A Szervetlen Kémiai Technológia Tanszék 1951-ben alakult, majd 1956-ban a Kémiai Technológia nevet vette fel. A tanszék ideiglenesen megbízott vezetõje 1952 szeptemberéig Ochsenfeld Vilmos egyetemi tanár volt, ettõl kezdve 1964. január 1-ig dr. Polinszky Károly egyetemi tanár (távollétében dr. Henszelmann Frigyes docens), utána 1967. június 15-ig dr. Henszelmann Frigyes egyetemi docens volt a tanszékvezetõ. 1968. január 31-ig ideiglenesen dr. Péchy László egyetemi tanár. 1968. február 1-tol 1983. június 30-ig dr. Káldi Pál egyetemi tanár volt a tanszékvezetõ. õt dr. Várhegyi Gyõzõ egyetemi tanár követte a tanszék vezetésében. 1984. július 1-tol Szervetlen Technológiai Intézetté alakult át, melyben négy csoportban folyt a kutatási tevékenység.
Az (1) "Alumínium és ritkafémek kémiai technológiája" csoportban dr. Várhegyi Gyõzõ egyetemi tanár, az (2) "Elektrokémiai és fémkorróziós" csoportban dr. Tomcsányi László tudományos tanácsadó, a (3) "Hulladékszegény technológiák" csoportban dr. Mészáros Pál docens, míg a (4) "Reaktortechnikai és technológiai" csoportban dr. Scholtz József docens vezetése mellett folyt a munka.
1984. júl. 1. és 1991. júl. 1. között Szervetlen Kémiai Technológia Intézetként mûködõ oktatási egység 1991. júl. 1-tol Kémiai Technológia Tanszékké alakult. A tanszék vezetését ekkor dr. Rédey Ákos docens (1996-tól egyetemi tanár) vette át dr. Várhegyi Gyõzõ egyetemi tanártól. A tanszékvezetõ váltás egyben jelentõs strukturális, szervezeti és személyi változásokkal is járt.
A Veszprémi Egyetem Kémiai Technológia Tanszéke 1991-ben kidolgozta a graduális egyetemi szintû környezetmérnöki szak szakalapítási dokumentumát. A szakalapítást és a szakindítási engedélyezési eljárást követõen az intézményben a graduális környezetmérnök képzés 1992-tõl folyik. A környezetmérnöki szak alapítását követõen 1993-ban a Tanszék megalapította a környezettan tanári szakot, amely késõbb a Tanárképzõ Kar gondozásába került. A Tanszék az 1974 óta folyamatos posztgraduális környezetvédelmi szakmérnök képzés mellett egy sikeres PHARE program keretében és a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával 2000-ben MAB-engedéllyel megalapította, majd elindította a posztgraduális környezetirányítási szakértõi szakot.
1996. január 1-én a Tanszék neve Környezetmérnöki és Kémiai Technológia Tanszékre változott.
2004-ben a Veszprémi Egyetem Környezetmérnöki és Kémiai Technológia Tanszéke koordinálta a környezetmérnöki alapszak (B.Sc.) megalapítását, majd engedélyt kapott a szakindításra is. Ezt követõen.
2005. szeptemberében megindult az oktatás környezetmérnöki alapszakon is. Ezt követõen 2006-ban újabb szakalapítást koordinált a Tanszék, majd sikerest akkreditációs eljárást követõen a Pannon Egyetem a Környezetmérnöki mester (M.Sc.) szakkal bõvíthette oktatási palettáját, mely szaknak az immár Környezetmérnöki és Radiokémiai Intézet a szakgazdája.
2008. január 1-tõl az Intézet mint önálló intézet mûködik, Környezetmérnöki Intézet néven
2015-ben duális formában is elindult a környezetmérnök képzés
2016-ban angol nyelvű környezetmérnök mester képzés indult
2020. február 1-től elindult a Fenntartható Fejlődés szakember képzésünk
2021-ben az intézet felvette a Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratórium nevet és a Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató-Fejlesztő Központ részeként működik tovább
2021. szeptemberében elindult az EHS szakmérnök képzés
A tanszék a C épület 4. emeletén és a D épületben (üzemkísérleti csarnok) található.
