• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



TÁJÉKOZTATÓ a Hans Pape alapítványi támogatásról

Prof. Dr. Hans Pape, egyetemünk honoris causa doktora által létesített alapítvány támogatást nyújt egyetemünk oktatóinak német nyelvterületen, nemzetközi rendezvényeken való részvételre.

A támogatást pályázat útján lehet elnyerni, az alábbi feltételek szerint:

Pályázatot egyetemünk 35 évnél idősebb oktatói és kutatói nyújthatnak be az alábbiakat megadva, illetve mellékelve:

- a pályázó bejelentett előadásának, poszterének címe,

- a pályázó nevére szóló visszaigazolás a bejelentett előadás, poszter elfogadásáról

- a rendezvény kiadványa, amelyben szerepel a konferencia helye, időpontja, fizetési feltételek (másolat is megfelel), 

- az utazás költségterve és az Alapítványtól igényelt támogatás mértéke, (a mellékelt excel segítséget nyújt a számításhoz)

- az egyéb más forrásból rendelkezésre álló, vagy megpályázott támogatás.

Az Alapítvány segítségével megvalósuló utazások esetén az alábbi támogatás adható:

- napidíjra:                  6-12-24  EUR/nap (tartózkodási időtől függően)

- szállásköltségre:       20 EUR/éjszaka vagy szállás számlával igazolt költsége (ha a szállásköltséget számlával igazolják, és 24 EUR napidíj kerül elszámolásra, akkor a 4,80 EUR levonásra kerül a reggelire.)   

- útiköltségre:             vonat, vagy buszjegy számlával igazolt költsége, vagy saját gk-val történő utazásnál 0,30 EUR/km  (a leginkább költségkímélő megoldás választását javasoljuk)

- részvételi díjra:        számlával igazolt költség.

A pályázat 2015. január 1. – 2015. szeptember 30. közötti időszakban megvalósult vagy megvalósuló utazásokra igényelhető, visszamenőlegesen is.

A pályázatok elbírálásánál szempont a korábbi években kapott támogatás gyakorisága, és pozitív tényezőként hat az, ha a jelen forráson kívül más forrást is bevonnak a részvétel megvalósításába.

 

A pályázati adatlapot és a mellékleteket a Projekt Igazgatóságra kérjük leadni 2015. május 29-én 10:00 óráig.

Kérdés esetén a Fejlesztési és Projektigazgatóság munkatársa, Pölösné Fischer Helga áll rendelkezésükre. 


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.