Magyar Kémikusok Egyesülete Az MKE Környezet-analitikai és Technológiai Társasága (MKE KATT) együttműködve az MKE Élelmiszer-tudományi Szakosztályával, valamint az MKE Magyar Aeroszol Társaságával
2019 november 11-13. között (hétfő-kedd-szerdán)
Balatonszárszón, az SDG Családi és Konferencia Központban rendezi meg a
XIV. Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferenciát (KAT2019)
http://www.mke.org.hu/KAT2019/
Társrendezvényünk:
a 62. Magyar Spektrokémiai Vándorgyűlés (62. MSV)
http://www.spektrokemia.mke.org.hu
A KAT2019 és a 62. MSV konferenciákat azonos helyszínen és időpontban, önálló, de párhuzamosan lebonyolított rendezvényként kívánjuk megszervezni.
Az utóbbi évek fejlődése azt mutatja, hogy a környezetvédelemben széles körben alkalmaznak olyan új méréstechnikákat, amelyek fejlődésének bemutatására a spektrokémiai szekciók előadásaiban számíthatunk, ugyanakkor a spektrokémikusok figyelme is jelentős mértékben fordul környezetünk állapota, valamint az élelmiszerek vizsgálata felé.
A 2011. és 2017. évi tapasztalatok alapján ismét azt az alapelvet kívánjuk követni, hogy a két konferencia bármelyikének résztvevői – érdeklődésük szerint – mindkét rendezvény előadásait meghallgatják, és közös poszterszekciót látogathatnak meg.
Részvételi díjak, jelentkezési lehetőségek, további információk a fenti honlapokon találhatók.
Fontos dátumok:
| Előadás bejelentés és feltöltés | 2019. szeptember 20. |
| Előadás elfogadás visszaigazolása | 2019. október 7. |
| Korai regisztráció és fizetés | 2019. október 24. |
| Lemondási határidő | 2019. október 31. |
| Konferencia | 2019. november 11-13. |
Schenker Beatrix
Magyar Kémikusok Egyesülete
1015 Budapest, I. kerület Hattyú utca 16. II. emelet 8.
Tel.: +36 1 225 8777
Fax: +36 1 201 8056
e-mail:
A XIV. KAT (KAT2019) konferenciára meghirdetett főbb témakörök
A KAT2019 tematikája az egyes környezeti elemek, a hulladékok és az élelmiszerek analitikai vizsgálatára, valamint az innovatív környezettechnológiai eljárásokkal kapcsolatos kérdésekre terjed ki. Főbb témakörök az alábbiak
- Környezeti elemek
| levegő, víz, talaj |
- Aeroszolok vizsgálata és szerepe a környezetvédelemben
- Hulladékok analitikai és környezet-szennyező hatásának vizsgálata
- Analitikai módszerek a szennyezettség, ill. az összetétel meghatározására
| · elválasztás-technikai módszerek (GC, HPLC) · atomspektroszkópiai módszerek (ICP-OES) · molekulaspektroszkópiai módszerek (UV-VIS-IR fotometria) · elektrokémiai módszerek · csatolt technikák (GC-MS, ICP-MS) · csoport-analitikai módszerek (TOC, TOX, TN, TP, KOI, BOI). |
- Állapot-felmérési és kármentesítési esettanulmányok
| · ipari és mezőgazdasági területek környezeti állapot-felmérése és kármentesítése · hulladék-lerakóhelyek környezeti állapot-felmérése és kármentesítése · ivóvíz-bázisok környezeti állapot-felmérése és kármentesítése · lakóterületek környezeti állapot-felmérése és kármentesítése |
- Informatikai eszközök a mérési adatok és vizsgálati eredmények értékeléséhez
beleértve az intelligens szenzorok és távérzékelés témakörét
| · Mérési adatok távadása és összegyűjtése · Mérési adatok egyszerű algoritmusú feldolgozása · Technológiai folyamatok irányítása, különös tekintettel a szakaszos technológiákra · Matematikai modellek a levegő, a víz és a talaj minőségének előrejelzésére · Havaria-jelző és egyéb korai riasztó monitoring rendszerek · Intelligens szenzorok és távérzékelés |
- Innovatív környezettechnológiai eljárások a
| · vízminőség védelem (felszínalatti víz és ivóvíz), · levegőminőség védelem, · talajremediáció és a · hulladékkezelés, ártalmatlanítás területén |
- Innovatív technológiák a szennyvíztisztításban
| · Szennyvíztisztító telepek biológiai, növényi tápanyag és lebegőanyag terhelhetőségének növelése a tisztítási folyamatok intenzifikálása révén · Tisztított szennyvizek utótisztítása és mezőgazdasági, valamint ipari hasznosítása · Szennyvíziszap-kezelés és hasznosítás · Energia-takarékos és energia-termelő eljárások (szennyvizek hőenergiájának hasznosítása, speciális összetételű biogáz előállítása és hasznosítása) |
- Az élelmiszerminőség és a környezetvédelem kapcsolata
| · Az élelmiszerminősítés és ellenőrzés analitikai módszerei · Környezeti paraméterek hatása az élelmiszerek minőségére |
- Az energiaforrás-hasznosítás és az energiatermelés környezeti hatásai
| · Megújuló energiaforrások (nap, szél, víz) · Fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz), energia növények termesztése · Nukleáris energiaforrások (maghasadásos és magfúziós atomerőművek) |
- Magyarország környezetvédelmi feladatai az Európai Unióban
| · Környezetkímélő technológiák preferencia rendszerének kialakítása · Új környezetvédelmi és természetvédelmi jogszabályok kidolgozás és bevezetése · Környezetvédelmi és természetvédelmi jogszabályok harmonizálása egymással és más jogszabályokkal · A lakosság környezettudatos magatartásra történő nevelése · Mérőhálózatok és analitikai laboratóriumok minőségbiztosítása · Hatósági mérések: jelenlegi problémák és a közeljövő feladatai |
- Ifjúsági szekció
Kiemelkedő TDK dolgozatok bemutatása.
- Termék- és cégbemutatók





