Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása

Az egri Aventics Pneumatika Kft. nyolcadik alkalommal hirdet versenyt felsőoktatási intézmények hallgatóinak, pneumatikus hajtással rendelkező járművek tervezésére és kivitelezésére.
Az elkészített „járművek” több versenyszámban mérik össze teljesítményüket: a megtett legnagyobb távolság, az ügyességi és a gyorsulási kategóriákban. A legfontosabb értékelési szempont a megoldás műszaki eredetisége és a kivitelezés technikai színvonala.
Részletes pályázati felhívás a http://www.pneumobil.hu oldalon érhető el.
{flike}
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Baumann Miklós Karunk nyugalmazott tudományos tanácsadója életének 90. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2014. szeptember 19-én 15 órakor Döbröközön lesz.
A Dr. Bencze Lajos Kutatás-Fejlesztési Alapítvány a Pannon Egyetemen PhD hallgatói státuszban lévő hallgatók számára pályázatot hirdet.
A részletes pályázati felhívás ITT érhető el.
{flike}

A DAAD Német Felsőoktatási Információs Központ idén is meghirdeti a 2015/2016-os tanévre szóló ösztöndíjait Németországban továbbtanulni és kutatni vágyó hallgatók, diplomások és kutatók számára. Az erről szóló sajtóközlemény letölthető lentebb (magyar és német nyelven).
Az Alapítvány pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulója tiszteletére

A pályázat célja:
Az egyetemi hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést. Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történelmi szerepének ismerete és megítélése méltó helyet foglaljon el az utókor emlékezetében.
A pályázók köre: egyetemek, főiskolák, határok nélkül
A pályázat témája: az egyetem, főiskola akkori ifjúsági szervezetének (hivatalos-, vagy betiltott-, titokban működő szervezet, mint DISZ, KALOT, stb. határontúli is) 1956. október 24-i, a véres csütörtök utáni, pénteki ülésének valós, dokumentált, vagy képzelt „jegyzőkönyve”
Jegyzőkönyv a ………….. (szervezet neve) 1956. október 24-i üléséről címmel.

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos hallgatóinak, akik a 2014/2015-ös tanév őszi félévében heti rendszerességgel felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében. A kurzusok minimum öt fő részvételével indíthatóak.
Az ösztöndíjat a Mérnöki Kar adományozza a mindenkori dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján. A pályázatban foglalt feltételek és a felzárkóztató kurzusok teljesülését a pályázó október, november és december hónapok 5. napjáig aláírt jelenléti ív benyújtásával igazolhatja.

A „Veszprémi Vegyészekért" Alapítvány Kuratóriuma dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Mérnöki karán - nappali tagozatos, modelltanterv szerint legalább 3. aktív félévét kezdő alapszakos valamint - legalább 1. aktív félévét kezdő mesterszakos hallgatók közül, akik az előző két lezárt félévükben (mesterszakos hallgatók esetében a korábbi tanulmányok is beszámítanak) jó tanulmányi átlagot értek el (kreditindex min. 3,51), valamint a tantervi követelményeken túlmenően műszaki, tudományos tevékenységet is folytatnak.

Ismét Csillagászati Műhelyfoglalkozások (VEMKSVB521C) kurzus indul Ladányi Tamással!
A kurzus a Pannon Egyetem minden hallgatója számára nyitott. Az óra tervezett időpontja csütörtök 15:00-16:00 óra között. Minimum létszám 10 fő, tárgyfelvétel KURZ kérvénnyel!
További információ a Neptunban!
{flike}

