• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



Felvételi 2014

13 MK kiadvany 039

A Mérnöki Karra 356 hallgató nyert felvételt. A műszaki és természettudományos szakok preferáltságának köszönhetően hallgatóink csaknem kizárólag állami ösztöndíjasként kezdhetik meg tanulmányaikat (98%).

A vegyészmérnöki alap- és mesterszakok iránt továbbra is kimagaslóan nagy érdeklődés jól tükrözi a Kar hagyományosan elismert értékeit. A vegyészmérnöki szak elismertségét mutatja, hogy ebben az évben is erre a szakra vette fel Egyetemünk a legtöbb hallgatót (114 főt alapszakra 18 főt mesterszakra) és a mérnökképzéseink között ezen az alapszakon a legmagasabb a ponthatár. Tovább nőtt az érdeklődés a biomérnöki alapszakunk iránt is, ahol 40 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. A természettudományos képzéseink közül legnagyobb érdeklődés a kémia alapszak iránt volt. Gépészmérnök és mechatronikai mérnöki képzéseink az előző évihez hasonló létszámmal indulnak, így továbbra is a régión belüli járműipari vállalatok szakember utánpótlásának fontos bázisát jelentik. A levelező gépészmérnöki képzésünk iránt Nagykanizsán továbbra is jelentős igény mutatkozott. Gépészmérnöki alapszakon összesen 61, mechatronikai mérnök alap- és mesterszakokon pedig 40 fő kezdheti el tanulmányait szeptemberben.

A Mérnöki Kar kapacitását hatékonyan kihasználta, de ennek ellenére minden szakunkat meghirdettük a pótfelvételi eljárásban is. Bízunk benne, hogy a Mérnöki Kar Kutató Kari elismerése, a szoros vállalati kapcsolatok, ösztöndíj és karrier lehetőségek a mesterképzéseink iránti érdeklődést is tovább fogják erősíteni.

Ponthatárok

Pótfelvételivel kapcsolatos információk

{flike}


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.