Tisztelt Elsőéves Hallgatónk, Kedves Gólya!
A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében ezúton is gratulálok sikeres felvételéhez. Induló egyetemi tanulmányaihoz sok sikert és szakmai eredményeket kívánok.
A Mérnöki Kar vezetése az Elsős Napok keretében „MegKezdtük 2018” címmel tájékoztatást tart az elsőéves hallgatóknak a szakokra vonatkozó oktatási és tanulmányi kérdésekről, valamint a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről. A rendezvényre 2018. szeptember 5-én (szerdán) 13:30 órai kezdettel kerül sor a Polinszky teremben (Auditorium Maximum, felső kampusz, Wartha Vince utca), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom. Megjelenésére számítok.
A központi tájékoztató előtt néhány alapinformációra ezúton hívom fel figyelmét.
Egyetemi tanulmánya az úgynevezett regisztrációs időszakkal (2018. szept. 3-től szept. 11-ig) veszi kezdetét, amely a beiratkozás és a tantárgyfelvétel mellett, a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.
Ezzel kapcsolatban értesítem alapszakra (BSc) felvetteket, hogy a nyelvi, kémia, fizika, matematika és biológia kurzusok felvételéhez (ld.: a szakok modelltantervei) szintfelmérő dolgozat teljesítése szükséges.
Kémia szintfelmérő időpontja, helye:
- szeptember 6. (csütörtök) 8:00 óra, a felső kampusz előadótermei (a kurzusok pontos beosztásáról Neptun-üzenetben kaptak értesítést a tárgyfelelős egységtől).
Érintett szakok: anyagmérnöki, biomérnöki, kémia, környezetmérnöki, környezettan, vegyészmérnöki alapszakok
Felhívom figyelmét, hogy a kémia szintfelmérő megírása az érintett szakok hallgatóinak kötelező. A szintfelmérő dolgozat a kémia és a vegyészmérnöki alapszakos hallgatók esetében 60%-os, az anyagmérnöki, biomérnöki, környezetmérnöki és környezettan alapszakos hallgatók esetében 40%-os teljesítése az Általános és szervetlen kémia gyakorlat I. (VEMKAKB122A, illetve VEMKAKB122B) tárgyak aláírási feltétele. Amennyiben teljesítménye nem érte el a szükséges szintet, úgy a dolgozatot egyszer megismételheti, amire a 6. oktatási héten biztosít lehetőséget a tárgyfelelős tanszék. Azon hallgatóknak, akik a szeptember 6-ai szintfelmérőt az előírt szint alatt teljesítik, lehetőségük van a Kémia felzárkóztató kurzus (VEMKAKB522F) tárgy felvételére. A kurzus szabadon választható, 2 kredit értékű, gyakorlati jeggyel záruló tárgy, amelynek oktatása a szorgalmi időszak első hat hetében történik, heti négy órában.
Nyelvi (angol, német) szintfelmérő időpontja, helye:
- szeptember 5. (szerda) 15:00 órától
I3 (I épület)
A szintfelmérő dolgozat egy 50 pontos, alapfokú szintű feleletválasztós teszt lesz, a kitöltésére rendelkezésre álló idő 45 perc. A Mérnöki Kar minden hallgató számára két félév nyelvi képzést finanszíroz. Az ingyenes nyelvoktatásba csak a szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni. További alkalom a szintfelmérő megírására nem lesz. Azon hallgatóknak, akik korábban már írtak szintfelmérőt, de nem kezdték meg tanulmányaikat, új szintfelmérőt kell kitölteniük. Kérjük, hogy az jöjjön el szintfelmérőt írni, aki ebben a félévben felveszi az idegen nyelvi kurzust! A tárgy 4 kredites, szabadon választható.
A további alaptárgyi szintfelmérő dolgozatok a nappali tanrendű alapszakos hallgatók számára:
Biológia szintfelmérő időpontja, helye:
- szeptember 6. (csütörtök) 10:00-től
a felső kampusz előadótermei (a kurzusok pontos beosztásáról Neptun-üzenetben kaptak értesítést a tárgyfelelős egységtől).
