Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása

A Magyar Tudományos Akadémia a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében tett közérdekű felajánlás alapján és saját forrásból Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot alapított.
Az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázat (INKP) fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszter bemutatóval járó) részvételét és ott jelentős tudományos eredményeik bemutatását támogatja.
Az aktuális kiírás a következő linken érhető el:
https://mta.hu/ifjusagi-nemzetkozi-konferencia-tudomanyos-palyazat/ifjusagi-nemzetkozi-konferencia-reszvetel-tamogatasa-2020-2021-ev-110767

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara (továbbiakban: Kar) pályázatot hirdet az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 számú „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt keretében Hallgatói Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.
A kutatói pályázat célja:
Az ösztöndíj kiírás célja, hogy hallgatóink megismerkedjenek a zalaegerszegi tesztpályával kapcsolatos autonóm járműves kutatásokkal, s azokban aktívan részt is vegyenek. Hallgatói ösztöndíjat nyerhetnek el az elektromos járművek hajtásrendszereinek, az energia visszanyerés, a járműipari beágyazott rendszerek, a szenzorika, a jelfeldolgozás, az intelligens anyagok járműipari felhasználása és a járművek kommunikációs rendszereinek kutatása területén.
Az ösztöndíjkiírás további célja, hogy hallgatóink egy része hosszútávon is csatlakozzon az autonóm járműves kutatásokhoz, amivel segíteni kívánjuk jövendő munkahelyük kiválasztását is. A kiírt feladatokat együttműködő kutatócsoportokban kell elvégezni, ami hosszútávon hozzájárul a projektmunkák módszertanának elsajátításához is.
Jelen kiírásra pályázatot nyújthatnak be az intézmény hallgatói, az alábbiak szerint:
PhD hallgatók számára meghirdetett kutatási téma:
Gépjárműipari alkalmazásokkal bíró elektroreológiai és magnetoreológiai fluidumok szerkezetének szimulációs vizsgálata
Az elektroreológiai (ER) és magnetoreológiai (MR) külső elektromos/mágneses terek bekapcsolása hatására láncosodnak, tömbösödnek ami a viszkozitásuk ugrásszerű növekedését okozza. A Jelölt feladata, hogy részecskedinamikai szimulációk eredményeinek feldolgozásával meghatározza a láncosodás/tömbösödés során fellépő részfolyamatok időállandóit. A stess-tensor meghatározására szimulációkat hajtson végre nyírt rendszerekben, s a viszkozitás számítása mellett a megfelelő lánc-analízist is végezze el. A jelöltnek részt kell vennie két nemzetközi folyóiratokban megjelenő publikáció megírásában.
A projekt kidolgozásának helyszíne: Veszprém.
A pályázat időtartama: 2020. július 15. – 2020. december 29.

A pályázat célja:
Olyan tehetséges fiatalok díjazása és további kutató munkájuk ösztöndíjjal való segítése, akik innovatív, újszerű, saját ötletet is tartalmazó mérnöki tárgyú diplomamunkát készítették.
Pályázni az alábbi kategóriákban lehet:
A pályázat részvételi feltételei:
Veszprém megyei állandó lakos, aki nappali tagozaton védte meg MsC fokozatú diplomadolgozatát jeles eredménnyel a 2019/2020. tanévben.
A pályázatot egy kísérő levéllel kell benyújtani, mellékelve ahhoz:
A pályamunkák beküldési határideje: 2020. szeptember 1.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet:
Soósné Harsányi Sarolta – Veszprém Megyei Mérnöki Kamara elnökségi tagnál a 06-20/8031-777 telefonszámon.
A díjazás ünnepélyes keretek között történik a kamara évzáró karácsonyi fogadásán.
A Deutsche Bundesstiftung Umwelt (Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány) ösztöndíjat hirdet fiatal magyar diplomások számára.
Bővebb információ az alábbi helyen található: https://www.dbu.de/stipendien_international.
A magyarországi DBU koordinátor:
Huba Bence
Budapest
Tel.: +36 30 719 7005
További információ az ösztöndíjjal kapcsolatban az alábbi e-mail címen kérhető:
A Bakony Ipari Kerámia Kft. nyári szakmai gyakorlatra anyagmérnök, vegyészmérnök, számvitel szakos hallgatók jelentkezését várja.
A felhívás letölthető PDF formátumban.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2020/2021. tanévben is pályázatot hirdet a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra.
Az ösztöndíjra pályázhatnak az Egyetem államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatói, akik teljesítik a pályázati felhívásban előírtakat.
A pályázat beadási határideje: 2020. június 29. hétfő 12:00
A pályázatot kizárólag az Oktatási Igazgatóság központi címtár azonosítással elérhető Moodle felületén lehet benyújtani (https://moodle.oi.uni-pannon.hu/)
A pályázati feltételeket és a csatolandó dokumentációval kapcsolatos tudnivalókat a Pályázati kiírás tartalmazza.
Az elnyerhető ösztöndíj havi összege 40.000.- Ft (/hó).
A pályázat intézményi feltételei:
I. kiemelkedő kreditindex (mindkét félévben 4,51-től) és a szakon elvárható kumulatív kreditpont teljesítése a pályázat beadásának tanévében és legalább 55 kreditpont teljesítése az előző két félévben,
II. eredményes tudományos diákköri munka: Országos Tudományos Diákköri Konferencián, vagy a Pannon Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján bemutatott dolgozat, vagy szakmai konferencián előadás (poszter) tartása, vagy jegyzet illetve szakmai cikk írásában való részvétel,
III. közéleti, sport és egyéb tevékenység (legfeljebb az adott hallgató összteljesítményének 10%-áig).
A pályázat részeként feltöltendő:
- a pályázati adatlap (ezt a pályázó aláírásával ellátva szkennelve vagy fényképezve képként kell feltölteni)
- Az I.-III. pontokban leírt tevékenységeket igazoló dokumentumok (az igazolásokat elektronikus úton kell kikérniük, a személyes ügyintézés jelenleg szünetel!)
A pályázati adatlap, az értékelés szempontjai és a pályázati felhívás a Moddle felület „Pályázati kiírás dokumentumai” c. mappájában érhetőek el.
A Fulbright Bizottság az idén három kategóriában hirdet ösztöndíjakat a 2021-2022-es tanévre az Egyesült Államokba:
A TDK tevékenységet folytató, a Pannon Egyetem, Mérnök Karán hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók pályázatot nyújthatnak be a „Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kiemelkedő Tudományos Munkát végző hallgatója” díj elnyerésére. A részletek ebben a pdf fájlban, mellékletek ebben a docx fájlban találhatók.
A Mérnöki Kar pályázatot hirdet a "Pannon Egyetem Mérnöki Karának Varga Kálmán fiatal kutatói díja" elnyerésére.Kapcsolódó anyagok

