Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján, a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet alapján támogatást biztosít a Pannon Egyetem számára az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program kialakítása és működtetése céljából.
Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program 2026. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.
A HackAtom Hungary egy nemzetközi, nukleáris témájú hackathon, amely során hallgatói csapatok dolgoznak ki innovatív megoldásokat a nukleáris energia és az energiatermelés aktuális kihívásaira.
A résztvevőknek lehetőségük nyílik valós ipari problémákon dolgozni, miközben szakértői támogatás mellett fejlesztik ötleteiket, majd bemutatják azokat egy szakmai zsűri előtt.
Időpont: 2026. május 14–15.
Helyszín: Dunaújvárosi Egyetem
Jelentkezés feltételei:
5 fős csapatok hallgatók és fiatal szakemberek részvételével, egy mentor bevonásával (lehetőleg 35 év alattiak).
A program tartalma:
A verseny kiváló lehetőséget biztosít a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre és a kreatív problémamegoldás gyakorlására.
A jelentkezés megkezdődött.
További információ és jelentkezés:
https://www.hackatom.energy/en/
HackAtom Hungary is an international nuclear-themed hackathon where student teams develop innovative solutions to current challenges in nuclear energy and power generation.
Participants will work on real-world industry problems, supported by experts, and present their solutions to a professional jury.
Date: May 14–15, 2026
Location: University of Dunaújváros
Team composition:
Teams of 5 students or young professionals with 1 mentor (preferably under 35).
Program includes:
The competition offers an excellent opportunity for professional development, networking, and applying creative problem-solving skills.
Registration is now open.
More information:
https://www.hackatom.energy/en/
Időpont: 2026. május 6. (Szerda) 09:00 – 16:00
Helyszín: Pannon Egyetem „B” aula
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de egyes programjaink regisztrációhoz vagy időpontfoglaláshoz kötöttek.
A Pannon Egyetem Állásbörze célja, hogy közelebb hozza a munkáltatókat a munkát, illetve szakmai gyakorlati helyet kereső hallgatókhoz. Ez az esemény remek lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók első találkozása pozitív legyen az egyetem partner vállalataival, betekintést nyerjenek mind a vállalatok működésébe, mind pedig az adott pozíciók által nyújtott lehetőségekbe, kihívásokba.
Miért éri meg eljönni?
Az Állásbörze programja:
Bővebben az állásbörze honlapján
A Magyar Tudományos Akadémia közelgő tisztújítása különleges helyzetet teremtett: az elnöki és a főtitkári pozícióra a Pannon Egyetem Mérnöki Karának meghatározó kutatói is kaptak jelölést. Az alábbi interjúban Pósfai Mihály elnökjelölti koncepciója és Gelencsér András főtitkári pályázata kapcsán beszélgetünk a magyar tudomány kihívásairól.
Nekem személy szerint nem voltak ilyen ambícióim, ősszel az MTA belső jelöltállító szavazásán kaptam annyi jelölést a főtitkári posztra, hogy bekerültem a jelöltek közé. Ez nagy megtiszteltetés, hogy kéretlenül ilyen bizalmat kaptam, és úgy éreztem, hogy ezt meg kell szolgálnom.
Nem én éreztem így, hanem a kollégák – a Közgyűlés tagjai, akadémikusok és doktorképviselők – ők jelöltek. Egyébként két cikluson át (2017-2023-ig) már voltam az Elnökség tagja, a Közgyűlés által választott természettudományi képviselőként.
Április 15-én került megrendezésre a 2026 Data-Eng Hackathon verseny, a versenyen összesen három forduló volt, és az utolsó fordulóba 5 csapat jutott be. A feladat középpontjában egy motorkerékpár mozgásdinamikájának modellezése állt, amely során a csapatoknak valós szenzoradatok alapján kellett matematikai modelleket alkotniuk, majd azokat MATLAB és Simulink környezetben implementálniuk és tesztelniük.
A Mérnöki Kar két csapata is döntős lett:
A pályázat célja a fiatal kémikusok bel- és külföldi szakmai rendezvényeken való részvételének támogatása.
Pályázható maximális összeg: 150 000 Ft
Pályázati időszak (rendezvény ideje): 2026. június 1 – december 31.
Pályázat benyújtásának határideje: 2026. április 30.
Elbírálás határideje: 2026. május 10.
Pályázati kiírás a Pannon Egyetem Mérnöki Karának Varga Kálmán fiatal kutatói díj 2026. évi elnyerésére.
A pályázat célja
A pályázat célja – a Szenátus 236/2024. (XI.28.) sz. határozata alapján – azon fiatal oktatók, kutatók tevékenységének elismerése, akik hazai és nemzetközi összehasonlításban egyaránt kiemelkedő szakmai, tudományos és/vagy kutatásfejlesztési eredményeket értek el.
A VEAB Fizikai Munkabizottsága és a Pannon Egyetem, Természettudományi Központ,Komplex Molekuláris Rendszerek Kutatócsoportja tisztelettel meghívja Önt
c. előadásaira.
2026. április 17. 11:00
Pannon Egyetem, C 237
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 91. évében, 2026. március 16-án zirci otthonában elhunyt Mészáros Ernő levegőkémikus, meteorológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a veszprémi Pannon Egyetem professor emeritusa.
A kutatói közösség nevében Gelencsér András akadémikus búcsúzik tőle.
Szomorúan búcsúzunk Kárpáti Árpád tanár úrtól, a Pannon Egyetem egyetemi docensétől, a hazai szennyvíztisztítási kutatások iskolateremtő tagjától, aki életének 79. évében hunyt el 2026 áprilisában
Személyében olyan kiváló oktatót, kutatót és iskolateremtő egyéniséget veszítettünk el, aki több évtizeden át meghatározó alakja volt a veszprémi mérnökképzésnek.
