Hatodik alkalommal adták át a VEAB „Kiemelkedő Ifjú Kutató” díját

VEAB ifukutatok 2015

A VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója ösztöndíjában részesült dr. Abonyi András, a Limnoökológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa. A díjat a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága által szervezett Fiatal kutatók fórumán, december 4-én adták át.

Pósfai Mihály akadémikus, az MTA VEAB elnöke köszöntőjében elmondta, hogy Markovszky Györgynek köszönhetően idén hatodik alkalommal díjazzák a műszaki és természettudományok területén tevékenykedő, 35 évnél fiatalabb kutatókat. A díj egyik különlegessége, hogy a doktori fokozat megszerzése előtt álló fiatalok is megkaphatják.

 

 

A VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója ösztöndíjában részesült még Bacsárdi László, Farkas András és Szabó Ferenc.

Gratulálunk az díjhoz!

Bővebben: Hatodik alkalommal adták át a VEAB „Kiemelkedő Ifjú Kutató” díját

VEAB "Év kutatója" díj 2015

ev kutatoi 2015

A VEAB "Év Kutatója"  2015. évi díját természettudomány kategóriában Dr. Valiskó Mónika (Kémia Intézet, Fizikai Kémia Intézeti Tanszék) adjunktusa nyerte el. A díj átadására a VEAB-székházban 2015. november 3-án, a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitó rendezvényén került sor.

Élettudomány területén Király Botond Gergely a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem docense, társadalomtudomány területen Sántha Kálmán, a Pannon Egyetem munkatársa vehette át a VEAB legrangosabb díját. A három díjazott előadás keretében mutatta be kutatási eredményeit.

 

A fényképen: Király Botond Gergely, Valiskó Mónika és Sántha Kálmán.

Gratulálunk az elismeréshez!

 

 

 

forrás: http://tab.mta.hu/veszpremi-teruleti-bizottsag/hirek/atadtak-az-ev-kutatoja-dijakat-veab-ban

Új könyv - Interpretability of Computational Intelligence - Based Regression Models

Kenesei Abonyi konyv2015

A napokban jelent meg a Springer kiadó gondozásában Kenesei Tamás (MOL NyRT) és Abonyi János (PE MK-FMIT), Interpretability of Computational Intelligence - Based Regression Models című közös könyve

A könyv a Szentágothai János Ösztöndíj Tapasztalt Kutatóknak (A2-SZJ-TOK-13) pályázat keretében készült és Kenesei Tamás sikeresen megvédett dokori munkáján alapulva mutatja be a számítási intelligencia adatalapú modellezésben való alkalmazhatóságát.

Bővebb információ a könyvről

Korszerű teljesítményelektronika - könyv

Fodor Denes konyv 2015

A kolozsvári MEDIAMIRA kiadó gondozásában megjelent Richard Marschalko, Fodor Dénes (MK Gépészmérnöki Intézet) és Petre Teodosescu "Electronica pentru ingineri electrotechnicieni" (Elektronika elektrotechnikai mérnökök számára) sorozatában "Elemente moderne de electronica de putere" (Korszerű teljesítményelektronika) című román nyelvű önálló könyve, mely magyar nyelven is hamarosan elérhető lesz.

 

Bővebben: Korszerű teljesítményelektronika - könyv

Svéd vezető kutatók, egyetemi tanárok látogatása a Mérnöki Karon

LundUni logo

A Lund-i Egyetem „Center of Excellence in Bioanalysis” Intézetének igazgatója Prof. Thomas Fehniger és Prof. G. Marko-Varga az „European Proteomics Association” elnöke, a Protein Science & Department of Measurement Technology egyetemi intézetének vezetője látogatást tettek a Karon. A protein kémia és bioanalízis, továbbá a klinikai kémiai adatfeldolgozás világhírű szakemberei tárgyalást folytattak Dr. Hajós Péter (Analitikai Kémia Intézeti Tanszék) és Dr. Abonyi János (Folyamatmérnöki Intézet) vezető oktatóinkkal közös projektekben való együttműködésről, ill. kutatók, PhD és postdoc ösztöndíjasok fogadásáról. A svéd egyetem nagy létszámú nemzetközi intézete több jelentős európai és ázsiai egyetemmel kötött már szerződést, oktató-kutató munkáját világcégek és alapítványok is támogatják. Kémiai adatbázisuk, műszerállományuk, szabadalmaik, publikációik, képzési színvonaluk alapján a Faculty of Science and Engineering kategóriában ez az intézmény a világ élmezőnyében található.

