• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás2016 júniusában végzős hallgatók részére

szellemi tulajdon nemzeti hiv logo

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott tém,a szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2015/16. tanév tavaszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

A pályázat jelentkezési határideje: 2016. március 22.
A diplomadíj-pályázat leadási határideje: 2016. július 19.

További információk megtalálhatóak a pályázati kiírásban.

 

{flike}


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.