A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2019/2020. tanév II. félévében az alábbi hallgatók nyerték el.
A Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete álláspályázatot hirdet környezetvédelmi labor-technikusi pozíció betöltésére.
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Tájékoztatás
„Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” című pályázati kiírás
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” címmel pályázatot hirdet.
A pályázatra a magyarországi felsőoktatási intézmények alap-, mester-, vagy osztatlan képzésben résztvevő nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói jelentkezhetnek.
Pályázni olyan magyar nyelvű pályaművel lehet, amely a közterületen található, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását, megszüntetését, a hulladékelhagyó magatartás jelenségének megváltoztatását, az ismétlődő lerakások megakadályozását előmozdító szankciók és eszközök rendszerének témakörét vizsgálja.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a szankció és eszközrendszer kidolgozását célzó saját, eredeti és új gondolatok bemutatása, nemzetközi összehasonlítások elvégzése, továbbá hasonló jellegű, de már korábban a hazai jogrendszerbe beiktatott hasonlóképpen szankcionálandó magatartásokra vonatkozó szabályozás hatályosulásának vizsgálata.
A pályázatot jeligével kell ellátni. Ugyancsak jeligével ellátott zárt borítékban kérjük a pályázati kiírás mellékletében szereplő pályázati adatlapot valamint nyilatkozatot, továbbá egy a pályázó felsőoktatási intézménye által kiállított, a pályázó aktív státuszát és jogviszonyát alátámasztó hallgatói jogviszony igazolást a pályázathoz csatolni.
A pályázatot egy példányban, zárt borítékban a pályázatkezelő részére a következő címre kérjük postán vagy személyesen eljuttatni:
Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Dózsa György út 26. Postacím: 2001 Szentendre, Pf: 180.
A pályázat beküldésének határideje: 2020. március 30. (hétfő)
A pályázatokat a Dr. habil. Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár által felkért, neves szakértőkből álló bizottság értékeli. A bírálóbizottság fenntartja a jogot, hogy – a pályaművek minőségére figyelemmel – egyes helyezéseket ne ítéljen oda vagy több helyezettet javasoljon díjazásra.
A pályázat díjazása:
I. helyezett 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány
II. helyezett 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány
III. helyezett 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány
Különdíj szakkönyvek
A pályázat eredményhirdetésére és a díjkiosztásra előreláthatóan 2020. április 27-én (hétfőn) kerül sor.
Bővebb információ a letölthető pályázati kiírásban (PDF).
Közel az angol nyelvvizsga?
Hatékony felkészítés
2020. Március 2. – Április 30. között
30 órában (heti 2 × 2)
kiváló, tapasztalt tanárokkal
ár: 42 000 ft
helyszín: Veszprém, Pannon Egyetem
telefon: 88/624-703
e-mail:
képző intézmény: Pannon Egyetem
felnőttképzési nyilvántartási száma: e-000738/2014.
A képzés jellege: önköltséges, iskolarendszeren kívüli, modulrendszerű, engedélyezett nyelvi képzés
képzés nyilvántartásba vételi száma: e-000738/2014/c001.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Hallgatói Kutatói Ösztöndíjra
A Pannon Egyetem Mérnöki Kara (továbbiakban: Kar) pályázatot hirdet az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 számú „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt keretében Hallgatói Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.
A kutatói pályázat célja:
Az ösztöndíj kiírás célja, hogy hallgatóink megismerkedjenek a zalaegerszegi tesztpályával kapcsolatos autonóm járműves kutatásokkal, s azokban aktívan részt is vegyenek. Hallgatói ösztöndíjat nyerhetnek el az elektromos járművek hajtásrendszereinek, az energia visszanyerés, a járműipari beágyazott rendszerek, a szenzorika, a jelfeldolgozás, az intelligens anyagok járműipari felhasználása és a járművek kommunikációs rendszereinek kutatása területén.
Az ösztöndíjkiírás további célja, hogy hallgatóink egy része hosszútávon is csatlakozzon az autonóm járműves kutatásokhoz, amivel segíteni kívánjuk jövendő munkahelyük kiválasztását is. A kiírt feladatokat együttműködő kutatócsoportokban kell elvégezni, ami hosszútávon hozzájárul a projektmunkák módszertanának elsajátításához is.
Jelen kiírásra pályázatot nyújthatnak be az intézmény hallgatói, az alábbiak szerint:
I. BSc hallgatók számára meghirdetett kutatási témák:
1) Súrlódási együttható mérési elrendezés hardver elemei
A tapadási súrlódási együttható a gépjárművek közlekedése szempontjából az egyik legfontosabb fizikai jelentéssel bíró állandó, amely a gumiabroncs és az útfelület minőségére, kölcsönhatására jellemző paraméter. A pályázó feladata, hogy javasoljon és állítson össze egy demonstrációs mérési elrendezést a tapadási súrlódási együttható mérésére. Az elrendezés legalább két különböző útfelületen mutassa be a mérést. Vegyen részt a mérési módszer összeállításában és tesztelésében. (Veszprém)
2) Súrlódási együttható mérési elrendezés szoftver elemei
A tapadási súrlódási együttható mérésére alkalmas készüléket lássa el erő és szöggyorsulás mérésére alkalmas szenzorokkal, oldja meg a szenzorok jeleinek mikroszámítógépes adatgyűjtését, a mérés vezérlését és a mérési eredmények vizuális megjelenítését. (Veszprém)
3) Mikroszámítógépek alkalmazása szenzorok jeleinek feldolgozására
Önvezető járművek szenzorainak teszteléséhez oldja meg egy Rasberry Pi és egy Arduino mikroszámítógép kommunikációját, amely során az Arduino mikroszámítógépet szenzorok adatainak fogadására használja. Írjon jelkondicionáló rutinokat konkrét szenzorok jelének feldolgozására. A megfelelő szoftverek C nyelven készítse el.) (Zalaegerszeg)
4) Magnetoreológiai tengelykapcsolós rendszer tervezése és építése
Demonstrációs kísérleti berendezés tervezése és építése magnetoreológiai tengelykapcsoló tulajdonságainak bemutatására. A kísérleti berendezés felszenzorozása és a vezérlő szoftver Arduino mikroszámítógépes környezetben történő fejlesztése szintén a pályázó feladata. A projekt kidolgozásának helyszíne a Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet (Zalaegerszeg).
A pályázat időtartama: 2020. március 1. – 2020. június 30. (4 hónap)
A megítélhető támogatás összege kategóriánként:

Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2019/2020. tanév II. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben és mesterképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel MINDEGYIKÉT teljesíti:
A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának egyetértésével a dékán adományozza. Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat (Köztársasági Ösztöndíjat) illetve Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat elnyert hallgató szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban nem részesülhet.
A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj adható összege 26.700,- Ft/fő/hó.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. február 28.
A pályázati űrlap a Mérnöki Kar honlapjáról letölthető. A pályázatok elbírálása a Mérnöki Kar és a Hallgatói Önkormányzat által közösen meghatározott értékelési rendszer alapján történik. A pályázatokat a fenti határidőig, az alábbi mellékletekkel a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságára lehet benyújtani:
A hiányosan vagy pontatlanul kitöltött pályázatok formai okok miatt elutasításra kerülnek. A fenti határidőn túl beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.
A pályázati felhívás ezen a linken letölthető.
Pályázati értékelés szempontjai{flike}
A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kari Ösztöndíj Pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, duális képzésben részt vevő hallgatók számára. A hátrányos helyzet az alábbi szempontok alapján kerül megállapításra:Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon nappali tanulmányokat folytató hallgató. A pályázat elbírálásának további feltétele érvényes SZOC kérvény, SAS kérvény NEPTUN tanulmányi rendszerben történő leadása.
Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.
A hátrányos helyzetű és sajátos szükségletű hallgatók kari ösztöndíját az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja.
12. oldal / 34
A 2025/2026. tanév időbeosztása