Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
A TDK tevékenységet folytató, a Pannon Egyetem, Mérnök Karán alap, vagy mesterszakos hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók pályázatot nyújthatnak be a „Dr. Varga Tamás Tudományos Diákköri Díj” elnyerésére. A pályázatban a hallgató tudományos és demonstrátori/mentori tevékenységét vesszük figyelembe, és megadott szempontrendszer alapján pontozzuk azt (3. melléklet).
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján, a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet alapján támogatást biztosít a Pannon Egyetem számára az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program kialakítása és működtetése céljából.
Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program 2026. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.
A pályázat célja a fiatal kémikusok bel- és külföldi szakmai rendezvényeken való részvételének támogatása.
Pályázható maximális összeg: 150 000 Ft
Pályázati időszak (rendezvény ideje): 2026. június 1 – december 31.
Pályázat benyújtásának határideje: 2026. április 30.
Elbírálás határideje: 2026. május 10.
Pályázati kiírás a Pannon Egyetem Mérnöki Karának Varga Kálmán fiatal kutatói díj 2026. évi elnyerésére.
A pályázat célja
A pályázat célja – a Szenátus 236/2024. (XI.28.) sz. határozata alapján – azon fiatal oktatók, kutatók tevékenységének elismerése, akik hazai és nemzetközi összehasonlításban egyaránt kiemelkedő szakmai, tudományos és/vagy kutatásfejlesztési eredményeket értek el.
A Pannon Egyetemért Alapítvány pályázatot hirdet a Pannon Egyetem hallgatói számára Tudományos Diákköri (TDK) ösztöndíj elnyerésére a 2026/2027. tanév első félévére. Pályázati anyagok letöltése, pályázati felhívás.
A Tudományos Diákkör a felsőoktatás egyik legfontosabb tehetséggondozási formája, amely lehetőséget ad arra, hogy:
Az ösztöndíj célja a tehetséges hallgatók támogatása, a kutatómunkában való előrelépés ösztönzése, valamint a doktori képzés felé vezető út megerősítése.
Fulbright Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 2.831 – 4.300 / hó (egyetemtől függően).
Tandíjtámogatás max. USD 25.000 / tanév.
Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. május 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Fulbright Foreign Language Teaching Assistant Program
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 2.831.
Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. október 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Jelentkezési határidő: 2026. május 31.
Pályázati anyag és online jelentkezés
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 3.164 – 4.805 / hó (egyetemtől függően).
Az útiköltséget és a biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. október 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
A havi ösztöndíj (szállás, megélhetés) összege USD 3.164 – 4.805 / hó (egyetemtől függően).
Az útiköltséget és biztosítást is fedezi a program.
Jelentkezési határidő: 2026. október 15.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Jelentkezési időszak: 2026. szeptember 15 - december 1.
Pályázati anyag és online jelentkezés
Fulbright Senior Specialist Program
Jelentkezési határidő: folyamatos, de legkésőbb 3 hónappal az ösztöndíj kezdete előtt
Pályázati anyag és online jelentkezés
Fulbright Intercountry Lecturing Program
Jelentkezési határidő: folyamatosan
Pályázati anyag és jelentkezés
The University of Pannonia announces a scholarship each semester for international students enrolled in any full-time, tuition-paying program taught in a foreign language at the University.
The aim of the scholarship is to provide financial support to international students enrolled in tuition-paying programs who have achieved a weighted grade point average of at least 3.00.
The scholarship will be awarded through a call for applications published by the University of Pannonia for up to 30 international students per semester.
A TDK tevékenységet folytató, a Pannon Egyetem, Mérnök Karán alap, vagy mesterszakos hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók pályázatot nyújthatnak be a „Dr. Varga Tamás Tudományos Diákköri Díj” elnyerésére. A pályázatban a hallgató tudományos és demonstrátori/mentori tevékenységét vesszük figyelembe, és megadott szempontrendszer alapján pontozzuk azt (3. melléklet).
Pályázási határidő: 2025. november 15. (23:59)
Pályázat benyújtása: Neptun rendszeren keresztül
A Pannon Egyetemért Alapítvány pályázatot hirdet a Pannon Egyetem hallgatói számára Tudományos Diákköri Ösztöndíjra a 2025/2026. tanév tavaszi félévére. A támogatás célja a tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének ösztönzése és a TDK-munkák fejlesztése.
A Fiatal Kutatók Akadémiája a díj megalapításával az FKA tragikus körülmények között elhunyt tagja, Prof. Dr. Fekete Zoltán (1984–2024) emlékének adózik, aki céljának tekintette egy országos léptékű mentori hálózat kiépítését.
A díj alapító okirata ide kattintva olvasható.
A díjra olyan magyar állampolgárságú vagy valamely Magyarországgal szomszédos ország felsőoktatási intézményében, magyar nyelven tudományos közleményeket megjelentető kutatók pályázhatnak, akik PhD-fokozatot szereztek, vagy sikeres komplex vizsgával rendelkező PhD-hallgatók, és a pályázat benyújtásának évében nem töltik be a 40. életévüket, azzal, hogy további maximum 5 év korhatárkedvezmény vehető igénybe gyermekvállaláshoz kapcsolódóan kiesett kutatóidő (gyermekenként maximum 2 év), tartós betegség, illetve egyéb, igazolható egyéni körülmény fennállása esetén.
