• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



ösztöndíj

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara (továbbiakban: Kar) pályázatot hirdet az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 számú „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt keretében Hallgatói Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

A kutatói pályázat célja:

Az ösztöndíj kiírás célja, hogy hallgatóink megismerkedjenek a zalaegerszegi tesztpályával kapcsolatos autonóm járműves kutatásokkal, s azokban aktívan részt is vegyenek. Hallgatói ösztöndíjat nyerhetnek el az elektromos járművek hajtásrendszereinek, az energia visszanyerés, a járműipari beágyazott rendszerek, a szenzorika, a jelfeldolgozás, az intelligens anyagok járműipari felhasználása és a járművek kommunikációs rendszereinek kutatása területén.

Az ösztöndíjkiírás további célja, hogy hallgatóink egy része hosszútávon is csatlakozzon az autonóm járműves kutatásokhoz, amivel segíteni kívánjuk jövendő munkahelyük kiválasztását is. A kiírt feladatokat együttműködő kutatócsoportokban kell elvégezni, ami hosszútávon hozzájárul a projektmunkák módszertanának elsajátításához is.

Jelen kiírásra pályázatot nyújthatnak be az intézmény hallgatói, az alábbiak szerint:

PhD hallgatók számára meghirdetett kutatási témák:

Autonóm járművek nemlineáris helymeghatározó algoritmusainak szimulációs vizsgálata kinematikus és dinamikus járműmodellek alapján.   A kiterjesztett Kalman szűrő (Extended Kalman Filter) és részecske szűrő (Particle Filter) alapú becslőalgoritmusok pontosságának összehasonlítása és tesztelése veDYNA járműszimulátoros környezetben.

A kutatási eredményeit egy minimum 10 oldalas dokumentációban foglalja össze.

A pályázat időtartama: 2021. március 15 – 2021. június 30. (3,5 hónapos)


ösztöndíj

A K&H Csoport vezető, innovatív pénzügyi intézetként felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik, ezért 2021-ben már 7. alkalommal hirdeti meg a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot.

A program célja továbbra is az, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját.
Idén a fenntartható agráriumra, ezen belül kiemelten a körkörös/körforgásos gazdaság témakörében várják a fiatal agrárszakemberek innovatív ötleteit.
A pályázatra 2021. szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

Részletek, a pályázati kiírás, adatlap és összegzés minta az alábbi linken érhetők el:
https://www.kh.hu/csoport/fiatalok-oktatasa/fenntarthato-agrariumert-osztondijpalyazat


picture

Nemzetközi Ösztöndíj - Chile
A 2021. március 1-től induló program keretében, várják azon PhD hallgatók jelentkezését, akik hidrológia, mélyépítés vagy azzal egyenértékű területen folytatják PhD tanulmányaikat, valamint szilárd háttérrel rendelkeznek a kvantitatív módszerek és a programozás terén.
Ösztöndíj összege: bruttó 2 310 000 HUF
Jelentkezési határidő: 2021. március 31.

Környezetvédelmi és vízügyi gyakornok
Környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki program, amelynek keretében olyan nagy és ismert cégeknél szerezhetnek tapasztalatot a jelentkezők, mint az MVM, a MÁV és az E.ON.
Elnyerhető ösztöndíj: bruttó 225 564 Ft/hó/fő (vagy ennek időarányos része részmunkaidő esetén)
Ösztöndíj időtartama: 2 hónap
Jelentkezési határidő: 2021. március 31.

További információ a https://kbka.org/palyazatok/ oldalon olvasható.


ösztöndíj

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar nappali képzésében részt vevő hallgatóinak, akik vállalják, hogy a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében a hallgatói lemorzsolódás csökkentése érdekében mentorálják hallgatótársaikat vagy segítik az angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatók beilleszkedését, előmenetelét (pl. az alábbi feladatokkal: az intézményi, közösségi beilleszkedés segítése, tanulási folyamat tervezésének, kivitelezésének támogatása, tanulókörök szervezése, hallgatói tudományos munka támogatása, szabadidős és sportolási lehetőségek feltárásának támogatása, a szakmai fejlődés folyamatos figyelemmel kísérése).

Az ösztöndíjat az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja és a Mérnöki Kar adományozza a mindenkori dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.

