Falling Walls Lab Budapest 2017

FALLING wALLS

A Falling Walls Lab Budapest várja fiatal kutatók és szakemberek jelentkezését, hogy bemutassák innovatív ötleteiket, mellyel választ adhatnak arra a kérdésre, hogy “Melyik lesz a következő fal, amelyik le fog omlani?”

Idén a Magyar Tudományos Akadémiával karöltve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia és Bionikai Karán kerül megrendezésre a Falling Walls Lab Budapest, amelyre várjuk fiatal kiváló kutatók, vállalkozók és szakemberek jelentkezését. Minden résztvevőnek pontosan 3 perc áll majd rendelkezésére, hogy bemutassa kutatómunkáját, üzleti modelljét, innovatívprojektjét vagy ötletét, mellyel egy világunkat érintő problémára keresi a választ.



A május 25-én megrendezésre kerülő eseményre olyan alapképzéses, mesterképzéses, PhD hallgatók, postdoc-ok, fiatal szakemberek, vállalkozók, és professzorok jelentkezését várjuk, akik
-jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt, vagy akiknek
-alapdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 10 év telt el, vagy
-a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 7 év telt el, vagy
-PhD fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.

A nyertesek egy berlini utat nyernek a Falling Walls Lab Döntőre és az azt követő november 9-ei konferenciára, melynek költségeit a Falling Walls Lab Foundation és a szervező intézmények fedezik.

A jelentkezési határidő: 2017. április 24.
Jelentkezni az alábbi linkre kattintva lehet: www.falling-walls.com/lab
További információért írjon a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre.

A programról:

13:00—14:00 A résztvevők érkezése és regisztrációja
14:00—14:15 Megnyitó
14:15—15:00 Prezentációk
15:00—15:30 Szünet
15:30—16:15 Prezentációk
16:15—17:30 Szünet
17:30—17:40 Eredményhirdetés
17:40—19:00 Fogadás

 

Dékáni vezetés

szi

Dr. Szalai István dékán, egyetemi tanár
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746

Fizika és Mechatronika Intézet C 339
telefon: 88/624-000, 6011
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Chován Tibor gazdasági dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746,
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet C133
telefon:88/624-000, 6077
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Németh Sándor oktatási és akkreditációs dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

CSTE IMG 5736

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

kep

Csomai Zsuzsanna ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Címlap Hírek és események Hírek hallgatóinknak Falling Walls Lab Budapest 2017