Nagy örömmel és büszkeséggel osztjuk meg a hírt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 2025. évi közgyűlésén két kiemelkedő kollégánkat,
Padisák Juditot és Gelencsér Andrást az Akadémia rendes tagjává választották.
Padisák Judit - A VIII. Biológiai Tudományok rendes tagja
Budapesten született 1955-ben. 2019 óta az MTA levelező tagja. A Pannon Egyetem egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a limnoökológia.
2019-es levelező taggá választása óta 39 WoS-cikk szerzője/társszerzője (együttes idézettsége 659, MTMT), melyekben főképp a fitoplankton-szervezetek lebegési sajátságait meghatározó evolúciós és ökológiai meghatározottságok elméleti elemzésével foglalkozott a jellegalapú megközelítés alapján, s a tájhasználat szerepét is vizsgálva. Leírta a szélsőséges környezeti paraméterekkel (pH, sótartalom, hidrológiai viszonyok) rendelkező tavak fitoplankton-közösségeinek sajátságait, s munkatársaival több közleményben tárta fel a fitoplankton, illetve annak egyes csoportjai ökoszisztéma-szolgáltatásait. 2019 óta hét hallgatója szerzett PhD-fokozatot, jelenleg hat hallgató társtémavezetője.
Gelencsér András - A X. Földtudományok Osztálya rendes tagja
Kisvárdán született 1966-ban. MTA doktora címét 2002-ben szerezte. 2019-től az MTA levelező tagja. Jelenleg a Pannon Egyetem egyetemi tanára, a HUN-REN–PE Levegőkémiai Kutatócsoport vezetője, az MTA VEAB elnöke.
Szakterülete a levegőkémia, ezen belül a légköri aeroszol részecskék kutatása.
Gelencsér András a biomassza égetésből származó kátránygömbök kémiai tulajdonságainak tanulmányozásában ért el nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket. Egy konzorciumi EU-projekt élén nemzetközileg elsőként határozta meg a szilárd hulladékok lakossági égetése során kibocsátott részecskék mennyiségét, kémiai összetételét és potenciális egészségkárosító hatásait. Az Akadémiai Kiadónál 2022-ben megjelent Ábrándok bűvöletében című ismeretterjesztő könyve a „fenntartható fejlődés” mítoszairól szól, azóta a globális fenntarthatóság eddig elhallgatott szempontjait őszintén feltáró, milliós megtekintést elérő médiainterjúk, podcastok és kerekasztal-beszélgetések állandó szereplője.
Szívből gratulálunk mindkét kiváló kutatónknak a megtisztelő elismeréshez!





