A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Hallgatói Képviselete immár tizenegyedik alkalommal, továbbra is nemzetközi szinten rendezi meg a Grofcsik András Emlékversenyt Dr. Szarka András dékán úr támogatásával.
Grofcsik András Karunk egykori kiváló pedagógusa, egyetemi tanára és az MTA doktora volt, akinek emléke előtt tisztelegve hoztuk létre ezt a komplex mérnöki és természettudományi problémamegoldó versenyt, amely az utóbbi években is nagy népszerűségnek örvendett az ország legjobb mérnök hallgatóinak körében. Az elmúlt években kibővítettük a feladatok témaköreit természettudományos kérdéskörrel, így nemcsak mérnök hallgatóknak, hanem a természettudományi szakon tanuló diákoknak is lehetőséget nyújtunk, hogy megmutathassák tehetségüket az általuk választott szakmában.
A verseny lehetőséget ad a kiváló hallgatóknak, hogy bizonyíthassák, mire képesek a komplex mérnöki és természettudományos gondolkodás, kreativitás és a mai, aktuális technológiai problémák megoldásakor.
A rendezvény során számítunk az Önök hallgatóinak részvételére is, hogy a verseny egy igazi szakmai és tanulmányi élmény lehessen. Szeretnénk biztosítani versenyzőinknek a komplex feladatok megoldását és hogy előadásokon vehessenek részt, ahol meghívott szakmai előadókat hallgathatnak meg különböző cégektől. Továbbá interaktív gyárlátogatásokat is szeretnénk szervezni versenyzőinknek. A legjobban teljesítő versenyzőket az előző évekhez hasonlóan, a jól megérdemelt értékes nyereményekkel szeretnénk díjazni.
A verseny a korábbi évekhez hasonlóan idén is kétnapos rendezvény lesz, melyre előreláthatólag 2024. február 8-9-én kerül sor, amelyet már több éve a Kárpát-medence minden magyar egyetemén meghirdetünk, így a határon túl élő magyar diáktársaink is részt vehetnek a megmérettetésben.
A versenyen 3 fős csapatok mérik össze tudásukat. A tanszékek által összeállított komplex feladatsorban a vegyipar számos területét és több természettudományos témát érintő kérdés előkerül: a gyógyszeripar, a műanyagipar, a környezetvédelem, a biztonságtechnika, a biotechnológia és a szennyvízkezelés, illetve fizikai, matematikai, biológiai témakört érintő probléma is előfordulhat a feladatok között. A tesztek után döntőbe jutott csapatok pedig egy összetett problémamegoldó feladattal találják szemben magukat, amelynek megoldását a szakmában elismert oktatókból és kutatókból álló zsűri előtt kell prezentálniuk.
Számítunk az Önök megtisztelő részvételére is!
Jelentkezés:





