A Veszprém Televízió Beszéljünk róla című közéleti magazinműsora 2025. november 24-i adásában Dr. Koók Lászlót, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának tudományos főmunkatársát látta vendégül. Az interjú középpontjában a biomérnöki kutatások, a bioelektrokémia és a fenntartható technológiák jövője állt.
Koók László beszélt pályaválasztásának hátteréről, a biomérnöki szak iránti elköteleződéséről, valamint kutatásairól, amelyek a sejten kívüli elektronátadás és a szén-dioxid hasznosítása köré épülnek. Mint elmondta, a kutatócsoport legújabb eredményei azt vizsgálják, hogyan alakíthatók ki olyan baktériumfilmek, amelyek képesek elektromos töltés segítségével iparilag is hasznos vegyületeket előállítani.
A beszélgetés kitért a hulladékalapú cellulóz-ionogélek fejlesztésére, valamint az ezekből készíthető új membránokra és elektródokra is.
Az interjúban hangsúlyosan megjelent a kutatócsoport - a Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatócsoport - családias, ugyanakkor rendkívül innovatív légköre, valamint az a széles partneri hálózat, amely a világ számos pontjára kiterjed.
A beszélgetés végén a kutató a fiatalok számára is üzent: a mérnöki pálya legnagyobb előnye, hogy a laboratóriumi munka során a tudomány és a gyakorlati alkotás egyszerre van jelen, és minden nap új kihívásokat kínál.
A teljes adás megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=AIaevOJxGmA