Az 50 éves jubileumi bemutatkozás
A Tanszék 1951 õszén, Szervetlen Kémiai Technológia Tanszék néven alakult meg. A Tanszék megszervezésére Ochsenfeld Vilmos (Oxi) kapott megbízást. (Oxi, Cyrano-i orral rendelkezett, amit jobb keze hüvelyk és mutatóujjával szokott gyakran dörzsölgetni, miközben tûnõdve motyogott.) Nagyon szeretetreméltó embernek ismertük meg. A Tanszék akkori tanársegédei, Fábry György, Somkúti Lajos (Kutya), Légrády László (1953-ig) (Latyika) valamint az abban az évben Budapesten végzett friss vegyészmérnökök, Káldi Pál (1952-tõl) és Scholtz József (1953-tól) (Jofi) voltak. Laboránsi munkákban Pörs Ferenc (Pubi), valamint Baor Marika és Friss Mari segítettek.
A "D" épület, vagy ahogy akkor neveztük, "Zsiráfistálló" már elkészült és itt volt - az akkori elsõ évfolyam, akkorra már harmadéves - hallgatóinak laboratóriumi gyakorlata. A "D" épület egyik kicsiny laborhelyiségében volt az "aranykezû" Kass Ferenc (1954-tõl) (Cucu bácsi) tanszéki mechanikus munkahelye. (Feri bácsi az égvilágon mindent meg tudott javítani). Az 1. mechanikus azonban Gerván József volt.
A Tanszék kémiai technológia oktatása lényegében a budapesti Mûszaki Egyetemen addig követett, a klasszikus, Ullmann és Kirk-Othmer enciklopédikus könyvek nyomán, a technológiákat leíró módszeren alapult. Az elõadásokat zömmel felkért, tapasztalt mérnökök tartották, mint pl. a nitrogénipart ismertetõ elõadást Keresztes Mátyás, a Péti Nitrogénmûvek fõmérnöke, késõbb Gyimes Olivér (NEVIKI) a mûtrágyaipart Balla Béla a NEVIKI osztályvezetõje, a vegyipari gépekrõl szóló elõadásokat a Budapesti Mûszaki Egyetemrõl Veszprémbe ingázó Pádly Iván, a vegyipari mûveleteket a NEVIKI munkatársa, Horváth Tibor tartotta. Oxi a kénsavgyártás rejtelmeit ismertette. Az elektrokémiai iparokkal foglalkozó elõadásokat az aranyos Papp Elemér (Cica bácsi) tartotta.
A "D" épületben szervezett laborgyakorlatok a szervetlen vegyipar termékeinek gyártásakor alkalmazott elemzések gyakorlása volt, bizony elég unalmas körülmények között. Akkor a Zsiráfistálló csak laboratóriumi asztalokkal volt berendezve, a Bunsen-égõket PB-gáz táplálta, a vákuumot vízsugárszivattyúk segítségével hoztuk létre.
1952 õszén az akkor 30 éves Polinszky Károly vette át a Tanszék irányítását, a Tanszék oktatási és kutatási arculatát is õ alakította ki. Igaz, az elsõ elõadások kivételével a többit átengedte Oxinak, de a Tanszéki értekezleteket szigorúan megtartotta, egyben igyekezett különmunkákat (KK munkák) szerezni, hiszen a Tanszék oktatóinak jövedelme akkor sem volt túl nagy. Oxi a szokásos tanszéki adminisztrációt intézte, egyben egy igazi, a Wehrmachttól itt maradt sivatagi DKW motorbicikli tulajdonosa lett. (Ez a masina a Zsiráfistállóban garazsírozott és mindenki irigykedésének tárgya volt). 1952-53-as tanévben az elsõ, egyetemi éveit Veszprémben kezdõ évfolyam akkorra negyedéves hallgatóinak diplomafeladatai már az egyszerûbb ipari folyamatokhoz kapcsolódtak. 1953 nyarán kaptak elsõ alkalommal vegyészmérnöki diplomát Veszprémben az itt végzõ hallgatók. A képzési idõ négy év volt.
