• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



unilever logo

Alap- és/vagy mesterszakon végzett közgazdászok és mérnökök jelentkezését várjuk, akik magas szintű angol nyelvtudással, vezetői ambícióval rendelkeznek, és nyitottak a kereskedelmi és marketing, valamint a termelési folyamatok minél teljesebb körű megismerésére.

UFLP - Customer Development/Marketing UFLP - Supply Chain

Az innovációban élenjáró Unilever gyárain, valamint a budapesti kereskedelmi központján keresztül számos funkcióba kínál betanulási lehetőséget; a program során felsővezetőink aktív mentorálással, nemzetközi projektekben való részvételi lehetőséggel segítik elő az intenzív tanulást, vezetővé válást.

A Unilever Future Leaders Programban részt vevők kiválasztása több fordulón keresztül történik. A regisztráció során a pályázók egy angol nyelvű motivációs kérdőívvel, valamint egy online numerikus és logikai teszttel találkoznak. Sikeres eredmény esetén a pályázó személyes interjún vesz részt a HR-es kollégákkal. Ezt követően a kiválasztás egy Értékelő Központtal (AC) zárul, ahol a legsikeresebb néhány pályázó az adott funkcióra kifejlesztett üzleti esettanulmányon dolgozik egyéni és csoportos formában az értékelő vezetők előtt.

Jelentkezési határidő: április 30. www.unilever.hu/karrier 

További információ: https://www.facebook.com/UnileverCareers

A felhívás ezen a linken tölthető le PDF formátumban

 


JASZN 2014

A Pannon Egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiuma 2014. április 10-12. között rendezi meg éves szakmai diákkonferenciáját a XI. Jedlik Ányos Szakmai Napokat.

A XI. JÁSZN plenáris előadását Simonné Prof. Dr. Sarkadi Livia, a Budapesti Corvinus Egyetem, Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára tartja.
Az előadás megtekintése ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebb információ
FB esemény 

{flike}


Multinacionális, amerikai érdekeltségű vállalat megbízásból keresünk ANYAGMÉRNÖK végzettséggel rendelkező junior vagy pályakezdő fiatalt főállású munkakörbe. Munkavégzés helye: EGER.

Aminek legyél birtokában az a dinamizmus és a határozottság. Légy kellőképpen talpraesett és motivált a jövődet illetően. Légy csapatjátékos. Továbbá rendelkezz BSC/MSC mérnöki végzettséggel vagy abszolutóriummal.

A munkádért cserébe természetesen a megbecsültségen és mentori támogatáson túl, a régióban igen versenyképesnek számító fizetést és cafetériát nyújt a cég.

Jelentkezés és további információ: mobil: 06 20/510 4634 email:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

{flike}


Jedlik

A Pannon Egyetem Jedlik Ányos Szakkollégiuma idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg szokásos, éves szakmai konferenciáját a XI. Jedlik Ányos Szakmai Napokat, amelyre előadói és poszter kategóriában várjuk a jelentkezéseket.

Bármely magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója jelentkezhet; az alap-, mester- osztatlan és PhD képzésben részt vevők egyaránt. A konferencia részvétel térítésmentes, a legjobb eredményt elérők pedig jutalomban részesülnek.

Jelentkezési határidő: 2014. február 2.
Pályamunka leadási határidő (előadáshoz): 2014. február 24.
A XI. JÁSZN várható időpontja: 2014. április 10-12.

Bővebb információ a http://jaszn.uni-pannon.hu címen érhető el.

{flike}


MesterM 169x169

Ti kinek mondanátok köszönetet…?
Jelöljétek volt tanárotokat a díjra!

Magyarország legnagyobb olaj- és gázipari vállalataként elkötelezett támogatója vagyunk a középiskolai természettudományos oktatás fejlesztésének, színvonala emelésének. Ezért 2010-ben létrehoztuk, és idén már ötödik alkalommal indítjuk útjára a MOL MesterM-díjat, hogy a középiskolai kémia, fizika és matematika tanárok szakmai munkáját és tehetséggondozásban betöltött kiemelkedő szerepét elismerjük.


freshhh2014

2007-es indulása óta az egyik legnagyobb nemzetközi olaj- és gázipari versenye a MOL-csoport által szervezett Freshhh. A vetélkedő célja, hogy a MOL-csoport megtalálja, és fejlessze a fiatal tehetségeket. Az elmúlt hét évben 10 000 diák 3 500 csapata versenyzett közel 250 egyetemről és 70 országból. Sokan közülük már a MOL-csoport alkalmazásában állnak világszerte.

