számítógépes szimulációkkal. A szimulációk alapjai a technológiák, berendezések megfelelő részletességgel megadott vegyészmérnöki modelljei. Vannak olyan úgynevezett flowsheeting szimulátorok, amelyekben egész technológiákat lehet modellezni és vizsgálni, a berendezések közötti kapcsolatokkal együtt. Ha kiválasztottuk a megfelelő üzemeltetési paramétereket a következő feladat, hogy ezeket a paramétereket a kívánt értéken tartsuk. Ehhez elengedhetetlen a berendezések üzemeltetése során a számítógépes szabályozás. Mely megfelelően alkalmazva minden üzemeltetési paramétert az előírt értéken tart. A foglalkozás során egy desztillációs kolonna modellezési és szabályozási feladataiba nyújtunk bepillantást.

16:15-16:30 Szünet
16:30-17:30 Számítógépes tervezési gyártási technológiák, gyorsprototípus gyártás (Gépészmérnöki Intézet)

Gyors prototípus gyártás 
A foglalkozás során a hallgatóság megismerkedhet a gyors prototípus gyártás technológiájával, alkalmazási lehetőségeivel. „Élőben” követheti nyomon egy alkatrész gyártását.

Számítógépes tervezési, gyártási technológiák és vizsgáló eljárások oktatása a Pannon Egyetem Gépészmérnöki Intézetében
A mai modern gépipar a termék fejlesztési, előállítási folyamataihoz rugalmas gyártórendszereket használ. A rugalmasság azt jelenti, hogy a vevői igények viszonylag gyors változásához igazodva egy termékelőállításra specializálódott szervezet gyorsan tudjon reagálni. A termék tervezési folyamat, a megfelelő gyártástechnológia és termelési folyamat kialakítása, mind pedig a napi termelésszervezés során törekedni kell az egyszerű, gyors és hatékony megoldások használatára. A termékfejlesztés során a számítógépes modellezési, szimulációs technikák, a gyors prototípus építés azt a lehetőséget nyújtják, hogy igen gyorsan ki lehessen alakítani a vevő számára mindenben megfelelő konstrukciós megoldást.

18:00-19:00 Utazás Tihanyba
19:00_20:00 Vacsora
20:00-22:00 Junior Mérnökverseny - forduló I.


2014. július 24., csütörtök


8:00-9:00 Reggeli

9:00-10:30 Kántor Zoltán (Balluff Elektronika Kft.): Mindenhol érzékelők! (előadás)

Hol vannak a tárgyak? Milyen gyorsan mozognak? Mennyi a hőmérséklet? És különben is: milyen erős itt a mágneses tér? Mennyi a vérnyomásod? -- Tele van a környezetünk érzékelőkkel, mindent meg kell mérni. S ha megmértünk mindent, dönteni kell: a jelek hálózatokon át számítógépekbe jutnak, azok gépeket működtetnek, riasztást adnak, gyógyszert adagolnak, átsegítenek a város másik oldalára, megállítják az autót -- másként ezt ma már el se lehet képzelni.

10:30-11:00 Szünet
11:10-12:50 Szabóné dr. Bárdos Erzsébet adjunktus,Tóth Ádám PhD hallgató: Tudományos boszorkánykonyha - látványos kémiai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)

13:00-14:00 Ebéd
14:00-17:00 Interaktív foglalkozások több csoportban

Zajszennyezés, zajtérképek – Csendet kérünk!
A zaj egyre inkább meghatározó szennyezése környezetünknek. A legtöbb ember a magas zajszintek miatti halláskárosodásra gondol, elsősorban a közlekedési és szórakozóhelyi zajra. Ezek nyilvánvaló hatások, de a zaj az agyműködést és az élettani folyamatokat is befolyásolja. Az agy a zavaró zajokat igyekszik kiszűrni, ez egy idő után koncentráció csökkenéshez, fáradtsághoz és stresszhez vezet. Ebből különböző vegetatív problémák erednek, mint pl. a magas vérnyomás, emésztőrendszeri problémák, alvászavar. A zaj, zavaró hatása szubjektív, mivel adott körülmény között még a legszebb zene is zavaró zajjá válhat. Szellemi munkánál már az egészen kis zajok is nagyon zavaróak lehetnek (pl. csepegő vízcsap, számítógép zúgása). Legzavaróbb az emberi beszéd és az ének, mert ezekre tudat alatt akkor is odafigyelünk, ha nem is értjük meg. A zajjal kapcsolatos, egyre növekvő mértékű problémákra különböző jogszabályokkal próbálnak megoldást találni. Kutatási témák keretében számos üzemi és szabadidős zajforrás környezeti zajmérését végeztük el és zajtérképeket készítettünk, amely a zajterhelés bemutatásának a legszemléletesebb módja. A foglalkozás során zajmérést végezhetsz egy Brüel&Kjaer zajmérő készülékkel és betekintést nyerhetsz a zajforrások hatásainak ábrázolásába (zajtérkép készítés).

