Középiskolai tanári állás

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium állást hírdet kémia–angol nyelv vagy fizika–angol nyelv vagy matematika–angol nyelv szakos középiskolai tanári helyekre.

Bővebben: Középiskolai tanári állás

Bepillantás a hallgatói kutatásokba

A Jedlik Ányos Szakkollégium március végén "Bepillantás a hallgatói kutatásokba" címmel digitális tudománynépszerűsítő kiadványt tett közzé. A kiadvány a Szakkollégium tehetséggondozó programja keretében elérhető néhány kutatási területet mutat be, röviden megismerhetőek a szakmai témák és egyúttal tájékozódni is lehet a hallgatói bekapcsolódási lehetőségekről. A kiadvány elérhető a Szakkollégium honlapján.

Az érdeklődő hallgatókat a XI. JÁSZN diákkonferencia előadásain várjuk, ahol a hallgatók bemutatják az elvégzett kutatómunkájuk eredményeit.

LEHETŐSÉG FRISS DIPLOMÁSOKNAK / UNILEVER FUTURE LEADERS PROGRAM

unilever logo

Alap- és/vagy mesterszakon végzett közgazdászok és mérnökök jelentkezését várjuk, akik magas szintű angol nyelvtudással, vezetői ambícióval rendelkeznek, és nyitottak a kereskedelmi és marketing, valamint a termelési folyamatok minél teljesebb körű megismerésére.

UFLP - Customer Development/Marketing UFLP - Supply Chain

Az innovációban élenjáró Unilever gyárain, valamint a budapesti kereskedelmi központján keresztül számos funkcióba kínál betanulási lehetőséget; a program során felsővezetőink aktív mentorálással, nemzetközi projektekben való részvételi lehetőséggel segítik elő az intenzív tanulást, vezetővé válást.

A Unilever Future Leaders Programban részt vevők kiválasztása több fordulón keresztül történik. A regisztráció során a pályázók egy angol nyelvű motivációs kérdőívvel, valamint egy online numerikus és logikai teszttel találkoznak. Sikeres eredmény esetén a pályázó személyes interjún vesz részt a HR-es kollégákkal. Ezt követően a kiválasztás egy Értékelő Központtal (AC) zárul, ahol a legsikeresebb néhány pályázó az adott funkcióra kifejlesztett üzleti esettanulmányon dolgozik egyéni és csoportos formában az értékelő vezetők előtt.

Jelentkezési határidő: április 30. www.unilever.hu/karrier 

További információ: https://www.facebook.com/UnileverCareers

A felhívás ezen a linken tölthető le PDF formátumban

 

XI. Jedlik Ányos Szakmai Napok, 2014. április 10-12.

JASZN 2014

A Pannon Egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiuma 2014. április 10-12. között rendezi meg éves szakmai diákkonferenciáját a XI. Jedlik Ányos Szakmai Napokat.

A XI. JÁSZN plenáris előadását Simonné Prof. Dr. Sarkadi Livia, a Budapesti Corvinus Egyetem, Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára tartja.
Az előadás megtekintése ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebb információ
FB esemény 

Állásajánlat - Anyagmérnökök számára

Multinacionális, amerikai érdekeltségű vállalat megbízásból keresünk ANYAGMÉRNÖK végzettséggel rendelkező junior vagy pályakezdő fiatalt főállású munkakörbe. Munkavégzés helye: EGER.

Aminek legyél birtokában az a dinamizmus és a határozottság. Légy kellőképpen talpraesett és motivált a jövődet illetően. Légy csapatjátékos. Továbbá rendelkezz BSC/MSC mérnöki végzettséggel vagy abszolutóriummal.

A munkádért cserébe természetesen a megbecsültségen és mentori támogatáson túl, a régióban igen versenyképesnek számító fizetést és cafetériát nyújt a cég.

Jelentkezés és további információ: mobil: 06 20/510 4634 email:This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

XI. Jedlik Ányos Szakmai Napok - felhívás

Jedlik

A Pannon Egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiuma idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg szokásos, éves szakmai konferenciáját a XI. Jedlik Ányos Szakmai Napokat, amelyre előadói és poszter kategóriában várjuk a jelentkezéseket.

Bármely magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója jelentkezhet; az alap-, mester- osztatlan és PhD képzésben részt vevők egyaránt. A konferencia részvétel térítésmentes, a legjobb eredményt elérők pedig jutalomban részesülnek.

Jelentkezési határidő: 2014. február 2.
Pályamunka leadási határidő (előadáshoz): 2014. február 24.
A XI. JÁSZN várható időpontja: 2014. április 10-12.

Bővebb információ a http://jaszn.uni-pannon.hu címen érhető el.

Team Design mérnökverseny

team design 2014

2014. április 29-én ismét megrendezi Nektek a Team Design mérnökversenyt a BEST nemzetközi diákszervezet a Continental Automotive Hungary Kft. támogatásával. Idén is egy nagyon izgalmas feladattal várunk Titeket!

Bővebben: Team Design mérnökverseny

Tábor 2014

PEMK Nyari Egyetem Kozepiskolasoknak 2013 570

Kedves Érdeklődő!

Ez évben két időpontban rendezzük meg tihanyi nyári táborunkat: június 30-július 6. és július 21-27. között.

