A Varga József Díj Tudományos Tanácsának javaslatára az MTA Kémiai Tudományok Osztálya 2025-ben a rangos „Varga József Díj és Érem” elismerést Dr. Hancsók Jenőnek, az MTA doktorának, a Pannon Egyetem professor emeritusának adományozta.
A díjátadó ünnepségre 2025. december 12-én került sor az MTA Műszaki Kémiai Tudományos Bizottság ülésének keretein belül, az MTA VEAB Székház Nagytermében (Veszprém, Vár u. 37.). Az elismerést Szépvölgyi János, a Varga József Díj Tudományos Tanácsának elnöke, valamint Miskolczi Norbert, a Varga József Díj Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át.
A kitüntetés átadását követően a jelenlévők Dr. Hancsók Jenő előadását hallgathatták meg „Az izoparaffinok jelentősége a fenntartható mobilitásban – Varga József szellemiségében” címmel.
Professzor Úr a hazai és nemzetközi szénhidrogénipari kutatások meghatározó személyisége, akinek több évtizedes tudományos, oktatói és innovációs tevékenysége jelentős hatást gyakorolt a szakterület fejlődésére. Munkássága kiemelten kapcsolódik a korszerű motor- és sugárhajtómű-üzemanyagok, alternatív hajtóanyagok, katalitikus eljárások, valamint a szénhidrogénipari technológiák kutatásához és fejlesztéséhez. Eredményei nemcsak a tudományos közösségben váltak széles körben ismertté, hanem ipari hasznosulásuk révén hozzájárultak a modern kori magyar szénhidrogénipar fejlődéséhez is.
Oktatói munkája az alapképzéstől a doktori képzésig terjedt, és meghatározó szerepet játszott mérnökgenerációk szakmai felkészítésében. Témavezetésével számos diplomamunka és doktori értekezés készült, tehetséggondozó tevékenysége pedig több alkalommal is kimagasló hallgatói eredményekhez vezetett. Professzor Úr iskolateremtő személyiségként nemcsak a tudományos utánpótlás nevelésében, hanem a szakmai szemléletformálásban is maradandó értéket teremtett.
Vezetői munkássága szintén meghatározó: 2009 szeptemberétől az intézeti tanszék alapító tanszékvezetőjeként irányította a MOL Nyrt. támogatásával létrejött MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszék szakmai és infrastrukturális fejlődését. Tevékenysége során kiemelt figyelmet fordított az oktatási és kutatási feltételek fejlesztésére, a modern laboratóriumi háttér kialakítására, valamint arra, hogy a tanszék szakmai irányai hosszú távon is összhangban legyenek a szakterület nemzetközi fejlődési trendjeivel és az ipari igényekkel.
A kitüntetés Professzor Úr több évtizedes, nemzetközileg is elismert szakmai tevékenységének méltó elismerése. Professzor Úr az elismeréssel járó pénzjutalom teljes összegéről lemondott, és e nemes gesztussal a Varga József Egyetemi Díj nyerteseinek folyamatos elismerését kívánta támogatni.