Hőtérképek - Az infravörös termográfia
Az infravörös termográfia sokoldalúan alkalmazható módszer, katonai, nemzetbiztonsági, környezetvédelmi területeken egyaránt használják. Rendkívül előnyös olyan esetekben, amikor érintésmentes, biztonságos vizsgálatra, gyors képkészítésre, értékelésre és döntéshozásra van szükség. Például segítségével bontás nélkül megállapítható, hol repedt meg a falfűtés vagy hol rossz a szigetelés. A megelőzésben is nagy szerepe lehet a hőtérképeknek, segítségével megakadályozható egyes problémák, kritikus helyzetekben akár a katasztrófák bekövetkezése is. Az egészségügyben szintén jó szolgálatot tesz egyes betegségek kiszűrésekor, melyeket egyébként műtét nélkül nehéz felismerni. A modern hőkamerák kezelése hasonlít a digitális videokamerákéhoz. Eme egyszerűség viszont ne tévesszen meg senkit: a mérési szempontból helyes hőképfelvételek készítéséhez szakmai tudás és megfelelő mérés előkészítés is szükséges.

Vízminőség-vizsgálat gyorstesztekkel

Limnológia

17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd: Kísérletek nagyon hideg tájakon (interaktív foglalkozás)

A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os - cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten, folyékony oxigént állítunk elő és nitrogénhajtású rakétát készítünk.

2014. július 25., péntek


8:00-9:00 Reggeli

9:00-9:50 A sugárterhelés forrássai (előadás)
10:00-11:50 Teiermayer Attila tanársegéd: Tudományos boszorkánykonyha - látványos fizikai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)

A foglalkozás során keressük a kapcsolatot a fizika, mint tudomány és a mindennapi élet között. Szó lesz olyan problémákról, melyek megoldásában egy jelenség segítségünkre lehet: szélsőérték problémákat modellezünk fénnyel, szappanhártyákkal; egy érdekes Galilei által tett állításnak járunk utána elméletben és gyakorlatban; összehasonlítjuk a házi és a bolti tejet hidrosztatikai mérleggel.
Beszélünk olyan érdekességekről, játékokról, melyek sok mindenre megtaníthatnak bennünket: a Leonardo-híd a súrlódásról, a forráspont nyomásfüggése a magashegységi népek gasztronómiájáról mesél, és azt is megnézzük, hogyan lehet egy pattogó labdáról készített hangdiagram alapján kitalálni, milyen magasra pattant a labda, vagy mekkora az ütközési együttható.
Foglalkozunk még nem-Newtoni folyadékokkal, különleges mágneses jelenségekkel, valamint a környezeti áramlások fizikájával is. Bemutatjuk a különleges mágneses egyensúly-javító karkötő működését és még sok más érdekes jelenséget a fizika teljes tárházából.

12:00-13:00 Ebéd
13:00-17:00 Junior Mérnökverseny - forduló II.ű
16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Dr. Kovács Kristóf: CSI Veszprém - helyszínelés elektronmikroszkóppal (előadás)

Működött-e a kerékpár világítása a baleset pillanatában? Rálőttek-e az éjjeliőrre? Miért szakadt le a kisteherautó kereke? Megtörtént esetek a közelmúltból.
A pásztázó elektronmikroszkóp az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatára alkalmas berendezés, amellyel nagy nagyításban megjeleníthető az anyagok szerkezete, és mérhető az elemi összetétele. A szupravezetőktől a bűnjelekig, a kerámiáktól a rovarokig bármit vizsgálhatunk pásztázó elektronmikroszkóppal. Működés közben bemutatjuk az elektronmikroszkópot, valamint bűnügyi technikai, biológiai és anyagtudományi (pl. szupravezető kerámia) mintákat.

 

2014. július 26., szombat


8:00-9:00 Reggeli

9:00-12:00 Junior Mérnökverseny – forduló III.
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Választható interaktív foglalkozások

Szervetlen ionvadászat (szervetlen ionok kimutatása) és analitikai kémia a konyhában (Tóth Ádám PhD hallgató)

Látványos szerves kémiai reakciók (dr. Farkas Gergely)
A diákok látványos szerves kémiai reakciók elvégzésébe kapcsolódhatnak be. A fény-, hő- és hangjelenséggel járó kísérletek mellett önálló preparatív munkát is végezhetnek. Feladatuk dibenzilidén-aceton előállítása lesz. A kísérletek során számos szerves vegyület fizikai és kémiai tulajdonságát ismerhetik meg.

Logikai áramkörök: építsünk riasztót! (Körmendy Gábor hallgató)
A foglalkozás során betekintést nyerünk a számítógépek alapvető működésébe, az egyes logikai műveletekbe. Hamar látni fogjuk, hogy egyszerű műveletekkel és egy kis idő ráfordításával nagyon látványos (és nem utolsó sorban hasznos) dolgokat építhetünk. Az előadás során meg fogunk építeni egy kis riasztót, ami hang és fényjelzéssel fogja jelezni a behatolást.

Nap megfigyelés (Medvegy Tibor tanársegéd)

16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-00:00 Záróvizsga - Junior Mérnökverseny döntő forduló


2014. július 27., vasárnap


8:00-8:30 Reggeli

9:00-10:00 Tábor zárása

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)

Dékáni vezetés

szi

Dr. Szalai István dékán, egyetemi tanár
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746

Fizika és Mechatronika Intézet C 339
telefon: 88/624-000, 6011
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Chován Tibor gazdasági dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746,
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet C133
telefon:88/624-000, 6077
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Németh Sándor oktatási és akkreditációs dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

CSTE IMG 5736

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

kep

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Címlap Hírek és események Tehetséggondozással kapcsolatos hírek