A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében a 2018/2019. tanévhez sok sikert és kiváló szakmai eredményeket kívánok.
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:
A Mérnöki Kar vezetése „MegKezdtük 2018” címmel tájékoztatást tart a hallgatóknak a szakokra vonatkozó oktatási és tanulmányi kérdésekről, valamint a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről. A rendezvényre 2018. szeptember 5-én (szerdán) 14:30 órai kezdettel kerül sor a Polinszky teremben (Auditorium Maximum, felső kampusz, Wartha Vince utca), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom.
Az előző évek gyakorlatának megfelelően a 2018/2019-es tanév I. féléve is regisztrációs időszakkal (2018. szeptember 3-tól szeptember 11-ig) kezdődik, amely a beiratkozás és a tantárgyfelvétel mellett a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.
Ezzel kapcsolatban értesítem, hogy a nyelvi kurzusok felvételéhez szintfelmérő dolgozat teljesítése szükséges. Tisztelettel tájékoztatom, hogy az ingyenes nyelvoktatásba csak a szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni.
Nyelvi (angol, német) szintfelmérő időpontja, helye:
- szeptember 5. (szerda) 15:00 órától
I3, (I épület)
A szintfelmérő dolgozat egy 50 pontos, alapfokú szintű feleletválasztós teszt lesz, a kitöltésére rendelkezésre álló idő: 45 perc. További alkalom a szintfelmérő megírására nem lesz. Azon hallgatóknak, akik korábban már írtak szintfelmérőt, de nem kezdték meg tanulmányaikat, új szintfelmérőt kell kitölteniük. A Mérnöki Kar két félévet finanszíroz minden hallgatónak a nyelvi képzéshez. Kérjük, hogy csak az jöjjön el szintfelmérőt írni, aki ebben a félévben felveszi az idegen nyelvi kurzust. Aki már rendelkezik középfokú (B2 szintű) komplex nyelvvizsgával, az nem veheti fel a tárgyat. A tárgy 4 kredites, szabadon választható.
A hallgatók további, a tanévkezdéssel kapcsolatos kötelezettségei, feladatai és egyben lehetőségei a hatályos Hallgatói Követelményrendszer alapján az alábbiak szerint alakulnak:
- szakmai gyakorlatos ösztöndíjra (GYAK) szeptember 9-ig (vasárnap) van lehetőség pályázni. A gyakorlati helytől kapott teljesítés igazolást is ezen kérvény benyújtásakor kell feltölteni a szakmai gyakorlat elfogadásához.
- kurzusokról lejelentkezni szeptember 10-éig (hétfő) 12 óráig, tantárgyfelvételre szeptember 11-én (kedden) 12:00 óráig van lehetőség;
- a kedvezményes tanulmányi rendre (KT), a tantárgyfelvétellel szembeni kifogásra (KURZ), illetve a tantárgyekvivalencia vizsgálatra vonatkozó (KEB/KEK) és kreditátviteli (KK) kérelmeket szeptember 9-ig (vasárnap) nyújthat be;
A fenti kérelmeket kizárólag a Neptun Tanulmányi Rendszerben megtalálható űrlapokon lehet benyújtani elektronikus úton.
Tájékoztatom, hogy a hallgatókat érintő szabályzatok (Hallgatói Követelményrendszer, a Pannon Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata az egyetemi hallgatók részére adható juttatásokról és az általuk fizetendő díjakról stb.) a http://www.uni-pannon.hu/index.php/dokumentum/szabalyzatok-1/szab2015/13359-150815-k-szab-hkr/file webcímen érhetők el.
Tájékoztatom továbbá, hogy a Mérnöki Kar 2018. szeptember 7-én 11:00 órai kezdettel tartja tanévnyitó ünnepélyét a „B”épület aulájában. A rendezvényen az elsőéves hallgatók egyetemi polgárrá avatása mellett az ötven és hatvan évvel ezelőtt végzettek arany-, illetve gyémántdiplomáinak átadására is sor kerül. A tanévnyitó ünnepélyre ezennel szeretettel meghívom.
Veszprém, 2018. augusztus 30.
Üdvözlettel:
Dr. Horváth Krisztián
oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Időbeosztás
| Hétfő (Szept. 3.) | Kedd (Szept. 4.) | Szerda (Szept. 5.) | Csütörtök (Szept. 6.) | Péntek (Szept. 7.) | |
| 8-.9 | Beiratkozás (A. épület) | Kémia szintfelmérő (Polinszky terem, M1, M3) | |||
| 9-.10 | |||||
| 10-.11 | Matematika szintfelmérő (PC0, I2, I3) | Bilógia szintfelmérő (M1) | |||
| 11.-12 | Tanévnyitó | ||||
| 12.-13 | |||||
| 13-.14 | Biztonságtechnikai Nap (Polinszky terem) | Megkezdtük (Polinszky terem) 13:30 | |||
| 14-.15 | Fizika szintfelmérő (I2, I3) | ||||
| 15-.16 | Angol nyelvi szintfelmérő (I3) | ||||
| 16-.17 | Német nyelvi szintfelmérő (I3) | ||||
| 17-.18 |





