
Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít a 2016 februárjában végzős hallgatók részére.
Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott tém,a szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.
A pályázat jelentkezési határideje: 2015. november 5.
A diplomadíj-pályázat leadási határideje: 2016. március 1.
További információk megtalálhatóak a pályázati kiírásban.
{flike}





