Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2024/2025. tanév I. félévében az alábbi hallgatók nyerték el:
Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2024/2025. tanév II. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben és műszaki felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató, akiaz alábbi három feltétel mindegyikét teljesíti:
A „Szénhidrogénipari Vegyészmérnök-utánpótlásért” Alapítvány pályázati felhívása a 2025. évre az alapítvány oldalán elérhető.
A pályázaton részt vehet a Pannon Egyetem Mérnöki Kar vegyészmérnök szak képzésében résztvevő oktatási egység, egyetemi oktató, kutató és egyetemi, illetve VMADI hallgató.
Tisztelt Hallgató!
Ezúton tájékoztatom, hogy amennyiben még nem rendelkezik legalább egy (B2 vagy C1/C2 szintű) komplex nyelvvizsgával, és még nem használta ki a Mérnöki Kar által biztosított nyelvi képzést, lehetősége van angol vagy német nyelvi kurzus felvételére.
Ha már rendelkezik középfokú (B2 szintű) vagy felsőfokú (C1/C2 szintű) komplex nyelvvizsgával bármilyen nyelvből, nem veheti fel sem a német, sem az angol nyelvi kurzust. (A tárgyfelvételi időszakot követően ellenőrizni fogjuk a Neptun rendszerben, hogy a megfelelő jogalappal vette-e fel minden hallgató az adott kurzust).
A Mérnöki Kar hallgatóinak az angol/német nyelvi képzés szabadon választható tárgy, amelyért 4 kredit jár. A nyelvi képzés keretében 2 féléven keresztül heti 2x2 órában tanulhatja az idegen nyelvet.
A Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete (MAE) pályázatot hirdet olyan mérnökök számára, akik a diplomamunkájukat vagy a szakdolgozatukat a
védték (védik) meg, és az elvégzett munkájuk témája meghatározó módon érinti a mechanikai anyagvizsgálatok vagy/és az anyagszerkezeti vizsgálatok szakterületét.
A felhívással a MAE célja, hogy elismerje az anyagvizsgálatok területén végzett színvonalas hallgatói munkát, és lehetőséget biztosítson a nyerteseknek arra, hogy eredményeiket a széles szakmai nyilvánossággal is megismertethessék.
A program fiatal diplomásoknak nyújt továbbképzési lehetőséget egy németországi szakmai gyakorlat keretében. A szakmai gyakorlat előtt a DBU (Deutsche Bundesstiftung Umwelt) Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány 3 hetes intenzív német nyelvtanfolyamot szervez az ösztöndíjasoknak.
Az ösztöndíj megpályázása közvetlenül a DBU online rendszerén keresztül történik, német vagy angol nyelven. A DBU magyarországi volt ösztöndíjasaiból álló alumni szervezet segítséget és tájékoztatást ad a pályázattal kapcsolatos kérdések esetén. Évente két alkalommal van lehetőség pályázat benyújtására. A 6-12 hónapos németországi szakmai gyakorlat kb. fél évvel az ösztöndíj elnyerése után kezdődik.
A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet Collegium Hungaricum és Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjra a 2025/2026-os tanévre.
A Collegium Hungaricum program keretében általános elméleti, forrásfeltáró, illetve forrásfeldolgozó kutatások pályázhatók a bécsi Collegium Hungaricumba a közös közép-európai múlt, illetve az osztrák-magyar kapcsolattörténet terén.
A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj keretében kutatói vagy művészeti tevékenységre lehet pályázni bármely tudományterületen és tudományágban. A fogadó intézmény szabadon választható.
További információ, illetve a részletes pályázati felhívások az alábbi linkeken érhetők el:
Collegium Hungaricum: https://tka.hu/palyazatok/4836/collegium-hungaricum
Pályázati határidő: 2025. február 6. 16.00 óra
Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj: https://tka.hu/palyazatok/3004/magyar-allami-eotvos-osztondij
Pályázati határidő: 2025. március 4. 16.00 óra
A pályázás menetéről, feltételeiről, az ösztöndíjak részleteiről 2025. január 21-én 15.00 órától online tájékoztatót tart a Tempus Közalapítvány, melyen a részvétel regisztrációhoz kötött.
A „Veszprémi Vegyészekért” Alapítvány Kuratóriuma, a dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázat felhívásra beérkezett pályázatokat értékelte és az alábbi három hallgatónak ítélt meg ösztöndíj támogatást.
Az Ösztöndíjat dr. Németh Sándor Mérnöki Kar Dékánja, a Kuratórium tagja és Polinszky Gábor Kuratórium elnöke adja át 2024. november 7-én a Pannon Egyetem Mérnöki Karán a Magyar tudomány Napja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségen.
Hallgatóinknak gratulálunk és további sikeres tanulmányokat kívánunk!
Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.
A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.
