Elsőéves hallgatók figyelmébe!

hallgatok

Tisztelt Elsőéves Hallgatónk, Kedves Gólya!

 

A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében ezúton is gratulálok sikeres felvételéhez. Induló egyetemi tanulmányaihoz sok sikert és előremutató szakmai eredményeket kívánok.

 

A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:

A Mérnöki Kar vezetése az Elsős Napok keretében „MegKezdtük 2015” címmel tájékoztatást tart az elsőéves hallgatóknak a szakokra vonatkozó oktatási és tanulmányi kérdésekről, valamint a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről. A rendezvényre 2015. szeptember 2-án (szerdán) 17:00 órai kezdettel kerül sor a Polinszky teremben (Auditorium Maximum, felső kampusz, Wartha Vince utca), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom. Megjelenésére számítok.

A központi tájékoztató előtt néhány alapinformációra írásban hívom fel figyelmét.

Egyetemi tanulmánya az úgynevezett regisztrációs időszakkal (2015. aug. 31-szept. 4-ig) veszi kezdetét, amely a beiratkozás és a tantárgyfelvétel mellett, a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.

Ezzel kapcsolatban értesítem, hogy a nyelvi, kémia, fizika és matematika kurzusok felvételéhez (ld.: a szakok modelltantervei) szintfelmérő dolgozat teljesítése szükséges.

Általános és szervetlen kémia gyakorlat szintfelmérő időpontja, helye:

2015. szeptember 2. (szerda) 10:00 óra

a felső kampusz előadótermei (M1, M3, Audi Max) (a kurzusok pontos beosztásáról Neptun-üzenetben kaptak értesítést a tárgyfelelős egységtől).

Felhívom figyelmét, hogy az Általános és szervetlen kémia gyakorlat I. (VEMKAKB122A és VEMKAKB122B) szintfelmérő megírása kötelező. Amennyiben teljesítménye a 60%-ot nem érte el, úgy a dolgozatot egyszer megismételheti, amire a 6. oktatási héten biztosít lehetőséget a tárgyfelelős tanszék. A szintfelmérő dolgozat a kémia és a vegyészmérnöki alapszakos hallgatók esetében 60%-os, az anyagmérnöki, biomérnöki, környezetmérnöki és környezettan alapszakos hallgatók esetében 40%-os teljesítése az Általános és szervetlen kémia gyakorlat I. (VEMKAKB122A, illetve VEMKAKB122B) tárgyak aláírási feltétele. Azon hallgatóknak, akik a szeptember 3-ai szintfelmérőt az előírt szint alatt teljesítik, lehetőségük van a Kémia felzárkóztató kurzus (VEMKAKB522F) tárgy felvételére. A kurzus szabadon választható, 2 kredit értékű, gyakorlati jeggyel záruló tárgy, amelynek oktatása a szorgalmi időszak első hat hetében történik, heti négy órában.

Nyelvi (angol, német) szintfelmérő időpontja, helye:

2015. szeptember 1. (kedd) 17:00 órától

PC0, I2, I3 és I 104 (I épület)

A szintfelmérő dolgozat egy 50 pontos, alapfokú szintű feleletválasztós teszt lesz, a kitöltésére rendelkezésre álló idő: 45 perc. Tisztelettel tájékoztatom, hogy az ingyenes nyelvoktatásba csak a szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni. További alkalom a szintfelmérő megírására nem lesz. Azon hallgatóknak, akik korábban már írtak szintfelmérőt, de nem kezdték meg tanulmányaikat, új szintfelmérőt kell kitölteniük. A Mérnöki Kar két félévet finanszíroz minden hallgatónak a nyelvi képzéshez. Kérjük, hogy az jöjjön el szintfelmérőt írni, aki ebben a félévben felveszi az idegen nyelvi kurzust. A tárgy 4 kredites, szabadon választható.

A további alaptárgyi szintfelmérő dolgozatok a nappali tanrendű alapszakos hallgatók számára:

Matematika szintfelmérő időpontja, helye:

2015. szeptember 2. (szerda) 11:00-től

az I épületben az alábbiak szerint

Képzés
Időpont
Hely
biomérnöki alapszak
13:00
I3
gépészmérnöki alapszak
11:00
PC0
kémia alapszak
13:00
I103, I104
környezetmérnöki alapszak
13:00
I103, I104
mechatronikai mérnöki alapszak
11:00
PC0
vegyészmérnöki alapszak
13:00
PC0, I2
A fizika szintfelmérő időpontja, helye:

2015. szeptember 2. (szerda) 13:00 órától

az I épületben az alábbiak szerint

Képzés
Időpont
Hely
biomérnöki alapszak
14:00
I3
gépészmérnöki alapszak
13:00
PC0
kémia alapszak
14:00
I103, I104
környezetmérnöki alapszak
14:00
I103, I104
mechatronikai mérnöki alapszak
13:00
PC0
vegyészmérnöki alapszak
14:00
PC0, I2

A matematika és fizika szintfelmérő dolgozatok 50, illetve 60 percesek, a teszteket a Moodle e-learning rendszerben fogják kitölteni. Ezen feladatok és a megkezdett tanulmányok megkönnyítése érdekében munkatársaink regisztrálják Önt a rendszerben. A belépéshez szükséges információk:

          azonosító:             az Ön Neptun-kódja kisbetűvel,

          jelszó:                   az Ön Neptun-kódja kisbetűvel.

Kérem, hogy az első belépés után feltétlenül cserélje le a jelszavát! Fontos, hogy a szintfelmérő megírása előtt ellenőrizze, hogy sikeresen be tud-e lépni a rendszerbe (http://moodle.mk.uni-pannon.hu), hiszen csak így tudja megírni a szintfelmérőket. A szintfelmérő írásakor a belépés során esetlegesen felmerülő technikai problémák megoldására korlátozott a rendelkezésre álló idő. Az e-learning rendszer későbbi problémamentes használatához kérem továbbá, hogy profilja adatait a szorgalmi időszak első heteiben szíveskedjék ellenőrizni, a hiányzó adatokat (e-mail cím) pótolni.

Tájékoztatom továbbá, hogy a Mérnöki Kar 2015. szeptember 4-én 11:00 órai kezdettel tartja tanévnyitó ünnepélyét a „B”épület aulájában.

Kérem, hogy az alkalom és a hely szellemének megfelelően alkalmi viseletben szíveskedjen az ünnepélyen megjelenni: hölgyek esetében kosztüm, alkalmi cipő; urak esetében öltöny, alkalmi cipő.  A nem megfelelő öltözékben megjelenő hallgatók az avatáson nem vehetnek részt. Az ünnepély zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük, szíveskedjen legkésőbb háromnegyed tizenegyig elfoglalni kijelölt helyét az aulában.

A rendezvényen az elsőéves hallgatók egyetemi polgárrá avatása mellett a több évtizeddel ezelőtt végzettek gyémánt- és aranydiplomáinak átadására is sor kerül.

Tájékoztatom, hogy a rendezvényre szeretettel várom hozzátartozóit is.

Veszprém, 2015. augusztus 25.

Üdvözlettel:

Dr. Németh Sándor

oktatási és akkreditációs dékánhelyettes

Dékáni vezetés

szi

Dr. Szalai István dékán, egyetemi tanár
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746

Fizika és Mechatronika Intézet C 339
telefon: 88/624-000, 6011
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Chován Tibor gazdasági dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746,
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet C133
telefon:88/624-000, 6077
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Németh Sándor oktatási és akkreditációs dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

CSTE IMG 5736

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

kep

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Címlap Hírek és események Hírek hallgatóinknak Elsőéves hallgatók figyelmébe!