Egyre több végzős diák ismeri fel a Mérnöki Kar diplomáinak kiemelkedő munkaerőpiaci értékét, a Kar innovatív és gyakorlatorientált oktatási tevékenységének magas színvonalát, valamint kiemelkedő tehetséggondozási programjaiban rejlő lehetőségeket, és választja a Pannon Egyetemet a nagy budapesti és vidéki egyetemekkel szemben. Ennek köszönhető, hogy a Mérnöki Kar az előző évek beiskolázási számaihoz képest jelentősen, több mint 60%-kal növelte idén a felvett hallgatóinak számát. A 2023/24-es tanévben 300-nál több hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait, több mint 95%-uk állami ösztöndíjasként.
A Kar idén először hirdette meg az ajkai kampuszon a műszaki felsőoktatási szakképzési, ill. a nagykanizsai kampuszon a körforgásos gazdaság tervező-fejlesztő mérnöki szakokat. Mindkét képzés iránt magas volt az érdeklődés. A legnagyobb létszámban az idei évben is a Kelet-Közép Európában egyedüliként nemzetközileg is akkreditált vegyészmérnöki alapképzésre jelentkeztek. Emellett gépészmérnöki és mechatronikai mérnöki alapszakok is népszerűek.
Örömteli eredmény, hogy a mesterszakokra felvett hallgatók száma a tavalyi évhez képest közel megduplázódott. Az előző években indított angol nyelvű mesterszakok mellett idén a vegyész és anyagmérnöki mesterképzés is elindul angol nyelven a Stipendium Hungaricum program keretében. A széleskörű ipari kapcsolatoknak köszönhetően, közel száz vállalati partnerrel együttműködésben a mérnöki alap- és mesterképzések innovatív, duális formában is indulnak.
A Kar az összes induló szakját meghirdette a pótfelvételi eljárásban. A műszaki és természettudományos alap- és mesterszakok esetén államilag finanszírozott képzésekre is jelentkezhetnek az érdeklődő diákok.





