• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



Állami kitüntetések – 2021. augusztus 23.

kitüntetés

Állami kitüntetéseket adott át 2021. augusztus 23-án Palkovics László.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át dr. Gubicza László a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa több évtizedes, kiemelkedő, nemzetközileg is elismert kutatói tevékenysége, a biomérnök-képzésben folytatott oktatói munkája, valamint a tudományos utánpótlás-nevelésben betöltött szerepe elismeréseként.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át dr. Chován János Tibor a Pannon Egyetem Mérnöki Karának korábbi dékánhelyettese, a Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató-Fejlesztő Központ Folyamatmérnöki Intézeti Tanszékének óraadó oktatója a folyamatmérnöki tudományok vegyészmérnöki, illetve mechatronikai mérnökképzésbe integrálása érdekében végzett munkája, valamint a tudományos tehetségek gondozásában és a doktori képzésben elért kiemelkedő eredményei elismeréseként.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át Dr. Kristófné dr. Makó Éva vegyészmérnök, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Műszaki Tudományok Kutató-Fejlesztő Központjának egyetemi docense az anyagtudományok területén végzett több mint három évtizedes, kiemelkedő kutatói-oktatói munkája, valamint aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

A kitüntetésekhez szívből gratulálunk!


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.