Az ösztöndíjat elnyert hallgatónak vállalnia kell, hogy az elvégzett tevékenységekről beszámolót készít, amelyet minden hónap 7. napjáig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre megküld.

 

Az ösztöndíj havi összege (4 hónap idejére, március-június hónapokra): 26.000 forint/hó.

A Kar a pályázati időszakban három hallgató pályázatát támogatja. A pályázatok rangsorolása a kummulatív tanulmányi átlag alapján történik.

 

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2021. március 5. (péntek).

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a hallgató vállalásait (a mellékelt adatlapon feltüntetve) és
  • oktatói ajánlást.

 

A pályázatok elbírálásának határideje: 2021. március 10. (szerda).

 

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém 2021. február 24.

Dr. Németh Sándor s.k.

               dékán

Pályázati adatlap

Pályázati felhívás


ösztöndíj

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara pályázatot hirdet az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt keretében Tehetséggondozó Ösztöndíj elnyerésére.

A támogatásra pályázhatnak a Kar felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, doktori képzésben részt vevő hallgatói, akik a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében tanulmányi versenyen, tudományos rendezvényen, konferencián kívánnak részt venni.


A pályázónak vállalnia kell a rendezvényen való részvételt, és azt követően egy összefoglaló készítését, mely tartalmazza a rendezvényen részt vevő tapasztalatait, elért eredményeit.

A beszámolót az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell megküldeni a rendezvény napjától számított 10 napon belül.


A pályázatot a pályázati adatlap kitöltésével, az alábbi mellékleteket csatolva kell benyújtani:

önéletrajz,

oktatói/témavezetői ajánlólevél.

 

A pályázat időtartama: 2021. március 11 – 2021. június 30.

 

A pályázható keretösszeg: 880.000 Ft, mely a pályázatot benyújtó hallgatók között a mellékelt pontozási szempontok szerint kerül kiosztásra.

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2021. március 5. (péntek).

A pályázatok elbírálásának határideje: 2021. március 10. (szerda).

 

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva - a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém 2021. február 24.

Dr. Németh Sándor s.k.

               dékán

Pályázati adatlap

Pontozási szempontok

Pályázati felhívás


Harman villamosmernok mechatro allashirdetes

 

Villamosmérnök / Mechatronikai mérnök


Location: Székesfehérvár
Amit ajánlunk:
- Versenyképes juttatások
- Munkavállalói kedvezmények a HARMAN (JBL®, AKG®, HARMAN Kardon®) termékekre
Feladatok:
- Tagja leszel egy nemzetközi csapatnak, amely együttműködik a világ legnagyobb autóipari gyártóival
- Vevőtől visszaérkező garanciális termékek analízisében veszel részt a QC csapat tagjaként
- Nyitva áll előtted, hogy megismerd az autóiparban használt beágyazott technológiák mély analízisét
- Teret adunk az innovatív technológiák megismerésére
- Számítunk munkádra az analízis eredmények dokumentálásában, jelentések készítésében
- Részese leszel egy dinamikusan fejlődő csapatnak
- Kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkező kollégákkal dolgozol együtt, akik támogatnak a karrier utad feltérképezésében
- Széles körű műszaki képzéseken fejlesztheted magadat
Elvárások:
- Villamosmérnök / mechatronikai mérnök végzettség
- Angol/német nyelv ismerete
Előny:
- Autóiparban és/vagy elektronikai iparban szerzett tapasztalat
- Termékanalízisben/Tesztberendezések üzemeltetésében és fejlesztésében szerzett tapasztalat
- Forrasztási tapasztalat
KAPCSOLATTARTÓ: Németh Tibor - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kari Ösztöndíj Pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, duális képzésben részt vevő hallgatók számára. A hátrányos helyzet az alábbi szempontok alapján kerül megállapításra:

  • szociális helyzet;
  • speciális szükséglet, tanulási nehézségek;
  • lakóhely, képzési hely közti távolságokból eredő utazási költség.

Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon duális képzési tanulmányokat folytató hallgató, aki a pályázat célcsoportját képező szakok (gépészmérnöki alapszak, mechatronikai mérnöki alapszak) valamelyikén tanul.

 

A pályázat beadásának további feltétele a rendszeres vagy rendkívüli SZOC kérvény NEPTUN tanulmányi rendszerben történő leadása, és minimum 5 pont elérése.