1953-ban ketten, a "frissen" végzett Szigeti György és de Jonge János (Hanzi) maradtak a Tanszéken. Abban az idõben ugyan mindenkinek kijelölték az álláshelyét, de Gyurka már 1952-ben a Tanszék fizetett demonstrátora volt, így munkahelye a Tanszéken biztosított volt, Jánosnak meg Peremartonban jelöltek ki állást, de Bereczky Endre professzor úr elintézte, hogy az Egyetemen maradhasson.
Gyurival az elsõ munkájuk etil-klorid elõállítása volt, amivel sikerült mûködésbe hozni a tanszék elsõ, valószínûleg a péti gyár laborjától kapott, már kimustrált hûtõgépet. Akkoriban a Tanszék meglehetõsen sok 96%-os etanolt igényelt a központi raktárból, abból utaltak ki részükre vagy két litert a kísérletek elvégzéséhez. (Most már bevallható, õk pedig vásárolt denaturált szeszbõl gyártották a CH3-CH2Cl-ot. Nem nehéz kitalálni, mi lett a krumpliból készült szesz sorsa).
1953 végén készült el a "C" épület és költözött a Tanszék. Jókat cipekedtek a "D" épületbõl a "C" harmadik emeletére. (Szerencsére, a teherlift már mûködött). A "C" épület III. emeletét a Matematika Tanszékkel osztották meg, míg az õ Tanszékük helye el nem készült. Amint elkészült és elköltöztek, megalakult a Mûszaki Kémiai Kutató Intézet, Korach Mór akadémikus igazgatásával (az igazgató helyettesi feladatokat Polinszky vállalta) és fõ munkatársaik, Blickle Tibor, Borlay Oszkár, majd Káldy Pál laboratóriumai foglalták el a Tanszék dél-nyugati helyiségeit.
1955-ben az Elektrokémiai Technológia Tanszék megszûnt, helyette a Fizikai Kémia Tanszék alakult meg. A néhai Elektrokémiai Tanszék munkatársai zömmel az öröklõ Tanszékre kerültek, ugyanakkor az elektrokémia tárgy oktatását a Szervetlen Kémiai Technológia Tanszék vette át, egyben ideiglenesen megkapta az Elektrokémia "D" épületben lévõ üzemcsarnokát is. Csak az "elektrós" Dobos Dezsõ és Kerti József erõsítette Tanszékünket.
1953-ban Fábry Gyuri disszidált. Oxi íróasztalából származó tanszéki pecsétet használva kiküldetési papírt írt magának a magyar-osztrák-jugoszláv háromszögbe Oltrácra, ahol valamiféle kutatómunkával (jódkinyerés) kapcsolatban talált ki magának elképzelt feladatot. A Szovjet megszállás alatt lévõ osztrák területen elfogták, hazahozták, elítélték. Várpalotán dolgoztatták, míg 1956-ban kiszabadult és végleg elhagyta Magyarországot. Hát, elég sok izgalmat okozott a Tanszéknek.
Fiatal tanársegédként akkor Sziklai Géza (Szlipi), Szõke Béla, Takács László és Dobosné Szabó Éva kerültek a Tanszékre.
A Tanszék neve 1956-ban a kiterjedt oktatási és kutatási területet jobban kifejezõ "Kémiai Technológia Tanszék"-re változott.
Az 1955-56-os tanévben az "idõsebb" tanszéki tagok vették át Keresztes Mátyás elõadásait, a fiatalabbak a szemináriumi, valamint a laboratóriumi gyakorlatokat vezették. Abban az idõben már valamennyi tanársegédnek volt kisebb-nagyobb kutatómunkája, aminek sikeres befejezésekor a fizetést kiegészítõ "KK" pénznek örülhettek.
1956 október végén a tanítás megszakadt, november 4-ét követõen jó néhány hétig nem léphettek be a Tanszékre az oktatók. 1957 kora tavaszán indult újra az élet. Oxi Nyugat-Németországba disszidált. (Állítólag vagy fél óráig üldögélt a Magyar-Osztrák határ egyik határkövén, az orrát dörzsölgetve tûnõdött, menjen-e vagy sem. Aztán ment). Légrády Latyika a fûzfõi Nitrokémiához, Dobos Dezsõ Budapestre távoztak, követte férjét Szabó Évike is.
Oxi helyét a NEVIKI-bõl jött (és korábban a Szilikát Tanszéken félállásos) Henszelmann Frigyes (Frici bácsi) vette át.
