
A Mérnöki Kar pályázatot hirdet a költségtérítési díjjal kapcsolatos hallgatói támogatás elnyerésére a 2014/2015 tanév I. félévére. A kérelmek beadásának határideje: 2014. szeptember 10.!!!
Pályázni lehet:
- a hallgatói teljesítmény alapján, vagy
- a szociális helyzet alapján
- illetve együttesen is (hallgatói teljesítmény és szociális helyzet alapján) KÖLT-ös és MKSZOC-adatlap együttes kitöltése kötelező
Pályázhat minden olyan hallgató, aki(nek)
- a Pannon Egyetem veszprémi kampuszán folytatja tanulmányait alapképzésben vagy mesterképzésben
- jelenleg aktív státuszú,
- kreditelmaradása a modell-tantervhez képest legfeljebb 25%
A hallgatói teljesítmény alapján történő támogatásra pályázhat minden olyan hallgató, aki
- tanulmányi átlaga az utolsó lezárt félévben eléri a 3,5-t
A szociális helyzet alapján történő támogatásra pályázhat minden olyan hallgató, aki
- teljesíti a rendszeres szociális támogatás igénylésének feltételeit
Elfogadottnak a formailag hiánytalan, azaz a szükséges igazolásokkal ellátott pályázatok minősülnek.
A kérelmezőknek az alábbi dokumentumokat kell benyújtania:
Ø Igazolás tanulmányi eredményen kívül tudományos, szakmai eredményről, vagy közösségi és sporttevékenység végzéséről az értékelt félévben
Ø Mellékletek és igazolások az adatlapokhoz.
Ø KÖLT kérvénynél kötelező a kérelem indoklás alatt megadni a pályázat típusát: Hallgatói teljesítmény vagy Szociális helyzet illetve mindkettő alapján.
A kérelmek beadásának címzettje: Dr. Szalai István dékán
A kérelmek beadásának helye: Neptun rendszerben a KÖLT és/vagy MKSZOC-adatlap - Méltányossági kérelem költségtérítési díj csökkentésére szóló kérvény alatt mellékletben kell feltölteni a pályázati adatlapot és a szükséges mellékleteket.
A beadási határidőt követően hiánypótlásra nincs lehetőség. Hiányosan benyújtott pályázat „formai hiba miatt” elutasításra kerül.
A döntés ellen a hallgató jogorvoslati kérelemmel nem élhet.
A kérelmek beadásának határideje: 2014. szeptember 10.!!!
Veszprém, 2014. szeptember 1.
Dr. Szalai István
a Mérnöki Kar dékánja