 

Az ösztöndíj havi összege (5 hónap idejére) a jelentkezők száma és a keretösszeg függvényében: maximum 40.000 forint/hó.

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.

A hátrányos helyzetű, duális képzésben részt vevő hallgatók kari ösztöndíját az EFOP-3.5.1-16-2017-00010 projekt biztosítja.

 

A pályázat beadási határideje: 2021. február 26. (péntek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

 

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém, 2021. február 18.

Dr. Németh Sándor s.k.

 

Adatlap

Felhívás


ösztöndíj

Duális hallgatónak lenni nagy kihívás, ezért szeretnénk segíteni nekik.
Kitaláltunk egy programot, ehhez viszont Te kellesz!
Van egy ajánlatunk számodra.
Mit szólnál hozzá, ha a szabadidődben gépész- vagy mechatronikai mérnök alapszakos, duális hallgatótársaidnak segítenél, mi pedig a patronálásért cserébe ösztöndíjat adnánk Neked?

 

Ha úgy érzed, Te vagy az, akivel ezt a programot meg tudjuk valósítani, küldd el jelentkezésedet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre 2021. február 26-ig, mely az alábbiakat mindenképpen tartalmazza:

  • önéletrajz, aminek segítségével jobban megismerhetünk, ezért feltétlen írd bele egyetemi munkásságodat, tanulmányi versenyeken elért eredményeidet, távlati céljaidat, ambíciódat;
  • egy terv, amiben megfogalmazod, mi mindent vállalsz patronálóként (egyéni tanulást segítő program kidolgozása és megvalósítása a duális képzésben részt vevő hallgatók számára);
  • ajánlásokat (elsősorban oktatóktól), amik korábbi szupertetteidet dicsőítik.

Egy feltételünk még lenne: ezt a nem mindennapi lehetőséget csak Mérnöki Karos hallgatóknak (BSc, MSc, felsőoktatási szakképzés és PhD képzés) tudjuk felajánlani!

Ha magadra ismertél, ne habozz a jelentkezéssel, ha tudsz olyanról, akinek testhezálló lenne ez a feladat, kérünk, oszd meg vele!

 

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.
Az ösztöndíj időtartama: 4 hónap (2021.03-2021.06.)
összege: 25.000 Ft/hó
Az ösztöndíjat az EFOP 3.5.1 -16-2017-00010 projekt biztosítja.

 

Veszprém, 2021. február 18.

Dr. Németh Sándor s.k.
dékán
Mérnöki Kar

Pályázati adatlap

Hallgatói munkaterv (minta)

Felhívás


picture

A Pannon Egyetem Mérnöki Kar kari ösztöndíj pályázatot hirdet hátrányos helyzetű és sajátos szükségletű hallgatók számára. A hátrányos helyzet az alábbi szempontok alapján kerül megállapításra:

  • szociális helyzet;
  • sajátos szükséglet, tanulási nehézségek.

 

Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon nappali tanulmányokat folytató hallgató. A pályázat elbírálásának további feltétele érvényes SZOC kérvény NEPTUN tanulmányi rendszerben történő leadása vagy regisztráció a SAS Bizottságnál.

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.

A hátrányos helyzetű és sajátos szükségletű hallgatók kari ösztöndíját az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja.

 

Az ösztöndíj havi összege (5 hónap idejére): 40.000 forint/hó.

A Kar a pályázati időszak alatt maximum 6 hallgató pályázatát támogathatja. A pályázatok sorrendjének elbírálásánál előnyt élveznek a sajátos szükségletű hallgatók, a sorrend az egyetemi SAS bizottság ajánlása alapján dől el. A SZOC kérvényt benyújtó hallgatók esetében a HÖK Szociális Bizottsága által megállapított pontszám a mérvadó.

 

A pályázat beadási határideje: 2021. február 26. (péntek).

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém, 2021. február 16.

Dr. Németh Sándor s.k.

dékán

Adatlap

Felhívás


ösztöndíj

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon hallgatóinak, akik a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében min. 12 alkalommal, alkalmanként 2 tanóra időtartamban felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében online oktatás formájában.

Az ösztöndíjat az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja és a Mérnöki Kar adományozza a mindenkori dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.