A TDK tevékenységet folytató, a Pannon Egyetem, Mérnök Karán alap, vagy mesterszakos hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók pályázatot nyújthatnak be a „Dr. Varga Tamás Tudományos Diákköri Díj” elnyerésére. A pályázatban a hallgató tudományos és demonstrátori/mentori tevékenységét vesszük figyelembe, és megadott szempontrendszer alapján pontozzuk azt (3. melléklet).
Az a hallgató, aki korábbi pályázatával nem nyerte el a „Dr. Varga Tamás Tudományos Diákköri Díjat”, vagy a „Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos Munkát végző hallgatója” díjat, a kiírt pályázatra újra benyújthatja frissített pályázati anyagát. Az a hallgató, aki már elnyerte a díjat, a kiírt pályázatra csak azon eredményeivel pályázhat, amiket az előző pályázat beadási határideje után ért el. A pályázatban a hallgató mindazon tudományos tevékenysége, eredménye vehető figyelembe, mely a pályázat leadási határideje előtt keletkezett, és korábbi pályázati szakaszon még el nem számolt, továbbá azt megfelelő dokumentumokkal igazolni képes.
Pályázati kiírás a Pannon Egyetem Mérnöki Karának Varga Kálmán fiatal kutatói díj 2025. évi elnyerésére.
A pályázat célja
A pályázat célja – a Szenátus 236/2024. (XI.28.) sz. határozata alapján – azon fiatal oktatók, kutatók tevékenységének elismerése, akik hazai és nemzetközi összehasonlításban egyaránt kiemelkedő szakmai, tudományos és/vagy kutatásfejlesztési eredményeket értek el.
2025.04.15 éjfélig pályázhattok a Tudományos Diákköri ösztöndíjra!
A Pannon Egyetemért Alapítvány a hatályos Mentor Program, Ösztöndíj és Kitüntetési Szabályzatában foglaltak alapján pályázatot hirdet az Egyetem hallgatói számára Tudományos Diákköri ösztöndíjra a 2024/2025. tanév II. félévre.
A TDK tevékenységet folytató, a Pannon Egyetem, Mérnök Karán alap, vagy mesterszakos hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók pályázatot nyújthatnak be a „Dr. Varga Tamás Tudományos Diákköri Díj” elnyerésére. A pályázatban a hallgató tudományos és demonstrátori/mentori tevékenységét vesszük figyelembe, és megadott szempontrendszer alapján pontozzuk azt (3. melléklet).
Az a hallgató, aki korábbi pályázatával nem nyerte el a „Dr. Varga Tamás Tudományos Diákköri Díjat”, vagy a „Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos Munkát végző hallgatója” díjat, a kiírt pályázatra újra benyújthatja frissített pályázati anyagát. Az a hallgató, aki már elnyerte a díjat, a kiírt pályázatra csak azon eredményeivel pályázhat, amiket az előző pályázat beadási határideje után ért el. A pályázatban a hallgató mindazon tudományos tevékenysége, eredménye vehető figyelembe, mely a pályázat leadási határideje előtt keletkezett, és korábbi pályázati szakaszon még el nem számolt, továbbá azt megfelelő dokumentumokkal igazolni képes.
2024.11.15 éjfélig pályázhattok a Tudományos Diákköri ösztöndíjra!
A Pannon Egyetemért Alapítvány a hatályos Mentor Program, Ösztöndíj és Kitüntetési Szabályzatában foglaltak alapján pályázatot hirdet az Egyetem hallgatói számára Tudományos Diákköri ösztöndíjra a 2024/2025. tanév II. félévre.
Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködési projektpályázatok támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.
Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg német nyelven.
Az projektpályázatok keretében történő együttműködés során közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.
A következő ez évi pályázati beadási határidő: 2024. október 30.
E-mail:
Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága az idei évben is pályázatot hirdet „A VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója" cím elnyerésére elnyerésére pályakezdő és fiatal kutatók számára a műszaki tudományok, az élettudományok és az élettelen természettudományok területén.
A díjra azok a kutatók pályázhatnak, akik a pályázat évében legfeljebb 35. életévüket töltik be, és a Veszprémi Akadémiai Bizottság működési területén végzik tudományos tevékenységüket költségvetési vagy alapítványi támogatásból működő kutatóközpontban, kutatóintézetben, egyetemeken vagy alapító okiratuk szerint tudományos kutatási tevékenységet is végző más intézményekben.
A pályázatok beadási határideje: 2024. október 25.
A részletes pályázati felhívás ezen a linken tekinthető meg.
Még április 13. (szombat) éjfélig pályázhattok a Tudományos Diákköri ösztöndíjra!
A Pannon Egyetemért Alapítvány a hatályos Mentor Program, Ösztöndíj és Kitüntetési Szabályzatában foglaltak alapján pályázatot hirdet az Egyetem hallgatói számára Tudományos Diákköri ösztöndíjra a 2023/2024. tanév II. félévre.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2024-ben ismét meghirdette a Roska Tamás Tudományos Előadást.
Roska Tamás Tudományos Előadás megtartására az a doktorandusz/doktorjelölt/posztdoktor pályázhat, aki kutatómunkája során az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, eredményeiről nívós publikációk, előadások, művészeti vagy tudományos alkotások formájában számot adott, valamint képes eredményeit magas színvonalú és élményt nyújtó tudományos, tudománynépszerűsítő előadásban szakterülete iránt érdeklődő, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vevő fiatalok és mentoraik előtt közzétenni.
1. oldal / 3
A 2025/2026. tanév időbeosztása