A jelentkezéssel kapcsolatos további információk hamarosan elérhetőek lesznek az oldalon. Kérdés esetén kérem írjon a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre!

Köszönettel
a Szervezők

MOL - MesterM-díj 2014

MesterM 169x169

Ti kinek mondanátok köszönetet…?
Jelöljétek volt tanárotokat a díjra!

Magyarország legnagyobb olaj- és gázipari vállalataként elkötelezett támogatója vagyunk a középiskolai természettudományos oktatás fejlesztésének, színvonala emelésének. Ezért 2010-ben létrehoztuk, és idén már ötödik alkalommal indítjuk útjára a MOL MesterM-díjat, hogy a középiskolai kémia, fizika és matematika tanárok szakmai munkáját és tehetséggondozásban betöltött kiemelkedő szerepét elismerjük.

Bővebben: MOL - MesterM-díj 2014

Freshhh2014 Verseny - Gondolkozz! Játssz! Nyerj!

freshhh2014

2007-es indulása óta az egyik legnagyobb nemzetközi olaj- és gázipari versenye a MOL-csoport által szervezett Freshhh. A vetélkedő célja, hogy a MOL-csoport megtalálja, és fejlessze a fiatal tehetségeket. Az elmúlt hét évben 10 000 diák 3 500 csapata versenyzett közel 250 egyetemről és 70 országból. Sokan közülük már a MOL-csoport alkalmazásában állnak világszerte.

A legjobb 3 csapat 20 000 Euro összértékű nyereményben - a nyertes csapat 9000 Euro, a második helyezett 7000 Euro, a harmadik helyezett 4000 Euro nyereményben - részesül. . A legjobb három csapatnak lehetősége nyílik, hogy csatlakozzon a MOL-csoport Growww programjához.

Bővebben: Freshhh2014 Verseny - Gondolkozz! Játssz! Nyerj!

Growww2014 Friss Diplomás Program

Growww2014 hirdetés

A MOL-csoport 2007-ben indította útjára a Growww friss diplomás programot, hogy stratégiai céljai megvalósításához képzett, angolul jól beszélő, tehetséges, szakmájunk iránt elhivatott és a társaságunk iránt elkötelezett kollégákkal erősítse tovább csapatát.

Bővebben: Growww2014 Friss Diplomás Program

Meghívó - Székelyföld a változó tér és a múló idő rostájában

plakat EP április 15

Az "Univerzális Műhelyfoglalkozások" sorozat tavaszi programjának következő, rendhagyó témájú, előadásában Eveli Péter történelem-földrajz tanár személyes élményei tolmácsolásával mutatja be a határon túli magyarság és a székely autonómia kérdéseit.

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" - írta Tamási Áron. A Székelyföldön otthon tudja magát érezni az ember. Ezt azonban nem adják ingyen, mert a székely tömböt is morzsolja az idő és körülállások. Meggyőződésem, hogy valamennyi érintett fél, sőt, európai közösségünk érdeke, hogy a nemzeti kisebbségek otthon tudják érezni magukat őseik földjén. Európai példák bizonyítják, hogy a nyertes - nyertes modellek működnek és vezetnek az igazi megbékélés felé.

Időpont: 2014. április 15. (kedd) 18:00 óra
Helyszín: Pannon Egyetem B épület II. emelet, konferenciaterem

Az előadás minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes! Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A rendezvény a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0026 projekt keretében valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Unilever szakmai gyakorlat lehetőség hallgatóknak

unilever logo

KÖTELEZŐ VAGY NYÁRI SZAKMAI GYAKORLAT

A gyakorlatok teljes időtartamára fizetést és szállást biztosítunk a hallgatók számára.

A JÖVŐ VEZETŐI PROGRAM MÉRNÖKÖKNEK

Végzős, angolul kiválóan beszélő mérnökhallgatók jelentkezését várjuk 3 éves, mobilitást igénylő felsővezetői utánpótlás programunkba.

A programokról részletes információ a www.unilever.hu/karrier és a www.facebook.com/UnileverCareers oldalon található.

Pályázati felhívás diplomaterv ösztöndíjra

A pályázat célja:

Olyan tehetséges fiatalok díjazása és további kutató munkájuk ösztöndíjjal való segítése, akik innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó mérnöki tárgyú diplomamunkát készítettek.

Bővebben: Pályázati felhívás diplomaterv ösztöndíjra

Előadás - Mit kell tudni és mit kell tenni az egészséges testsúly eléréséhez?

A Testnevelési és Sport Intézet a TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0007 azonosító számú, „Sport a Pannon Egyetemen” című pályázat keretén belül előadássorozatot hirdet az egyetem dolgozói számára Mit kell tudni és mit kell tenni az egészséges testsúly eléréséhez? témakörben.

Részletes program

Dékáni vezetés

ns

Dr. Németh Sándor dékán
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Horváth Krisztián oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-743
Analitikai Kémia Intézeti Tanszék C419
telefon: 88/624-000,6092
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Abonyi János tudományos és stratégiai dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C239
telefon:88/624-000, 6078
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

dr. Kurdi Róbert

Dr. Kurdi Róbert gazdasági dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Környezetmérnöki Intézet, C407/1
telefon: 88/624-000, 6024, 4017
mobil: 30/410-6176
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

Pados Alexandra

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Gyurikáné Luteránus Éva

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Címlap Hírek és események