 

Az ösztöndíj havi összege (3 hónap időtartamra): 26.000 forint/hó.

A Kar a pályázati időszakban maximálisan két hallgató pályázatát támogathatja. A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázók, akik korábban még nem kaptak támogatást az ösztöndíj keretében.

 

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2021. február 26. (péntek).

A pályázat időtartama: 2021. március 8 (hétfő) – 2021. május 21. (péntek).

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött adatlapot, amely röviden tartalmazza, hogy a pályázó mely tárgy(ak)ból, milyen formában kívánja megtartani a felzárkóztató kurzusokat (LETÖLTHETŐ ADATLAP),
  • önéletrajzot, amelyben a pályázónak ki kell térnie egyetemi munkásságára, tanulmányi versenyeken elért eredményeire, távlati céljaira, ambícióira.

 

A pályázati feltételek teljesülésének igazolásához szükséges:

  • a hallgatótársakkal elért eredményekről készített, aláírt beszámoló (eredménylista) benyújtása az alábbi ütemezésben:
    • április 9.: március 8 - március 31. között végzett feladatról,
    • május 7.: április 8 – április 30. között végzett feladatról,
    • május 31.: május 3 - május 21. között végzett feladatról,
  • a foglalkozásokon készített képernyőfotók, amelyeken látszik az összes résztvevő neve.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2021. március 3. (szerda).

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém 2021. február 16.                  

                                                                                               Dr. Németh Sándor s.k.

dékán


picture

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. őszén Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Öszöndíjhoz címmel pályázatot hirdetett.

A Kooperatív Doktori Program célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi, gazdasági hasznosításában.

A Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel témájukat. A pályázatot doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók, illetve azok nyújthatták be, akik doktori tanulmányaikat a 2020/2021. tanévben kezdik meg.

A Mérnöki Karon doktori képzésben részt vevő hallgatói közül támogatást nyert:
Fóty Nikolett (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Egedy Attila, Dr. Nagy Lajos
Bóna Áron (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Bélafiné Dr. Bakó Katalin, Dr. Nemestóthy Béla Nándor
Hartyányi Máté (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Nagy Roland
Páll Boglárka Zsuzsa (Kémia és Környezettudományi Doktori Iskola) - témavezető: dr. Horváth Krisztián, Dr. Kormány Róbert
Dörgő Gyula Ádám (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Abonyi János, Dr. Ahmet Palazoglu
Kocsis Eszter (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Szalai István
Tóth Zsolt (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Szalai István
Csalódi Róbert (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Abonyi János

Hallgatóinknak szívből gratulálunk, szakmai pályafutásokhoz további sok sikert kívánunk!


picture

Kedves Hallgatók!

Az idei évben is szeretettel várjuk a németül tanulni vágyókat. 
Ezért   február 9-én 18:00 órától lehetőséget biztosítunk online szintfelmérő teszt megírására, melynek eredménye alapján tudjuk Önöket a már meglévő csoportokba (A1+, illetve A2) besorolni. A szintfelmérőre a https://nyelvoktatasikozpont.uni-pannon.hu/ oldalon kerül sor.

A szintfelmérőre kérjük csak akkor jelentkezzen, ha:
- még nem szerezte meg a szakján kimeneti követelményként elvárt nyelvvizsgát  (amennyiben bizonytalan ezt illetően kérjük, vegye fel a kapcsolatot Konrád Naomi tanárnővel e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen és írja meg melyik kar milyen szakos hallgatója)                                                     VAGY
- ha már megszerezte a kimenetei követelményként elvárt nyelvvizsgát, de hajlandó önköltséges módon finanszírozni önmaga számára a nyelvórákat.

Pannon Nyelvvizsga-, és Nyelvoktatási Központ

 

Dear Students,                                                   

We would like to give you a chance to join our German courses in the upcoming semester.

Therefore, on 9th February, 18:00 p.m. we organize an online placement test for those who are interested. Based on the results of the test you will be put in one of our earlier established groups (A1+ and A2). The placement test will take place at:
https://nyelvoktatasikozpont.uni-pannon.hu/

Who can participate in the placement test?

Those of you who don’t have the language exam which your degree requires (if you are uncertain about that, please contact our colleague Naomi KONRÁD via e-mail at Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. and let her know your faculty and your major)
OR
Those of you who already have the required language exam but who are willing to finance the course for themselves.