A Tanszék ekkor kezdett el igen intenzíven munkálkodni a szervetlen pigmentek gyártástechnológiáinak felülvizsgálatán. Az azóta megszûnt Budapesti Porfestékipari Vállalat részére végzett kutatómunka eredménye a gyártott pigmentek receptjeinek átalakítása, a pigmentek minõségének, sõt a gyártásuk hatásfokának növekedése volt. Abban az idõben még nem rendelkeztek olyan mûszerekkel, amelyek segítségével a pigmentek szín-, és egyéb fizikai tulajdonságait mérhették volna. A nagy tapasztalatokkal rendelkezõ, pesti Bárd Oszkár bácsi segítette a munkát, aki a készített pigment-rögöket spatulával egy papírlapon nyomkodta szét. A rögöcskék roppanása és vizsgálata napfényen, Oszkár bácsi csalhatatlan szeme által észlelt színárnyalat alapján alakította ki a minõséget jellemzõ, igen-igen szubjektív véleményét. De az mindig stimmelt.
1957-ben Huszák Péter (Peti), valamint Szûcs Imre (Imike) került a Tanszékre. Imre 1961-ben egy lakás birtoklása érdekében a Tiszai Vegyi Kombinátot választotta munkahelyéül. Innen a szíve 1968-ban visszahúzta Veszprémbe, a NEVIKI-be, de egy év múlva ismét a Tanszék tagja volt.
Ugyancsak ekkor kezdõdött a Tanszék tagjainak munkája a Varga-Polinszky "Kémiai Technológia" c. tankönyv egyes fejezeteinek megírásában. A könyv elkészítésén nemcsak a mi, de más Tanszékek, a NEVIKI és MÁFKI munkatársai és számos felkért szakember dolgozott.
1958-ban Szûcs Ferenc (Franyó), 1959-ben Mészáros Pál valamint az elsõ évfolyammal végzett, de az Inotai Aluminiumkohóhoz került Ubrankovics István (Ubri) erõsítette a Tanszék létszámát. Ubri ötéves ipari gyakorlata, az ott szerzett szemlélete nagy segítséget jelentett az ipari elektrokémia oktatásában.
Itt kell megemlékezni arról, a galliumfém kinyerését célul kitûzõ kutatómunkáról, amelyen Huszák Peti éjjel-nappal dolgozott. Az Ajkai Timföldgyárból köbméteres mennyiségben szállították az aluminátlúgot a Tanszékre, ahol a Peti által megálmodott és megvalósított különleges, négy vaslábon álló elektrolizáló cella (ahogy elneveztük, "kecske") segítségével kivarázsolta az oldatból a higanyhoz hasonló, akkor az arany árával vetekedõ galliumot. Szigeti Gyurka munkáját szükséges itt még említeni, aki különlegesen tiszta galliumsókat állított elõ galliumból. Az Ajkai Timföldgyár ezt követõen több éven át a Huszák féle készüléket használta gallium kinyerésére.
1959-ben kapta a Tanszék vezetõje, Polinszky Károly az egyetemi tanári kinevezését. Ebben az évben ünnepelte Egyetemünk a tízéves fennállásának évfordulóját. A Megyei Tanács, a mai Megyeháza dísztermében tartott ünnepélyen avatták fel az Egyetem elsõ mûszaki doktorait, köztük a Tanszék két tagját, Szigeti György és de Jonge János tanársegédeket, akik ezt követõen adjunktusi elõléptetésben részesültek.
Az 1960-as év szomorú emléke az emberi életeket is követelõ, nyáreleji robbanás a Tanszék "D" épületi kísérleti csarnokában, ahol leszerelték az addig ott lévõ laborasztalokat, az asztalok gázvezetékeinek csövét elvágták, de a csõvégeket nem zárták le. Az Inotai Aluminiumkohóból érkezett szerelõk akkor elektrolizáló cellák elkészítésén és felállításán dolgoztak. Valószínûleg, a gázvezeték fõszelepe áteresztett, és a munkások reggelijének végeztével valaki rágyújtott. A csarnok levegõjében a szivárgó PB-gáz túllépte az alsó robbanási határt, a meggyújtott gyufa begyújtotta a veszélyessé vált gázkeveréket. Valamennyi ott lévõ munkás, valamint Ubrankovics és Huszák kollegáink súlyos égési sérüléseket szenvedtek, a mentõ a veszprémi kórházba szállította õket. Az egyik munkás néhány nap múlva, Huszák Peti novemberben vesztette életét. õ Tanszékünk elsõ, tragikus sorsú halottja, akinek sírját a Tanszék dolgozói hosszú évtizedeken át látogatták. Az Alsóvárosi temetõben nyugszik.