Szakirodalmi Nívódíj

nivodij2013 MA GA

A Magyar Meteorológiai Társaság Közgyűlése a 2013. évi Szakirodalmi Nívódíjat dr. Molnár Ágnes tudományos főmunkatárs (MTA-PE Levegőkémiai Kutatócsoport) és dr. Gelencsér András  egyetemi tanár (Környezettudományi Intézet) "Levegőkörnyezet és az emberi tevékenység" című elektronikus művéért ítélte oda.

Gratulálunk az elismeréshez!

Új akadémiai kutatócsoport a Mérnöki Karon

SzilagyiRK lendulet

A Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának támogatásával alapíthat kutatólaboratóriumot a Pannon Egyetem Mérnöki Karán Szilágyi Róbert Károly, a legkiválóbb fiatal kutatók egyike. A Lendület-pályázat keretében az Egyesült Államokból Veszprémbe hazatérő vegyészprofesszor kutatásaival új anyagok felfedezéséhez kíván hozzájárulni, amelyek kulcsfontosságú elemeivé válhatnak a jövő technológiáinak és a szintetikus kémiai átalakításoknak.

Bővebben: Új akadémiai kutatócsoport a Mérnöki Karon

Meghívó - Szent-Györgyi Albert Hazahívó Pályázat Ösztöndíjas Professzorainak bemutatkozása

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara tisztelettel meghívja a 2014. május 7-én 16:00 órai kezdettel a Pannon Egyetem Konferencia-központjában (B épület Aula II. emelet) tartandó a Mérnöki Kar Szent-Györgyi Albert Hazahívó Pályázat Ösztöndíjas Professzorainak bemutatkozása alkalmából szervezett konferenciára.

Program:

16:00-16:10 Dr. Szalai István dékán köszöntője

16:10-16:50 Dr. Ángyán János: A kémiai kötés mint az elektroneloszlás fluktuációja a zeolitokban előforduló kötéstípusok példáján illusztrálva

16:50-17:00 Szünet

17:00-17:40 Dr. Szilágyi Róbert: Vadászat a nitrogenáz és hidrogenáz katalitikus klasztereinek "szellem" ligandumjaira

Bővebben: Meghívó - Szent-Györgyi Albert Hazahívó Pályázat Ösztöndíjas Professzorainak bemutatkozása

Kitüntetések

A Szenátus javaslatára az emberi erőforrások minisztere által adományozott Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetésben részesült dr. Eniszné dr. Bódogh Margit egyetemi docens (Anyagmérnöki Intézet) és dr. Kovács Kristóf egyetemi docens (Anyagmérnöki Intézet).

A Szenátus döntése alapján Méray László-Díj kitüntetésben részesült dr. Bartha László ny. egyetemi tanár (Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet).

A Pannon Egyetem Szolgálatáért Emlékérem kitüntetésben részesült dr. Szeifert Ferenc ny. egyetemi docens (Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet).

A kitüntetéseket az egyetem karácsonyi ünnepségén kerültek átadásra.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázat

Laszloffy Woldemar dij

A Magyar Hidrológiai Társaság által meghirdetett Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázaton, a Bíráló bizottság döntése alapján Fónagy Orsolya környezetmérnöki mesterszakos; Bakonyi Krisztina környezettan alapszakos; Bíró Rita és Vass Máté környezettudomány mesterszakos hallgatók dicséretben részesültek.

Bővebben: Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázat

VEAB "Év kutatója" díj

veab cimer

A VEAB "Év Kutatója" idei díját természettudomány kategóriában Dr. Nemestóthy Nándor, a Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Intézet egyetemi docense nyerte el.

A díj átadására 2013. december 4-én ünnepélyes keretek között kerül sor.

Gratulálunk az elismeréshez!

Alkategóriák

Dékáni vezetés

szi

Dr. Szalai István dékán, egyetemi tanár
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746

Fizika és Mechatronika Intézet C 339
telefon: 88/624-000, 6011
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Chován Tibor gazdasági dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746,
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet C133
telefon:88/624-000, 6077
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Németh Sándor oktatási és akkreditációs dékánhelyettes, egyetemi docens
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

CSTE IMG 5736

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

kep

Csomai Zsuzsanna ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Kutató Kar