Centre for Foreign Languages


MK

Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2020/2021. tanév II. félévére.

Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben és műszaki felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel mindegyikét teljesíti:

  • az előző félévben legalább 3,5 tanulmányi átlagot ért el, és
  • az előző félévben legalább 25 kreditpontot szerzett, és
  • a tantervi követelményeket meghaladó kiemelkedő szakmai, tudományos, és közéleti tevékenységet végez.

A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának egyetértésével a dékán adományozza. Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat (Köztársasági Ösztöndíjat), illetve Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat elnyert hallgató szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban nem részesülhet.

A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj adható összege 26.700,- Ft/fő/hó.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. február 26. (péntek).

A pályázati űrlap a Mérnöki Kar honlapjáról letölthető. A pályázatok elbírálása a Mérnöki Kar és a Hallgatói Önkormányzat által közösen meghatározott értékelési rendszer alapján történik. A pályázatokat a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre (a pályázati adatlapot aláírva és szkennelve), postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek) az alábbi mellékletekkel:

  • az Oktatási Igazgatóságon kiállított leckekönyvmásolat a 2020/2021. tanév I. félévéről,
  • megelőző 1 szemeszterben megszerzett nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata,
  • tudományos teljesítményt igazoló oklevelek, bizonyítványok másolata, tudományos tevékenységek igazolása, publikációk másolata (dokumentáció kizárólag az elmúlt félév szakmai teljesítményéről),
  • kutatócsoport vezetői/szakfelelősi/témavezetői igazolás a tudományos és szakmai tevékenységről,
  • közéleti tevékenység igazolása (tisztségviselői, PEHÖK-elnöki, kollégiumi referensi/
    vezetői, projektvezetői, főszerkesztői, rendezvényszervezői, diákszervezeti elnöki, öntevé­keny kör vezetői igazolások, beszámolók).

A hiányosan vagy pontatlanul kitöltött pályázatok formai okok miatt elutasításra kerülnek.

A fenti határidőn túl beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

 

A pályázati felhívás ezen a linkenletölthető.

Pályázati lap

Pályázati értékelés szempontjai


picture

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 2021 tavasszal is számos ösztöndíjat és gyakornoki programot hirdet meg.

1. Nemzetközi Ösztöndíj - Svédország
A 2021. február 1-től induló program keretében várják azon PhD hallgatók jelentkezését, akik kutatásaikat Svédországban szeretnék végezni.
Az ösztöndíjprogram lehetőséget kínál azoknak a tudományos fokozattal még nem rendelkező Phd hallgatóknak, akik már rendelkeznek Svédországban kutatási pozícióval a pályázati kiírásban megjelölt egyetemek valamelyikében, csak a finanszírozás hiányzik a szakmai lehetőség megvalósításhoz.
Elnyerhető ösztöndíj: bruttó 5 337 500 Ft/fő
Ösztöndíj időtartama: 5 hónap
Jelentkezési határidő: 2021. március 2.

2. Nemzetközi Ösztöndíj - Chile
A 2021. március 1-től induló program keretében, várják azon PhD hallgatók jelentkezését, akik hidrológia, mélyépítés vagy azzal egyenértékű területen folytatják PhD tanulmányaikat, valamint szilárd háttérrel rendelkeznek a kvantitatív módszerek és a programozás terén.

Ösztöndíj összege: bruttó 2 310 000 HUF
Jelentkezési határidő: 2021. március 31.

3.Környezetvédelmi és vízügyi gyakornok
Környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki program, amelynek keretében olyan nagy és ismert cégeknél szerezhetnek tapasztalatot a jelentkezők, mint az MVM, a MÁV és az E.ON.
Elnyerhető ösztöndíj: bruttó 225 564 Ft/hó/fő (vagy ennek időarányos része részmunkaidő esetén)
Ösztöndíj időtartama: 2 hónap
Jelentkezési határidő: 2021. március 31.

További információk a https://kbka.org/palyazatok/ oldalon olvashatóak.


picture

Az Orosz Kulturális Központ tájékoztatása szerint 2021. január 20-án elindult a felvételi kampány a külföldi állampolgárok számára az oroszországi felsőoktatási intézményekbe.
A külföldön élő külföldi hallgatók, akik Oroszországban szeretnének tanulni, első alkalommal nyújthatják be elektronikus formában jelentkezésüket tanulmányaikra.
Határidő: 2021. február 20.