Érintett szakok: biomérnöki, környezetmérnöki, kémia alapszakok
Matematika szintfelmérő időpontja, helye:
- szeptember 5. (szerda) 10:00-től
az I épületben az alábbiak szerint (PC0, I2, I3)
Érintett szakok: mindegyik nappali tanrendű, Veszprémben oktatott alapszak
A fizika szintfelmérő időpontja, helye:
- szeptember 6. (csütörtök) 14:00 órától
az I épületben az alábbiak szerint (I2, I3, I317)
Érintett szakok: mindegyik nappali tanrendű, Veszprémben oktatott alapszakFelhívom figyelmét, hogy a fizika szintfelmérő megírása kötelező. A dolgozat eredményes (50%) megírása a Fizika I. gyakorlat (VEMKFI1322A) tantárgy aláírási feltétele. Amennyiben teljesítménye az 50%-ot nem érte el, úgy a dolgozatot egyszer megismételheti, amire a 7. oktatási héten biztosít lehetőséget a tárgyfelelős tanszék. Azon hallgatóknak, akik a szeptemberi szintfelmérőt az előírt szint alatt teljesítik, vagy tudásukat nem érzik kellően megalapozottnak, lehetőségük van a Fizika bevezető (VEMKFI6122B) tárgy felvételére. E kurzus szabadon választható, 2 kredit értékű, gyakorlati jeggyel záruló tárgy, amelynek oktatása a szorgalmi időszak első hét hetében történik, heti négy órában. A Fizika I. gyakorlat (VEMKFI1322A), amelynek oktatása a szorgalmi időszak 8. hetében kezdődik, heti négy órában, a Fizika bevezető kurzussal azonos helyen és órarendileg azonos időben kerül megtartásra. A szintfelmérő dolgozatra kérem hozzon magával számológépet, ezen kívül más segédeszköz nem használható.
A matematika és fizika szintfelmérő dolgozatok 50, illetve 60 percesek, a teszteket a Moodle e-learning rendszerben fogják kitölteni. Ezen feladatok és a megkezdett tanulmányok megkönnyítése érdekében munkatársaink regisztrálják Önt a rendszerben. A belépéshez szükséges információk:
azonosító: az Ön Neptun-kódja kisbetűvel,
jelszó: az Ön Neptun-kódja kisbetűvel.
Kérem, hogy az első belépés után feltétlenül cserélje le a jelszavát! Fontos, hogy a szintfelmérő megírása előtt ellenőrizze, hogy sikeresen be tud-e lépni a rendszerbe (http://moodle.mk.uni-pannon.hu), hiszen csak így tudja megírni a szintfelmérőket. A szintfelmérő írásakor a belépés során esetlegesen felmerülő technikai problémák megoldására korlátozott a rendelkezésre álló idő. Az e-learning rendszer későbbi problémamentes használatához kérem továbbá, hogy profilja adatait a szorgalmi időszak első heteiben szíveskedjék ellenőrizni, a hiányzó adatokat (e-mail cím) pótolni.
Tájékoztatom továbbá, hogy a Mérnöki Kar 2018. szeptember 7-én 11:00 órai kezdettel tartja tanévnyitó ünnepélyét a „B”épület aulájában.
Kérem, hogy az alkalom és a hely szellemének megfelelően alkalmi viseletben szíveskedjen az ünnepélyen megjelenni: hölgyek esetében kosztüm, alkalmi cipő; urak esetében öltöny, alkalmi cipő. A nem megfelelő öltözékben megjelenő hallgatók az avatáson nem vehetnek részt. Az ünnepély zavartalan lebonyolítása érdekében kérjük, szíveskedjen legkésőbb háromnegyed tizenegyig elfoglalni kijelölt helyét az aulában.
A rendezvényen az elsőéves hallgatók egyetemi polgárrá avatása mellett a több évtizeddel ezelőtt végzettek gyémánt- és aranydiplomáinak átadására is sor kerül.
A rendezvényre szeretettel várom hozzátartozóit is.
Veszprém, 2018. augusztus 30.
Üdvözlettel:
Dr. Horváth Krisztián
oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Időbeosztás
| Hétfő (Szept. 3.) | Kedd (Szept. 4.) | Szerda (Szept. 5.) | Csütörtök (Szept. 6.) | Péntek (Szept. 7.) | |
| 8-.9 | Beiratkozás (A. épület) | Kémia szintfelmérő (Polinszky terem, M1, M3) | |||
| 9-.10 | |||||
| 10-.11 | Matematika szintfelmérő (PC0, I2, I3) | Bilógia szintfelmérő (M1) | |||
| 11.-12 | Tanévnyitó | ||||
| 12.-13 | |||||
| 13-.14 | Biztonságtechnikai Nap (Polinszky terem) | Megkezdtük (Polinszky terem) 13:30 | |||
| 14-.15 | Fizika szintfelmérő (I2, I3) | ||||
| 15-.16 | Angol nyelvi szintfelmérő (I3) | ||||
| 16-.17 | Német nyelvi szintfelmérő (I3) | ||||
| 17-.18 |