1961-ben a Szovjetunióban diplomát szerzett Óvári Ferenc (Rudi), és a Veszprémben tanulmányait befejezõ Reisz Tivadar (Öcsi), majd 1962-ben a Német Demokratikus Köztársaság vegyészmérnöki oklevelével rendelkezõ Szabó János (Johni) lettek a Tanszék tagjai.
Óvári Ferenc nagyban segítette az elektrokémiával foglalkozó oktatási munkát, jelentõs kutatási eredményeket ért el az ólomakkumulátorok fejlesztése területén. Reisz Tivadar elsõsorban a fémek korróziójának kutatásával, e jelenség megakadályozásának lehetõségeivel foglalkozott. Kiváló mechanikai érzékét, szaktudását a Tanszék készülékeinek, mûszereinek szerkesztésében, valamint azok javításában hasznosította. Szabó Johni elképesztõ precizitása és hallatlan szorgalma mindenkibõl elismerést váltott ki.
Erre az idõszakra rányomta bélyegét a Tanszék tagjainak a tudományos minõsítést célul kitûzõ munkája. Itt említendõ meg Polinszky Károly akadémiai doktori értekezése, amelyben a Tanszék pigmentkutatásainak eredményeit dolgozta fel. Ugyancsak ebbõl a témakörbõl készítette el a korábban említett mûszaki doktori értekezését Szigeti György, majd a kandidátusi disszertációját Henszelmann Frigyes és Scholtz József.
Káldi Pál Moszkvában dolgozott a kandidátusi értekezésén, amelyet azonban a Magyar Tudományos Akadémián védett meg. Blickle Tibor, aki ugyan nem tartozott a Tanszék állományába, de mindenkor intenzíven segítette ragyogó ötleteivel és kimagasló matematikai ismereteivel a Tanszéknek mind az oktatási-, mind a kutatómunkáját, ugyancsak kandidátusi oklevelet szerzett. Káldi Pál a szitatányéros abszorberek (vagy ahogy azt elnevezte, "habkolonnák"), Blickle Tibor a fluidizációs készülékek ipari alkalmazása területén végzett igen eredményes munkát. A Tanszék munkatársai is részt vállaltak ezekben a kutatásokban.
1964-ben, az abban az évben a MTA levelezõ tagjának megválasztott Polinszky Károly megvált az Egyetemtõl és a mûvelõdésügy miniszterhelyettesi feladatait vette át. A Tanszékkel a kapcsolatát nem szakította meg, egyetemi tanári székét és professzori szobáján a névtábláját a '90-es évek elejéig megtartotta. Továbbra is igen intenzíven segítette a Tanszéket valamennyi olyan kérdésben, amelyeknek megoldásában csak õ segíthetett.
A Tanszék vezetését Henszelmann Frigyes vette át, - aki akkor az Egyetem legfiatalabb tanszékvezetõje volt- és ezt a feladatkört 1967 júniusáig látta el. A korábban említett kandidátusi értekezésének elkészítését jelentõsen akadályozta a tanszéki elfoglaltsága, ezért a Tanszék irányítását ideiglenesen Péchy László egyetemi tanár vette át. 1968. február elején, az akkor rektor Káldi Pál kapta meg a Tanszék vezetésének feladatait. Henszelmann Frigyes az Egyetem Szilikátkémia Tanszékén, mint docens folytatta munkáját.
A tanszék oktatómunkája az 1960-as években a posztgraduális képzés bevezetésével bõvült. 1963-ban indult meg a korróziós (Bácskai Gyula szervezésével), majd a '70-es évek elején a nitrogénipari szakmérnök képzés. A Tanszék 1974-ben kapcsolódott be a Péchy László professzor által szervezett környezetvédelmi szakmérnök képzésbe, a "Levegõtisztaság védelme" tárgykörben.