A kiválasztásra két szakaszban kerül sor. Az elsőt a Roszszotrudnyicsesztvo magyarországi képviselet végzi az Orosz Kulturális Központban, a másodikat az oroszországi felsőoktatási intézmények végzik, mérlegelve a pályázók dokumentációját.

Részletes információk:
https://education-in-russia.com/


picture

A Tempus Közalapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet a 2021/2022-es tanévben Stipendium Hungaricum országokba irányuló részképzésre, felsőoktatási hallgatók, illetve frissdiplomások részére. A pályázók itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő, alap-, mester- vagy doktori képzésre vonatkozó részképzéseken vehetnek részt az ösztöndíjjal, továbbá doktori képzésben részt vevő pályázók esetén kifejezetten a disszertáció megírásához szükséges kutatómunkára is igényelhető támogatás.

Mivel ez az ösztöndíjtípus államközi egyezményeken alapul, pályázni kizárólag az 1. sz. mellékletben megjelölt tevékenységekre és célországokba lehet, melyek jelen pályázati felhívás megjelenésekor a következőek:
Albán Köztársaság, Banglades, Belorusz Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Fülöp-szigeteki Köztársaság, Indiai Köztársaság, Iráni Iszlám Köztársaság, Jordán Hásimita Királyság, Kenyai Köztársaság, Kínai Népköztársaság, Kuvaiti Állam, Marokkói Királyság, Mianmari Szövetségi Köztársaság, Mongólia, Oroszországi Föderáció, Pakisztáni Iszlám Köztársaság, Palesztin Autonómia, Szerb Köztársaság, Tádzsikisztán, Tanzánia, Thaiföldi Királyság, Tunéziai Köztársaság, Türkmén Köztársaság, Ukrajna, Üzbég Köztársaság, Vietnámi Szocialista Köztársaság.
Ugyanezen okból kifolyólag az ösztöndíj csak magyar állampolgárok számára elérhető.

A pályázati határidő: 2021. február 21.
A pályázni az online pályázati felületen lehet: https://apply.stipendiumhungaricum.hu/

Pályázati felhívás és annak melléklete.


kep

A japán Kyoto University of Advanced Science ösztöndíj lehetőséget biztosít mérnökhallgatóknak teljes képzésre. A képzést megelőzi egy 1 éves japán nyelvi előkészítő. Kérjük, tekintsék meg a mellékletben lévő felhívást.

  1. KUAS-engineering_prospectus2021
  2. KUAS-Graduate-Admission
  3. KUAS-Undergraduate-Admission

További információ kérése esetén illetve japán egyetemmel való kapcsolatfelvétel tekintetében Magyarország Tokiói Nagykövetsége (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), valamint a Tempus Közalapítvány is készséggel áll rendelkezésre.


Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.

A pályázók köre

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2020-21. tanév tavaszi félévében fejezik be tanulmányaikat.

A pályázat tartalma

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.

A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegyoltalom,
  • formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra. Mindazonáltal, ha a diplomamunka, illetve szakdolgozat tárgya olyan alkotómunka eredménye, amely több kategóriát is érint, a pályázatnak a releváns oltalmi formák mindegyikével kapcsolatban tartalmaznia kell az elemző vizsgálatot. Ilyen esetben az értékelés kiterjed az oltalmi formák közötti összefüggések ismeretére is. Az SZTNH – indokolt esetben – jogosult a diplomamunkát a hallgató által megjelölt kategóriától eltérően is besorolni.

A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  • első díj 250 000 Ft,
  • második díj 200 000 Ft,
  • harmadik díj 150 000 Ft.

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes ajándékcsomagot vehetnek át. A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.

A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ban különdíjat alapított, amelyre témájában gyógyszeripari érintettségű, a szabadalom, védjegy vagy formatervezésiminta-oltalom kategóriába tartozó diplomamunkával/szakdolgozattal lehet pályázni. A különdíjat elnyerő pályázó 500 000 Ft díjazásban részesül, továbbá külön meghívást kap a sikeres pályázatáról szóló előadás megtartására a társasághoz.

A pályázati díj elnyerésének feltételei

  1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
  2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.

