Tisztelt Mérnöki Kari Hallgatók!
A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében a 2017/2018. tanévhez sok sikert és kiváló szakmai eredményeket kívánok.
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:
A Mérnöki Kar vezetése „MegKezdtük 2017” címmel tájékoztatást tart a hallgatóknak a szakokra vonatkozó oktatási és tanulmányi kérdésekről, valamint a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről. A rendezvényre 2017. szeptember 6-án (szerdán) 14:30 órai kezdettel kerül sor a Polinszky teremben (Auditorium Maximum, felső kampusz, Wartha Vince utca), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom.
Az előző évek gyakorlatának megfelelően a 2017/2018-as tanév I. féléve is regisztrációs időszakkal (2017. szeptember 4-től szeptember 8-ig) kezdődik, amely a beiratkozás és a tantárgyfelvétel mellett a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.
Ezzel kapcsolatban értesítem, hogy a nyelvi kurzusok felvételéhez szintfelmérő dolgozat teljesítése szükséges. Tisztelettel tájékoztatom, hogy az ingyenes nyelvoktatásba csak a szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni.
Nyelvi (angol, német) szintfelmérő időpontja, helye:
2017. szeptember 4. (hétfő) 14:00 órától
I2, (I épület)
A szintfelmérő dolgozat egy 50 pontos, alapfokú szintű feleletválasztós teszt lesz, a kitöltésére rendelkezésre álló idő: 45 perc. További alkalom a szintfelmérő megírására nem lesz. Azon hallgatóknak, akik korábban már írtak szintfelmérőt, de nem kezdték meg tanulmányaikat, új szintfelmérőt kell kitölteniük. A Mérnöki Kar két félévet finanszíroz minden hallgatónak a nyelvi képzéshez. Kérjük, hogy csak az jöjjön el szintfelmérőt írni, aki ebben a félévben felveszi az idegen nyelvi kurzust. Aki már rendelkezik középfokú (B2 szintű) komplex nyelvvizsgával, az nem veheti fel a tárgyat. A tárgy 4 kredites, szabadon választható.
A hallgatók további, a tanévkezdéssel kapcsolatos kötelezettségei, feladatai és egyben lehetőségei a hatályos Hallgatói Követelményrendszer alapján az alábbiak szerint alakulnak:
- szakmai gyakorlatos ösztöndíjra (GYAK) szeptember 10-ig (vasárnap) van lehetőség pályázni. A gyakorlati helytől kapott teljesítés igazolást is ezen kérvény benyújtásakor kell feltölteni a szakmai gyakorlat elfogadásához.
- kurzusokról lejelentkezni szeptember 8-ig (péntek) 12 óráig, tantárgyfelvételre szeptember 11-én (hétfőn) 8:00 óráig van lehetőség;
- a kedvezményes tanulmányi rendre (KT), a tantárgyfelvétellel szembeni kifogásra (KURZ), illetve a tantárgyekvivalencia vizsgálatra vonatkozó (KEB/KEK) és kreditátviteli (KK) kérelmeket szeptember 10-ig (vasárnap) nyújthat be;
A fenti kérelmeket kizárólag a Neptun Tanulmányi Rendszerben megtalálható űrlapokon lehet benyújtani elektronikus úton.
Tájékoztatom, hogy a hallgatókat érintő szabályzatok (Hallgatói Követelményrendszer, a Pannon Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata az egyetemi hallgatók részére adható juttatásokról és az általuk fizetendő díjakról stb.) a http://www.uni-pannon.hu/index.php/dokumentum/szabalyzatok-1/szab2015/13359-150815-k-szab-hkr/file webcímen érhetők el.
Tájékoztatom továbbá, hogy a Mérnöki Kar 2017. szeptember 8-án 11:00 órai kezdettel tartja tanévnyitó ünnepélyét a „B”épület aulájában. A rendezvényen az elsőéves hallgatók egyetemi polgárrá avatása mellett az ötven és hatvan évvel ezelőtt végzettek arany-, illetve gyémántdiplomáinak átadására is sor kerül. A tanévnyitó ünnepélyre ezennel szeretettel meghívom.
Veszprém, 2017. augusztus 29.
Üdvözlettel:
Dr. Németh Sándor
oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Tárgygráf rendszer
A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
Ösztöndíjak
Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle
A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje
A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.





