2025. november 13. (csütörtök), 11.00 – Pannon Egyetem, B épület Aula
A Pannon Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága közösen rendezi meg a Magyar Tudomány Napja alkalmából tartott ünnepségét. Az esemény a tudományos élet és az egyetemi közösség egyik legkiemelkedőbb alkalma, ahol a kiemelkedő kutatói, oktatói és hallgatói teljesítményeket díjakkal ismerik el.
Ünnepi köszöntők és előadás
Az eseményt Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora, valamint Kollár László Péter, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára köszönti.
Ezt követően Halmai Péter akadémikus tartja meg ünnepi előadását „Differenciált felzárkózás. Az EU keleti kibővülése” címmel.
Kitüntetések és díjak átadása
Polinszky-díj
A 2025. évi Polinszky-díjatKovács Zoltán egyetemi tanár kapja, a műszaki és természettudományos területen végzett kiemelkedő munkájáért.
A díjat Porga Gyula polgármester és Abonyi János rektor adja át.
MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága – Év Kutatója Díj
A régió 45 év alatti, kiváló tudományos teljesítményt nyújtó kutatói számára adományozott díjat 2025-ben az alábbi kutatók kapják:
- Nogel Mónika, tudományos főmunkatárs
- Pipoly Ivett Ildikó, tudományos főmunkatárs
- Koók László, tudományos főmunkatárs
A díjakat Kollár László Péter akadémikus és Abonyi János rektor adja át.
Oktatói Szolgálati Emlékérem
A Kulturális és Innovációs Minisztérium Oktatói Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesülnek:
- Hortobágyi Ildikó, nyugalmazott egyetemi docens
- Sikné Lányi Cecília, egyetemi tanár
- Horváth László, egyetemi docens
Méray László-díj
A Pannon Egyetem Szenátusa által adományozott elismerést Obermayer Nóra egyetemi tanár kapja. A díjat Fehérvölgyi Beáta dékán adja át.
PhD doktorok avatása
Anyagtudományok és technológiák tudományág
- Kocsis Eszter – summa cum laude
- Kocsisné Pfeifer Éva – summa cum laude
- Tóth Zsolt – cum laude
Bio-, környezet- és vegyészmérnöki tudományok
- Bántay László – summa cum laude
- Darányi András Pál – summa cum laude
- Harasztiné Hargitai Réka – summa cum laude
- Radó-Fóty Nikolett – summa cum laude
- Szakács Szabolcs – summa cum laude
Gazdálkodás- és szervezéstudományok
- Katona Andrea – summa cum laude
- Király Ferenc – summa cum laude
- Pekk Letícia – summa cum laude
- Tóth Csilla – summa cum laude
Informatikai tudományok
- Ara Jinat – summa cum laude
- Csontos Balázs – summa cum laude
- Kegyes Tamás – summa cum laude
- Nagy Zsuzsanna – summa cum laude
- Szabó Patrícia – summa cum laude
Kémiai tudományok
- Páll Boglárka Zsuzsa – summa cum laude
Nyelvtudományok
- Csrepka Máté Barnabás – summa cum laude
- Flih Zahia – summa cum laude
- Ghanmi Rabeb – summa cum laude
- Kasianova Alisa – summa cum laude
- Naji Ahmad Sami Abdalgani – summa cum laude
Ösztöndíjak
Pannon Start Ösztöndíj (2025)
Az ösztöndíjat Abonyi János rektor és Rostási Ágnes dékánhelyettes adja át az alábbi hallgatóknak:
- Fejérvári Réka – mechatronikai mérnöki alapszak
- Jankovics Gábor András – mechatronikai mérnöki alapszak
- Kecskés Alexa – pénzügy és számvitel alapszak
- Komondi Renáta – gazdálkodási és menedzsment alapszak
- Leveszy Ferenc Patrik – nemzetközi gazdálkodási alapszak
- Molnár Réka – nemzetközi gazdálkodási alapszak
- Müller Krisztina – kereskedelem és marketing alapszak
- Nagy Lajos Dominik – programtervező informatikus alapszak
- Németh Noel Márk – gépészmérnöki alapszak
- Parrag Olivér Dániel – vegyészmérnöki alapszak
- Peidl Ramóna – pénzügy és számvitel alapszak
- Szakály Illés Jonatán – villamosmérnöki alapszak
- Tóth Márta Sarolta – anyagmérnöki alapszak
- Uszinger Tamás – mérnökinformatikus alapszak
- Vizler Dávid – programtervező informatikus alapszak
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (2025/2026)
Az ösztöndíjat az alábbi hallgatók kapják:
- Gulyás Ferenc – vegyészmérnöki alapszak
- Jankovics Péter – vegyészmérnöki alapszak
- Bohár-Jónás Réka – gazdálkodás és menedzsment alapszak
- Juhász Csenge Judit – kémia alapszak
- Kiss Beatrix – biomérnöki alapszak
- Kocsis Jenő – gazdálkodás és menedzsment alapszak
- Kondor Ármin Áron – mérnökinformatika alapszak
- Máté Ferenc – mechatronikai mérnök alapszak
- Vincze Dániel – vegyészmérnöki mesterszak
- Zámbó Jázmin Eszter – turizmus-vendéglátás alapszak
- Fódi Adél Melinda – mechatronikai mérnök alapszak
- Gergye Hanna – kereskedelem és marketing alapszak
- Havranek Evelin – gazdálkodás és menedzsment alapszak
- Horváth Fanni – gazdálkodás és menedzsment alapszak
- Jelinek Dóra – pénzügy és számvitel alapszak
- Kovács Bence – programtervező informatikus alapszak
- Mitru Máté – terület- és városfejlesztés mesterszak
- Tóth Bernadett – nemzetközi gazdálkodási alapszak
- Pató Bálint Gábor – osztatlan tanárképzés
Polinszky Károly Ösztöndíj (2025/2026)
Az ösztöndíjban részesülnek:
- Kiss Beatrix, vegyészmérnök mesterszakos hallgató
- Zelenka Zsófia, vegyészmérnök mesterszakos hallgató
- Vincze Dániel, vegyészmérnök mesterszakos hallgató
Az elismeréseket Polinszky Gábor és Németh Sándor dékán adják át.





