• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj 2015/2016 tanév II. félévére

MK

Felhívom a Mérnöki Kar - magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú - államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2015/2016 tanév II. félévére.

Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel MINDEGYIKÉT teljesíti

- az előző félévben legalább 4,01 tanulmányi átlagot ért el, és

- az előző félévben legalább 25 kreditpontot szerzett, és

- a tantervi követelményeket meghaladó kiemelkedő szakmai, tudományos, és közéleti tevékenységet végez.

A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának egyetértésével a dékán adományozza. Köztársasági Ösztöndíjat elnyert hallgató szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban nem részesülhet.

A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj összege 22.700,- Ft/fő/hó.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. február 26.

A pályázati űrlap a Mérnöki Kar honlapjáról letölthető. A pályázatok elbírálása a Mérnöki Kar és a Hallgatói Önkormányzat által közösen meghatározott értékelési rendszer alapján történik. A pályázatokat a fenti határidőig, az alábbi mellékletekkel a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságára lehet benyújtani:

- az Oktatási Igazgatóságon kiállított leckekönyvmásolat a 2015/2016. tanév I. félévéről,

- megelőző 1 szemeszterben megszerzett nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata

- tudományos teljesítményt igazoló oklevelek, bizonyítványok másolata, tudományos tevékenységek igazolása, publikációk másolata (a korábban pályázatot elnyert hallgatók csak az elmúlt félév szakmai teljesítményéről nyújtsanak be dokumentumokat),

intézetigazgatói/szakvezetői/témavezetői igazolás a tudományos és szakmai tevékenységről,

- közéleti tevékenység igazolása (tisztségviselői, PEHÖK-elnöki, kollégiumi referensi/ vezetői, projektvezetői, főszerkesztői, rendezvényszervezői, diákszervezeti elnöki, öntevékeny kör vezetői igazolások, beszámolók).

A hiányosan vagy pontatlanul kitöltött pályázatok formai okok miatt elutasításra kerülnek. A fenti határidőn túl beérkezett pálvázatokat nem áll módunkban elfogadni.

Dr. Szalai István

a Mérnöki Kar dékánja

A pályázati felhívás ezen a linken letölthető PDF formátumban.

Pályázati lap

{flike}


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.