Tisztelt Elsőéves Hallgatónk, Kedves Gólya!
A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében ezúton is gratulálok sikeres felvételéhez. Induló egyetemi tanulmányaihoz sok sikert és előremutató szakmai eredményeket kívánok.
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:
A Mérnöki Kar vezetése az Elsős Napok keretében „MegKezdtük 2017” címmel tájékoztatást tart az elsőéves hallgatóknak a szakokra vonatkozó oktatási és tanulmányi kérdésekről, valamint a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről. A rendezvényre 2017. szeptember 6-án (szerdán) 14:30 órai kezdettel kerül sor a Polinszky teremben (Auditorium Maximum, felső kampusz, Wartha Vince utca), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom. Megjelenésére számítok.
A központi tájékoztató előtt néhány alapinformációra írásban hívom fel figyelmét.
Egyetemi tanulmánya az úgynevezett regisztrációs időszakkal (2017. szept. 4-től szept. 8-ig) veszi kezdetét, amely a beiratkozás és a tantárgyfelvétel mellett, a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.
Ezzel kapcsolatban értesítem alapszakra (BSc) felvetteket, hogy a nyelvi, kémia, fizika, matematika és biológia kurzusok felvételéhez (ld.: a szakok modelltantervei) szintfelmérő dolgozat teljesítése szükséges.
Általános és szervetlen kémia gyakorlat szintfelmérő időpontja, helye:
2017. szeptember 6. (szerda) 8:00 óra
a felső kampusz előadótermei (a kurzusok pontos beosztásáról Neptun-üzenetben kaptak értesítést a tárgyfelelős egységtől).
Felhívom figyelmét, hogy az Általános és szervetlen kémia gyakorlat I. (VEMKAKB122A és VEMKAKB122B) szintfelmérő megírása kötelező. Amennyiben teljesítménye a 60%-ot nem érte el, úgy a dolgozatot egyszer megismételheti, amire a 6. oktatási héten biztosít lehetőséget a tárgyfelelős tanszék. A szintfelmérő dolgozat a kémia és a vegyészmérnöki alapszakos hallgatók esetében 60%-os, az anyagmérnöki, biomérnöki, környezetmérnöki és környezettan alapszakos hallgatók esetében 40%-os teljesítése az Általános és szervetlen kémia gyakorlat I. (VEMKAKB122A, illetve VEMKAKB122B) tárgyak aláírási feltétele. Azon hallgatóknak, akik a szeptember 3-ai szintfelmérőt az előírt szint alatt teljesítik, lehetőségük van a Kémia felzárkóztató kurzus (VEMKAKB522F) tárgy felvételére. A kurzus szabadon választható, 2 kredit értékű, gyakorlati jeggyel záruló tárgy, amelynek oktatása a szorgalmi időszak első hat hetében történik, heti négy órában.
Nyelvi (angol, német) szintfelmérő időpontja, helye:
2017. szeptember 4. (hétfő) 14:00 órától
I2 vagy I3 (I épület)
A szintfelmérő dolgozat egy 50 pontos, alapfokú szintű feleletválasztós teszt lesz, a kitöltésére rendelkezésre álló idő: 45 perc. Tisztelettel tájékoztatom, hogy az ingyenes nyelvoktatásba csak a szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni. További alkalom a szintfelmérő megírására nem lesz. Azon hallgatóknak, akik korábban már írtak szintfelmérőt, de nem kezdték meg tanulmányaikat, új szintfelmérőt kell kitölteniük. A Mérnöki Kar két félévet finanszíroz minden hallgatónak a nyelvi képzéshez. Kérjük, hogy az jöjjön el szintfelmérőt írni, aki ebben a félévben felveszi az idegen nyelvi kurzust. A tárgy 4 kredites, szabadon választható.
A további alaptárgyi szintfelmérő dolgozatok a nappali tanrendű alapszakos hallgatók számára:
Biológia szintfelmérő időpontja, helye: 2017. szeptember 6. (szerda) 11:00-től
a felső kampusz előadótermei (a kurzusok pontos beosztásáról Neptun-üzenetben kaptak értesítést a tárgyfelelős egységtől).
Matematika szintfelmérő időpontja, helye: 2017. szeptember 5. (kedd) 14:00-től
az I épületben az alábbiak szerint (PC0, I2, I3)
A fizika szintfelmérő időpontja, helye: 2017. szeptember 5. (kedd) 12:00 órától
az I épületben az alábbiak szerint (PC0, I2, I3)
A matematika és fizika szintfelmérő dolgozatok 50, illetve 60 percesek, a teszteket a Moodle e-learning rendszerben fogják kitölteni. Ezen feladatok és a megkezdett tanulmányok megkönnyítése érdekében munkatársaink regisztrálják Önt a rendszerben. A belépéshez szükséges információk:
azonosító: az Ön Neptun-kódja kisbetűvel,
jelszó: az Ön Neptun-kódja kisbetűvel.
Kérem, hogy az első belépés után feltétlenül cserélje le a jelszavát! Fontos, hogy a szintfelmérő megírása előtt ellenőrizze, hogy sikeresen be tud-e lépni a rendszerbe (http://moodle.mk.uni-pannon.hu), hiszen csak így tudja megírni a szintfelmérőket. A szintfelmérő írásakor a belépés során esetlegesen felmerülő technikai problémák megoldására korlátozott a rendelkezésre álló idő. Az e-learning rendszer későbbi problémamentes használatához kérem továbbá, hogy profilja adatait a szorgalmi időszak első heteiben szíveskedjék ellenőrizni, a hiányzó adatokat (e-mail cím) pótolni.
Tájékoztatom továbbá, hogy a Mérnöki Kar 2017. szeptember 8-án 11:00 órai kezdettel tartja tanévnyitó ünnepélyét a „B”épület aulájában.
Kérem, hogy az alkalom és a hely szellemének megfelelően alkalmi viseletben szíveskedjen az ünnepélyen megjelenni: hölgyek esetében kosztüm, alkalmi cipő; urak esetében öltöny, alkalmi cipő. A nem megfelelő öltözékben megjelenő hallgatók az avatáson nem vehetnek részt. Az ünnepély zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük, szíveskedjen legkésőbb háromnegyed tizenegyig elfoglalni kijelölt helyét az aulában.
A rendezvényen az elsőéves hallgatók egyetemi polgárrá avatása mellett a több évtizeddel ezelőtt végzettek gyémánt- és aranydiplomáinak átadására is sor kerül.
Tájékoztatom, hogy a rendezvényre szeretettel várom hozzátartozóit is.
Veszprém, 2017. augusztus 29.
Üdvözlettel:
Dr. Németh Sándor
oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Tárgygráf rendszer
A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
Ösztöndíjak
Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle
A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje
A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.