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara 2015. április 17-18. között, immár 12. alkalommal rendezi meg a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferenciát. Ez évben is keressük azokat a műszaki és/vagy természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákokat, akik érzékenyek környezetük problémáira és azok megoldására újszerű, kreatív ötleteik vannak.
A diákkonferencia keretében a diákok három területen mérhetik össze tudásukat:
saját kutatómunka bemutatása,
kémia és fizika feladatmegoldó verseny,
junior mérnökverseny.
A konferencián résztvevő diákoknak és felkészítő tanáraiknak ingyenes részvételt és térítésmentes szálláslehetőséget biztosítunk. A legjobb (I-III. helyezett, különdíjak) előadásokat, feladatmegoldó diákokat és kreatív csapatokat értékes könyvutalványokkal díjazzuk.
Várjuk jelentkezésedet a versenyre!
Bővebb információ és jelentkezés a konferenciára...
{flike}

Felhívom a Mérnöki Kar - magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú - államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2014/2015 tanév I. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel MINDEGYIKÉT teljesíti
A Mérnöki Kar 2014. szeptember 5-én tartotta tanévnyitó ünnepi kari tanács ülését. A rendezvényen az elsőéves hallgatók egyetemi polgárrá avatása mellett a több évtizeddel ezelőtt végzettek gyémánt- és aranydiplomáinak, illetve további díjak és kitüntetések átadására is sor került.
Az ünnepélyen a 60 évvel ezelőtt végzettek közül 23-an gyémánt, míg az 50 évvel ezelőtt végzettek közül 42-en aranyoklevelet vehettek át.
A „Mérnöki Kar Kiváló Oktatója” díjat dr. Eniszné dr. Bódogh Margit egyetemi docens részére adományozták.
40 éves közalkalmazotti jubileumi oklevelet vett át dr. Szokonya László adjuntus, 30 éves éves közalkalmazotti jubileumi oklevelet vett át dr. Németh Zoltán egyetemi docens, 25 éves közalkalmazotti jubileumi oklevelet vett át dr. Kristófné dr. Makó Éva egyetemi docens és dr. Mecsi József egyetemi tanár.
A SUMITOMO Ltd. által alapított ösztöndíjjal ismerték el kimagasló tanulmányi eredményét Gorgosilits Kata Krisztinának, Bobek Jankának és Molnár Tímeának.
Köztársasági ösztöndíjban részesült alapszakon Dörgő Gyula Ádám, Gerencsér Fruzsina és Nagy Petra; mesterszakon Bolla Kristóf József, Capári Dániel, Fónagy Orsolya, Szepesi Miklós és Sass Ádám.
A díjak átadását az elsőéves hallgatók eskütétele követte.
{flike}

A korábbi évekhez hasonlóan, ez évben is meghirdetésre kerül a Gábor Dénes-díj, mely a civil szféra egyik legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon.
A díjjal nemcsak a hazai műszaki és természettudományi felsőoktatás képviselőit, a jelentősebb ágazatok, ill. iparágak (távközlés/információs technológiák, gépipar/járműipar, számítástechnika, biotechnológia/gyógyszeripar, mezőgazdaság/környezetvédelem, stb.) kutató-fejlesztő szakembereit kívánjuk elismerni és további alkotó munkára ösztönözni, hanem a határainkon túl élő magyar származású szakembereket is. Olyan jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) jelölteket várunk, akik a műszaki szakterületen jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre; kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatnak; megvalósult tudományos, kutatás-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez; illetve személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét. Ennek értelmében 2014. decemberében, ismét ünnepélyes keretek között több kategóriában kerül átadásra a Gábor Dénes-díj.
A kritériumokat tartalmazó részletes pályázati felhívás és az egyes kategóriákra vonatkozó kiírások, valamint háttéranyagok a http://www.novofer.hu/alapitvany/tartalom/menu/80 weboldalon érhetőek el.
A pályázatok leadási határideje: 2014. október 10.

2014. szeptember 20-án, szombaton 13.00 órától megrendezésre kerül az Opel Nyílt Nap Szentgotthárdon.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Bővebb információ a felhívásban.
{flike}

Az Anyagmérnöki Intézet és a Magyar Cementipari Szövetség gondozásában a Kötőanyagok technológiája (VEMKSI5312Ö) című választható tárgy keretében ipari szakemberek tartanak előadásokat.
A kurzus teljes képet nyújt a különböző célra használható cementek előállítási technológiájáról (a nyersanyagok kiválasztásától a cementgyártás gyakorlati megvalósításáig), a kapcsolódó környezetvédelmi problémák megoldásáról, az általános és speciális betonszerkezetek gyártási és felhasználási lehetőségeiről.