A legjobb 3 csapat 20 000 Euro összértékű nyereményben - a nyertes csapat 9000 Euro, a második helyezett 7000 Euro, a harmadik helyezett 4000 Euro nyereményben - részesül. . A legjobb három csapatnak lehetősége nyílik, hogy csatlakozzon a MOL-csoport Growww programjához.


unilever logo

KÖTELEZŐ VAGY NYÁRI SZAKMAI GYAKORLAT

A gyakorlatok teljes időtartamára fizetést és szállást biztosítunk a hallgatók számára.

A JÖVŐ VEZETŐI PROGRAM MÉRNÖKÖKNEK

Végzős, angolul kiválóan beszélő mérnökhallgatók jelentkezését várjuk 3 éves, mobilitást igénylő felsővezetői utánpótlás programunkba.

A programokról részletes információ a www.unilever.hu/karrier és a www.facebook.com/UnileverCareers oldalon található.


Világszerte ismert, multinacionális vegyipari vállalat, mely egyben sikeres autóipari beszállító cég is, keres német nyelvtudással rendelkező festékipari mérnököt. Amennyiben Te is szeretnél egy sikeres csapat tagja lenni, kamatoztatni nyelvtudásodat és a gyakorlatban is alkalmazni az iskolapadban megszerzett tudásodat, akkor olvasd tovább álláshirdetésünket!

Részletes felhívás

{flike}


The Hungarian Doctoral Research Fellowship is tenable in the 2014-2015 academic year (1 September 2014 - 31 August 2015) at the Wirth Institute for Austrian and Central European Studies of the University of Alberta in Edmonton, Canada. The Fellowship is valued at CAN $ 26,400.00 and will be paid in equal monthly installments at the end of each month beginning September 2014.

Further information: http://www.wirth.ualberta.ca/en/Awards/Hungarian.aspx

{flike}


A magyar-orosz együttműködés keretében az orosz fél az oroszországi felsőoktatási intézmények állami ösztöndíjas helyeire, a 2014/2015-ös tanévre az alább részletezett kvótákat ítélte meg Magyarország részére, amely igen jelentős növekedés a korábbi együttműködéshez képest. A 2014/2015-ös tanévben ösztöndíjat ajánlottak fel: 500 hónap részképzésre, 40 fő BA/BSc, 40 fő MA/MSc képzésre, 20 fő PhD/DLA képzésre. A program újszerűsége a nagyságrend mellett, hogy az orosz felsőoktatási intézmények igen széles köre elérhető ösztöndíjas formában.

Részletes felhívás

{flike}


“Chinese Government Scholarship – Cooperative Program with Its Provinces and Autonomous Regions” is a full scholarship set up by the Ministry of Education aiming to support scholarships for international students established by local education departments in specific provinces or autonomous regions. Fujian University of Technology begins to accept applications for full-time Master degree studies under “Chinese Government Scholarship – Cooperative Program with Its Provinces and Autonomous Regions” for the school year 2014~2015.

Further information

{flike}


 

Shanghai Municipal Government Scholarship for International Students in China, 2014-2015

Each year, Shanghai Municipal Government offers 3 types of government scholarships for international students. Type A (full scholarship) is available for pursuing Master/Doctoral degree program, Type B (partial scholarship) is offered to study Bachelor/ Master/Doctor degree program and Type C (scholarship for outstanding students) is awarded for pursuing long term degree program at University of Shanghai for Science and Technology (USST).

Further information: http://isoe.usst.edu.cn/s/17/t/69/66/06/info26118.htm

{flike}


Gyere egy korre 2014 PlakatPE

Újra útjára indul az az országos környezetvédelmi verseny, ahol legutóbb (4 éve) a PE a 4. helyen zárt. Ideje dobogóra állni!

Alkoss csapatot, versenyezz és nyerj! Regisztrálj a honlapon még ma! 

www.gyereegykorre.hu

{flike}


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.