A pályázat menete

  1. A pályázati szándék jelzése a központi Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. pályázati email címen az alábbi adatokkal a regisztrációs határidőig:
    • a pályázó adatai: neve, email címe, képző intézményének neve a kar megjelölésével,
    • a diploma/szakdolgozat címe és rövid vázlata,
    • annak megjelölése, hogy milyen szellemitulajdon-védelmi kategóriában kíván indulni és milyen szellemitulajdon-védelmi témában vizsgálja meg a dolgozatának tartalmát.
  2. A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.
  3. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat elkészítése és leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.

Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kérjük leadni a központi pályázati email címre. Minden, a pályázatot érintő kérdésben a központi pályázati email címen kérhető bővebb felvilágosítás.

A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap.

Határidők

A pályázati szándék regisztrálásának határideje:             2020. december 2.

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje:             2021. március 28.

A 2020-21 tanév tavaszi félévben végzős hallgatók pályázatainak értékelése a tanév őszi félévében végzős hallgatók számára kiírt pályázatokkal együtt történik. Minden hallgató 2021. szeptember 30-ig tájékoztatást kap a pályázata eredményéről.

 

A díjak átadása

A díjak átadására az SZTNH székházában kerül sor ünnepélyes keretek között. A pályázati díjak átutalása a nyertes pályázóknak a díjátadóval egy időben történik. A díjátadó ünnepségre minden pályázó hallgató meghívást kap.

Budapest, 2020. november 2 .


A Szilikátipari Tudományos Egyesület, a Pannon Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán, valamint a Széchenyi István Egyetemen végzett hallgatók részére diplomadíjat adományoz.

A diplomadíj odaítélése a kiemelkedő szakmai színvonalú diplomamunkák (szakdolgozatok), illetve alkotóinak anyagi és erkölcsi elismerését, valamint a kezdő szakemberek körében a Szilikátipari Tudományos Egyesület tevékenységének megismertetését, annak munkájába történő bevonását szolgálja.

A diplomadíjra pályázatot a felsorolt oktatói intézmények minden nappali és esti tagozatos hallgatója benyújthat, ha a diplomamunka (szakdolgozat) 2020. január 1- után került megvédésre és az SZTE szakterületeibe (lásd: www.szte.org.hu / szakosztályok) tartozó építőanyagokkal foglalkozik, beleértve a nyersanyagokat, a késztermékeket, a gyártási technológiákat, az új termékek fejlesztését, az ipari hulladékok hasznosítását, különös tekintettel, az építési anyagokkal kapcsolatos környezetvédelmi kérdésekre.

Az Egyesület összesen három diplomamunkát (szakdolgozatot) jutalmaz. A díjak odaítélését a bíráló bizottság a benyújtott pályamunkák elbírálásával fogja meghatározni. Pályadíjak:

I. díj: 75 000 Ft
II. díj: 50 000 Ft
III. díj: 25 000 Ft


A pályázathoz csatolni kell a Diplomamunkát (szakdolgozatot), a pályázói Adatlapot, a pályázat egy oldalas összefoglalóját, a bírálatokat, valamint az oktatási intézmény indoklását: miért javasolják elfogadásra.

A pályázatot e-mailen kell a Szilikátipari Tudományos Egyesülethez benyújtani. E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A pályázat benyújtási határideje: 2021. március 31.

A pályázatokat az Egyesület elnöksége által felkért szakértőkből álló bizottság bírálja el. A bíráló bizottság – a benyújtott pályázatok ismeretében – fenntartja a jogot kategóriák és az ezzel összefüggő díjazás meghatározására. Az eredményhirdetésre – előzetes tájékoztatás mellett – várhatóan az Egyesület küldöttgyűlésén kerül sor, amelynek tervezett időpontja 2021. május 12., 14 óra. Ezen a rendezvényen a pályadíjat nyert hallgatóknak pályázatukat előadás keretében elő kell adniuk. Ezen kívül két évig ingyenes tagságot kapnak a Szilikátipari Tudományos Egyesülettől. A díjat nyert hallgatók diplomamunkájuk fontosabb eredményeit cikk formájában az Egyesület szakmai lapjában, az Építőanyag c. tudományos szakmai folyóiratban is leközölhetik.

Budapest, 2020. november 10.
a Szilikátipari Tudományos Egyesület Elnöksége


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.