Értékes segítséget nyújtott ezeknek a feladatoknak a megoldásában az 1968-ban a tanszékre került Patona Ferenc (Franci) matematikus, majd '69-ben Egyházy Tibor (Jimmy) és '71-ben a Tanszék tagjai sorába lépõ Kovács Béla.
A Tanszék kutatómunkája viszonylag széleskörû volt. Mészáros Pál a szitatányéros abszorberek további fejlesztésével folytatta Káldi Pál korábbi munkáját. Szûcs Ferenc a timföldgyártás területén felmerülõ nehézségek megoldásán, az alumínium-hidrát kristályosodási körülményeinek megismerésén fáradozott. De Jonge János a nátrium-amalgám segítségével történõ alkáli alkoholátok gyártási technológiájának kidolgozását választotta. Scholtz József, Egyházy Tibor, majd az 1975-ben hozzájuk csatlakozó Kovács József (Spungó) a nitrogéniparban használatos katalizátorok minõsítõ vizsgálatainak kidolgozásán, valamint minõsítésén dolgoztak. Külön kiemelendõ annak a nagy nyomást bíró vizsgáló berendezésnek a létrehozása, fejlesztése (1960), amelynek a segítségével az ammóniaszintézis, vagy más nagy nyomáson végzett reakció gyorsítására szolgáló katalizátorok vizsgálhatók.
A Tanszéket vezetõ Káldi Pál professzor egészségi állapota jelentõsen meggyengült, 1981-ben súlyos, egyben életmentõ szívmûtéten esett át. 1983-ban nyugdíjba ment, a Tanszék vezetését Várhegyi Gyõzõnek adta át.
Várhegyi Gyõzõ korábban a magyar alumínium ipar területén, elsõsorban annak igazgatásában tevékenykedett.
1984-ben a technológia tanszékek intézetté szervezésekor a Tanszék "Szervetlen Kémiai Technológia Intézet" nevet vette fel, vezetõje igazgatói címet kapott.
Az Intézet oktatómunkája, annak jellege lényegében nem változott, bár mind nagyobb teret kapott a környezetvédelem. A kutatómunkát tekintve, csoportok szervezõdtek. A timföldgyártás és sók, a szervetlen vegyiparban használatos katalizátorok, az ipari gázok tisztítása és az elektrokémia, négy fõ területre tagozódó kutatómunka indult meg.
Az elektrokémiai kutatások erõsítésére Tomcsányi László került Budapestrõl, az Intézet tagjai sorába.
1987-ben Szigeti György nyugdíjba ment, ô volt a második a "régi kollegák" közül, aki nyugállományba került. Követték õt Scholtz József, Sziklai Géza, Szûcs Imre és Szûcs Ferenc majd de Jonge János.
1991-ben a nyugdíjba vonuló Várhegyi Gyõzõ is elhagyta az Intézetet, amely ismét visszanyerte a Kémiai Technológia Tanszék nevet.
A Tanszék vezetésére Rédey Ákos kapott megbízást. Vele együtt érkezett az Ásványolaj és Széntechnológia Tanszékrõl Gárdos György, Kun-Szabó Tibor, Kárpáti Árpád oktatók, Bui Pál laboráns és Tamaska László doktorandusz. Ezzel a katalitikus kutatási vonal erõsödött, s új környezetvédelmi vonatkozású kutatások is erõsödtek, hiszen Kárpáti Árpád szennyvíz technológiák területén dolgozik. 1991-ben a vegyészmérnöki oktatásban a hagyományosnak számító szervetlen technológia mellett megjelent a katalitikus és a környezetvédelmi szakirány is.
A kiútkeresés eredményeként Rédey Ákos vezette csapat dolgozta ki a környezetmérnöki szakma alapjait, képesítési követelményeit. A szakalapítás a tanszék nevéhez köthetõ. 1992-ben az országban elsõként a Veszprémi Egyetem hallgatóiként kezdhették tanulmányaikat környezetmérnök szakos hallgatók. Az új képzési profil a Tanszék személyi állományában is változásokat generált. E változások jegyében került a Tanszékre 1992-ben Kováts Nóra, aki az Ökológia címû tárgyával, angol-magyar mûszaki szakfordítói diplomájával már teljes egészében a környezetmérnök képzést szolgálta.