A Mérnöki Kar pályázatot hirdet a költségtérítési díjjal kapcsolatos hallgatói támogatás elnyerésére a 2014/2015 tanév I. félévére. A kérelmek beadásának határideje: 2014. szeptember 10.!!!
Pályázni lehet:
Pályázhat minden olyan hallgató, aki(nek)
A hallgatói teljesítmény alapján történő támogatásra pályázhat minden olyan hallgató, aki
A szociális helyzet alapján történő támogatásra pályázhat minden olyan hallgató, aki
Elfogadottnak a formailag hiánytalan, azaz a szükséges igazolásokkal ellátott pályázatok minősülnek.
A kérelmezőknek az alábbi dokumentumokat kell benyújtania:
Ø Igazolás tanulmányi eredményen kívül tudományos, szakmai eredményről, vagy közösségi és sporttevékenység végzéséről az értékelt félévben
Ø Mellékletek és igazolások az adatlapokhoz.
Ø KÖLT kérvénynél kötelező a kérelem indoklás alatt megadni a pályázat típusát: Hallgatói teljesítmény vagy Szociális helyzet illetve mindkettő alapján.
A kérelmek beadásának címzettje: Dr. Szalai István dékán
A kérelmek beadásának helye: Neptun rendszerben a KÖLT és/vagy MKSZOC-adatlap - Méltányossági kérelem költségtérítési díj csökkentésére szóló kérvény alatt mellékletben kell feltölteni a pályázati adatlapot és a szükséges mellékleteket.
A beadási határidőt követően hiánypótlásra nincs lehetőség. Hiányosan benyújtott pályázat „formai hiba miatt” elutasításra kerül.
A döntés ellen a hallgató jogorvoslati kérelemmel nem élhet.
A kérelmek beadásának határideje: 2014. szeptember 10.!!!
Veszprém, 2014. szeptember 1.
Dr. Szalai István
a Mérnöki Kar dékánja

Az Pannon Egyetem Külső Kapcsolatok Irodája pályázatot ír ki a 2014/2015. tanévi Erasmus+ adminisztratív személyzeti mobilitási programban való részvételre.
Pályázati felhívás
Páláyzati adatlap
{flike}

A Merck Kft. pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a szociálisan hátrányos helyzetű, középiskolai tanulmányaik során jó tanulmányi eredményt elérő diákokat, hogy az ország kiemelt felsőoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat. A tanulmányi támogatás összege bruttó 25.000 Ft/hó.
A pályázat benyújtási határideje: 2014. október 1.
Részletes pályázati felhívás
Pályázati adatlap
{flike}

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság ismét örömmel hirdeti meg a 2015-2016-os tanévre szóló oktatói és kutatói ösztöndíjait a PhD-val rendelkező pályázók számára.
Pályázat beadási határidő: 2014. október 13.
{flike}
Az ElsősNapok programja az alábbi táblázatban olvasható.
Tisztelt Elsőéves Hallgatónk, Kedves Gólya!
A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében ezúton is gratulálok sikeres felvételéhez. Induló egyetemi tanulmányaihoz sok sikert és előremutató szakmai eredményeket kívánok.
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:
A Mérnöki Kar vezetése az Elsős Napok keretében „MegKezdtük 2014” címmel tájékoztatást tart az elsőéves mérnökhallgatóknak a szakokra vonatkozó oktatási és tanulmányi kérdésekről, valamint a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről. A rendezvényre 2014. szeptember 1-jén (hétfőn) 14:00 órai kezdettel kerül sor a Polinszky teremben (Auditorium Maximum, felső kampusz, Wartha Vince utca), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom. Megjelenésére számítok.
89. oldal / 97
A 2025/2026. tanév időbeosztása