Az SZTNH a 2024/2025 tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot.
Az alábbi linken található a pályázati kiírás, mely tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, egyben utal a pályázat honlapjára, ahol részletes tájékoztatás érhető el a feltételekről. Bármilyen további kérdésben az
A pályázatról részletes információ az SZTNH képzési oldalán található:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat
A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2024/2025. tanév I. félévében az alábbi hallgatók nyerték el:
Elindult a jelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2025-ös évfolyamába. Az MKÖ az idei évben is várja október 15-ig a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését az mkoprogram.hu-n keresztül.
A 10 hónapos karrierindító ösztöndíjprogramba felvett 60 fiatal, 7 hónapot egy általuk választott minisztérium munkájába bekapcsolódva tölthetnek el, majd 3 hónapon keresztül szerezhetnek nemzetközi gyakorlatot Magyarország külképviseleteinél vagy nemzetközi szervezeteknél.
Mit nyújt a program?
-7 hónap egy hazai minisztériumban (belföldi programszakasz), ösztöndíj összege: 300 000 Ft
-3 hónap nemzetközi tapasztalatszerzés (külföldi programszakasz), ösztöndíj összege: átlagosan 670 000 Ft
-mentorálás, minden héten közéleti és szakmai előadások, képzések, intézménylátogatások
-továbbfoglalkoztatás és kormánytisztviselői kinevezés lehetősége Magyarország minisztériumaiban a program végén
(A havi ösztöndíjak adó- és járulékmentesek.)
A pályázati felhívás elérhető az MKÖ honlapján: online jelentkezési felület 2024.
szeptember 15. és október 15. között áll nyitva a pályázók számára.
Folyamatos tájékoztatásért kövesd a jelentkezési időszak hivatalos Facebook eseményét:
https://www.facebook.com/events/1573643106891338?ref=newsfeed&_rdr
Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2024/2025. tanév I. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben és műszaki felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató, akiaz alábbi három feltétel mindegyikét teljesíti:
A K&H vezető pénzügyi intézetként ügyfeleinek okos döntéseinek elősegítésén túl felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik.
Ennek érdekében az elmúlt években számos kezdeményezést indított - többek között - a fiatalok oktatása és a környezetvédelem területén, így bizonyítva elkötelezettségét a hosszú távon fenntartható fejlődés mellett.
Ennek része volt a 2015-ben életre hívott K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, amely nagy örömünkre a szakmai, az intézményi és a hallgatói oldalon egyaránt évről évre pozitív fogadtatásban részesül.
A „Szénhidrogénipari Vegyészmérnök-utánpótlásért” Alapítvány pályázati felhívása a 2024. évre az alapítvány oldalán elérhető.
A pályázaton részt vehet a Pannon Egyetem Mérnöki Kar vegyészmérnök szak képzésében résztvevő oktatási egység, egyetemi oktató, kutató és egyetemi, illetve VMADI hallgató.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt ösztöndíj pályázatot hirdet a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására.
Benyújtási határidő: 2024. július 31.
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.
LETÖLTHETŐ:
LINKEK:
A programról
Ügyfélszolgálat
Kommunikációs útmutató – 2023
A Pannon Egyetemért Alapítvány Mentor Program pályázatot hirdet annak érdekében, hogy a Pannon Egyetem hallgatói lemorzsolódásának megakadályozása érdekében az ösztöndíjat elnyerő vagy megbízási szerződéssel rendelkező mentorok és az érintettek segítésével a lemorzsolódás szempontjából veszélyeztetett hallgatókat támogassa, továbbá számukra felzárkóztató képzéseket tartson.
A Mentor Program további célkitűzése a hallgatói tanulmányok sikerességének elősegítése, a hallgatók szakmai karrierjének kibontakoztatása, a tehetséggondozás támogatása.
A pályázathoz szükséges formanyomtatványok a Pannon Egyetemért Alapítvány oldalán érhetők el.
Pályázati felhívás
A TDK tevékenységet folytató, a Pannon Egyetem, Mérnök Karán hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók pályázatot nyújthatnak be a „Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos Munkát végző hallgatója” díj elnyerésére.
A pályázatban a hallgató tudományos és demonstrátori tevékenységét vesszük figyelembe, és megadott szempontrendszer alapján pontozzuk azt.
A pályázat leadási határideje: 2024. május 20. 12:00
A részletek és mellékletek ebben a docx fájlban találhatók.
Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.
A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.
Az SZTNH a 2023/2024 tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot.
Az alábbi linken található a pályázati kiírás, mely tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, egyben utal a pályázat honlapjára, ahol részletes tájékoztatás érhető el a feltételekről. Bármilyen további kérdésben az
A pályázatról részletes információ az SZTNH képzési oldalán található:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat
2. oldal / 34
A 2025/2026. tanév időbeosztása