Az 1992-ben eredményesen zárult szakalapítás sikerének köszönhetõen a tanszéki munkaközösség összeállította a középiskolai környezettan szakos tanárképzés tematikáját. E képesítési követelmények mentén a Veszprémi Egyetem Tanárképzõ Kara 1993-ban kezdte meg a képzést a Kémia-Környezettan Szakon. Ugyanezen évben Magyar Imre vegyészmérnök és Füle László geológus csatlakozott a tanszéki munkaközösséghez. õk ketten vezették a térinformatikai kutatásokat és a kapcsolódó oktatási tevékenységet. Késõbb ez a környezeti modellezéssel bõvült.
Az új vonulatok mellett a hagyományos technológiai ismeretekre alapozva, a World Environmental Center támogatásával megalakult a Szennyezésmegelõzési Információs Központ, melynek megnyitására 1994-ben került sor. A központ technológiai elemzéseken keresztül próbálta meg a környezetvédelmi ismereteket a gyakorlatba átültetni. Ezidõ tájt már 5-6 doktorandusz dolgozott a tanszék különbözõ kutatási területein.
1995-ben a tanszék neve Környezetmérnöki és Kémiai Tecnológia Tanszékre változott, követve ezzel a kutatási irányokban bekövetkezett elmozdulást, és megfelelve annak a kritériumnak, hogy a kibocsátó tanszék neve igazodjon a szak megnevezéséhez. 1995-tôl már szakirányos képzés folyik a graduális szakon, a társadalmi elvárásoknak megfelelõen Környezettechnológia és Környezetállapot-értékelés, térinformatika. 1995-tôl Fülöp Tamás a levegõtisztaság-védelem területén kamatoztatja a tanszéken PhD hallgatóként megszerzett ismereteit. 1996-tól Szakácsné Földényi Rita is a tanszéki oktatói állományt erõsíti, tovább szélesítve a kutatási palettát. Kutatási területe a szerves vegyületek kötõdése, lebomlásának vizsgálata talajokon. Eredményes munkáját PhD hallgatóinak száma is jelzi.
1997-tõl Gajári Judit a víztechnológiai vonallal egészítette ki az addig mûködõ szennyvízkezelési, modellezési területet. 1998-ban a tanszék, mint regionális iroda csatlakozott a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék vezetõje, Dr. Kerekes Sándor igazgatta Tisztább Termelés Magyarországi Központjához. A tanszék részérõl a vezetésre Tamaska László kapott megbízást. A környezeti menendzsment, a tisztább termelés, és az életciklus elemzés témakörökben folyik közös munka Közgázos kollégákkal. Szintén ebben az évben került a tanszékhez Szabó Péterné, aki membrántechnológiával és talajvédelemmel foglalkozik, és közben igen aktív pályázati tevékenységet is folytat. Az új képzések miatt a tanszék pályázati tevékenysége, egyébként is igen aktív. A hagyományos technológia visszahúzódásával új típusú kapcsolatrendszerek alakultak ki a tanszéken, mind az iparvállalat szektorban, mind a nemzetközi vonalon.
1999-tôl újabb két területtel bõvült a graduális környezetmérnöki oktatás a Környezeti menedzsment és a Radioökológia szakirány került kialakításra. A graduális szakon közel 100 fõs hallgatói beiskolázással folyó képzések kibõvítését a fõiskolai szintû, zalaegerszegi bázison mûködõ szakkal kívánjuk bõvíteni, melynek beindulása a Tanszék második 50 éves ciklusának elejére tehetõ. Ugyanekkor tervezzük indítani az akkreditált iskolai rendszerû környezetmérnök asszisztensképzést a Petrik Lajos Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai szakközépiskolával közösen. A posztgraduális környezetvédelmi képzés 1991-tôl tartozik a Tanszék hatáskörébe. Ennek szervezõ motorja még mindig Schulteisz Zoltán (Apóka). 2001. szeptemberétõl a környezetirányítási szakértõi (környezetmenedzser szakmérnök) szakkal bõvül a paletta. Ezt a programot az idõk változásának jeleként már távoktatási formában is tervezzük.
