Az Országgyűlési Múzeum idén is meghirdeti Mint-a-Parlament című, felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak szóló programját. A rendezvény célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényalkotás folyamatát és az országgyűlési képviselők tevékenységét.
A programra jelentkező csoportok egy logóval ellátott frakcióprofilt és egy előre elkészített törvényjavaslatot nyújtanak be a meghirdetett témák egyikéhez kapcsolódóan. A szervezők a beérkezett anyagok alapján hat csoportot választanak ki, amelyek a kétnapos program során plenáris ülésen, bizottsági munkában és vitákban vesznek részt. A folyamat végén szavazás dönt arról, hogy a tárgyalt törvényjavaslat elfogadásra vagy elutasításra kerül.
A választható témák között szerepel többek között a választójog, az állatvédelem, a mezőgazdaság és éghajlati változások, az energetika, a mesterséges intelligencia, az egészségügy, a funkcionális analfabetizmus, a munkahelyi rekreáció, a közösségi média és a lakhatás.
A programon egyidejűleg hat hallgatói csoport vehet részt, a csoportok létszáma legfeljebb 20 fő lehet. A szervezők javasolják, hogy a csoportok többféle érdeklődésű és tudású hallgatókból álljanak.
Helyszín: Országház, 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.
Első ülésnap: 2026. november 19.
Második ülésnap: 2026. december 8.
A szervezők tájékoztatása szerint az időpontok a parlamenti programok függvényében változhatnak.
Jelentkezési határidő: 2026. október 19., 9:00
Jelentkezni a jelentkezési lap, egy előre megírt törvényjavaslat, valamint egy logóval ellátott frakcióprofil megküldésével lehet.
További információ:
Kustár Dániel
Telefon: +36 1 441 4156
E-mail:





