2025. december 2-án illusztris környezetben, a Magyar Tudományos Akadémia székházának Felolvasótermében tartott előadást Dr. Bakonyi Péter, a Mérnöki Karunk tudományos főmunkatársa.
Az esemény a Magyar Mérnökakadémia (MMA) ünnepélyes díjátadója volt, ahol az idei elismerések átadása mellett a korábbi nyertesek munkáját is méltatták. Kutatónk, a Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Csoport tagja, a rangos Michelberger Mester-díj 2024-es nyerteseként kapott felkérést, hogy beszámoljon az elmúlt időszak projekt-eredményeiről.
Dr. Bakonyi Péter – aki a díjat tavaly mesterével, Prof. Dr. Nemestóthy Béla Nándorral közösen nyerte el – ezúttal a „Polimer membránok hatékonyságának vizsgálata CH4/CO2 szeparációra különböző elrendezésekben” című előadását prezentálta a szakmai közönségnek.
Gratulálunk a színvonalas szerepléshez és a kutatási sikerekhez!