A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) tagsága megválasztotta új vezetőségét a 2026–2027-es időszakra, valamint a 2026. május 1-jétől egy éven át működő vezetőségi tagokat.
Örömmel adunk hírt róla, hogy Ruppert Tamás társelnöki pozíciót nyert el, míg Koók László a vezetőség tagjaként folytatja munkáját. A vezetőségválasztást Wilhelm Imola és Lencsés Ákos koordinálta, a döntés titkos szavazás útján született meg a beérkezett pályázatok alapján.
A Fiatal Kutatók Akadémiája fontos szerepet tölt be a hazai fiatal kutatók szakmai közösségének építésében és képviseletében, így a kinevezések jelentős szakmai elismerésnek számítanak.
Ezúton is gratulálunk Ruppert Tamásnak és Koók Lászlónak, és további sikeres munkát kívánunk számukra új tisztségükben!
A Pannon Egyetemért Alapítvány pályázatot hirdet a Pannon Egyetem hallgatói számára Tudományos Diákköri (TDK) ösztöndíj elnyerésére a 2026/2027. tanév első félévére. Pályázati anyagok letöltése, pályázati felhívás.
A Tudományos Diákkör a felsőoktatás egyik legfontosabb tehetséggondozási formája, amely lehetőséget ad arra, hogy:
Az ösztöndíj célja a tehetséges hallgatók támogatása, a kutatómunkában való előrelépés ösztönzése, valamint a doktori képzés felé vezető út megerősítése.
Örömmel és büszkeséggel számolunk be, hogy 2026. március 24-én sikeresen lezajlott Dr. Bakonyi Péter, Pannon Egyetem Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatócsoportja egyetemi tanárának MTA doktori védése. Bakonyi Péter a "Mikrobiális üzemanyagcellák vizsgálata a membránok perspektívájából" című értekezését mutatta be és védte meg a tudományos bizottság, valamint a szakmai közönség előtt.
A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata 2026. március 17-én tartotta tisztújító taggyűlését.
Örömmel osztjuk meg, hogy a megválasztott vezetőség minden tagja a Pannon Egyetem-hez kötődik:
Ez jól mutatja, hogy a Pannon Egyetem nemcsak képzi, hanem a szakmai közéletben is aktívan jelen lévő, meghatározó szakembereket ad a környezetvédelem területén.
Gratulálunk a megválasztott tisztségviselőknek, és sok sikert kívánunk a munkájukhoz!
A ClimaPannonia projekt keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar és a Mérnöki Kar szakemberei közösen vesznek részt, integrált szemléletben közelítve a klímaváltozás kihívásaihoz. A projekt célja a regionális ellenállóképesség erősítése, különösen a mezőgazdasági ökoszisztémákban alkalmazható, rendszerszintű megoldások széles körű bevezetésével.
Fulbright Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 2.831 – 4.300 / hó (egyetemtől függően).
Tandíjtámogatás max. USD 25.000 / tanév.
Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. május 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Fulbright Foreign Language Teaching Assistant Program
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 2.831.
Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. október 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Jelentkezési határidő: 2026. május 31.
Pályázati anyag és online jelentkezés
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 3.164 – 4.805 / hó (egyetemtől függően).
Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. október 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 3.164 – 4.805 / hó (egyetemtől függően).
Az útiköltséget és biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. október 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Jelentkezési időszak: 2026. szeptember 15 - december 1.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Fulbright Senior Specialist Program
Jelentkezési határidő: folyamatos, de legkésőbb 3 hónappal az ösztöndíj kezdete előtt
Pályázati anyag és online jelentkezés
Fulbright Intercountry Lecturing Program
Jelentkezési határidő: folyamatosan
Pályázati anyag és jelentkezés
A Pannon Egyetem Mérnöki Kara a 2026. szeptember 25-én (pénteken) 10:00 órakor tartandó jubileumi oklevél átadó ünnepélye keretében Arany-, Gyémánt-, Vas- és Rubin oklevelet ad át a Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1976-ban, 1966-ban, 1961-ben és 1956-ban végzett hallgatók részére.
A díszokleveleket ünnepélyes keretek között a Pannon Egyetem rektora, Dr. Abonyi János és a Mérnöki Kar dékánja, Dr. Németh Sándor adja át azon volt hallgatóknak, akik oklevelüket az intézményben, illetve jogelődjénél ötven, hatvan, hatvanöt, hetven éve szerezték, és szakterületükön, illetve a társadalmi élet más területén hosszabb időn át kiválóan működtek, magatartásuk közmegbecsülésre méltó, és így az egyetem hírnevét öregbítették.
Jelentkezési határidő: 2026. május 31.
Online jelentkezését itt adhatja le
Előadó: Dr. Egedy Attila
egyetemi docens
Pannon Egyetem Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató-Fejlesztő Központ, Folyamatmérnöki Intézeti Tanszék
Robotok és irodalom
A robotok és a mesterséges intelligencia előnyei és veszélyei a sci-fi irodalomból kiindulva.
Időpont: 2026. április 14. (kedd) 18:00
Helyszín: Sport Pub VeszprémVárunk minden érdeklődőt!
Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen kimagasló eredményt ért el Winkler Dóra, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum környezetvédelmi technikus hallgatója, aki a rangos megmérettetésen a 4. helyen végzett, és ezzel a legjobb vidéki versenyző lett.
Dolgozatának témája a „Fúvószenekar, mint munkahely zajvédelmi vizsgálata” volt, amely jól példázza a környezetvédelem és a műszaki szemlélet gyakorlati összekapcsolását. Felkészítő tanárai Bodó Alexandra és Dr. Domokos Endre voltak.
1. oldal / 98
A 2025/2026. tanév időbeosztása