A CLAAS és az UniTech közös szervezésében megrendezett UniTech Construction Competition 2026 lehetőséget biztosít a mérnökhallgatók és a frissen diplomázott mérnökök számára, hogy egy mezőgazdasági gép tervezésén és megépítésén keresztül valós ipari környezetben mérjék össze tudásukat. A megmérettetés célja a tervezési, kivitelezési és rendszerszemléleti kompetenciák fejlesztése.
A verseny több egymásra épülő szakaszból áll. Az első fordulóban a csapatoknak részletes műszaki dokumentációt kell benyújtaniuk, amely bemutatja a tervezett rendszer felépítését és működését. Ezt követi a megvalósíthatósági terv elkészítése, amely tartalmazza az ütemezést, az erőforrás-tervezést és a költségvetést is.
A Pannon Egyetem csapata, a GreenPEas sikeresen vette az előválogató fordulókat, így az idei évben is kvalifikálta magát a döntőbe, amelyet június 18-án rendeznek meg Törökszentmiklóson, a CLAAS Hungária Kft. telephelyén. A nyolcfős csapat hat gépészmérnök, egy villamosmérnök és egy műszaki menedzser hallgatóból áll. Az elmúlt hónapokban a csapat a tavalyi tapasztalatokra építve dolgozott a jármű továbbfejlesztésén.
A munka során a kormányszerkezetet megerősítették, új tengelyeket készítettek, valamint nagyobb kerekeket szereltek fel a jobb terepjáró képesség és stabilitás érdekében. A jármű kétfokozatú hajtóművel rendelkezik, 24 voltos elektromos rendszerrel működik, amelyet két sorba kötött 12 voltos akkumulátor lát el energiával. A fékrendszer is jelentős átalakításon esett át: bovdenes kéziféket építettek be, emellett mindkét féltengely külön-külön fékezhető, ami jelentősen javítja a manőverezhetőséget nehéz terepviszonyok között. A biztonságról bukókeret és négypontos biztonsági öv gondoskodik.
Az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a vágóasztal teljes áttervezése volt. A rendszer új, fémből készült csigát kapott, a felhordó lamellák és a burkolatok is teljesen megújultak. A vágóasztal fel- és leemelését immár csörlős mechanizmus segíti, amely pontosabb és megbízhatóbb működést biztosít. A szeparáló lamellák is új kialakítást kaptak: a csapat 3D nyomtatással készült, rugalmas lamellaszegmensekből álló rendszert fejlesztett, amely hatékonyabban kezeli a különböző alakú és tömegű elemek (fakocka, teniszlabda) szétválasztását.
A csapat elektronikai fejlesztéseken is dolgozott. A rendszer képes valós időben mérni a kombájn sebességét, nyomon követi a megtett és a betakarított terület nagyságát. A betakarítási rendszer fotocellás és ultrahangos érzékelőkkel figyeli a begyűjtött elemeket, és biztosítja azok pontos számlálását.
A döntőben a GreenPEas csapatának több összetett feladatot kell teljesítenie. A mobilitási pályán szlalom- és akadályfeladatok várják a gépet, amelyek az irányíthatóságot és a stabilitást vizsgálják. A betakarítási feladat során 75 fakockát és 75 teniszlabdát kell összegyűjteni, majd automatikusan szétválogatni és megszámolni. A csapat által fejlesztett döntött pályás szállítórendszer lehetővé teszi, hogy a labdák és a kockák külön útvonalon haladjanak. A verseny része még egy fárasztó akadálypálya is, amely a gép szerkezeti szilárdságát és terepjáró képességét teszteli.
A GreenPEas csapata ezúton is köszönetét fejezi ki szponzorainak és a Pannon Egyetemnek a projekt megvalósításához nyújtott segítségért:
- Neked CAD
- Öntőgépszervíz Kft.
- Vesz-Mont 2000 Kft.
- Márkó-Tech Kft.
Ezúton is gratulálunk a GreenPEas csapatának a döntőbe jutáshoz, és sok sikert kívánunk a június 18-i törökszentmiklósi megmérettetéshez!





