Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár TIZEDIK alkalommal országos szintű logisztikai csapatbajnokságot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói részére.
A rendezvény célja a nappali tagozatos hallgatók tehetséggondozása, lexikális tudásuk, vezetői- és innovációs készségeik fejlesztése gyakorlati jellegű logisztikai feladatok megoldásán keresztül.
Részletes információk: https://nlvklub.hu/csapatbajnoksag/

„Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért” Alapítvány pályázatot hirdet EREKY KÁROLY Díjra.
Ereky Károly díjjal és azzal járó ösztöndíjjal ismeri el a VEAB régió (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye) területén, a 2021/2022-es tanév során megvédett, az alkalmazott biotechnológia témakörben készített BSc és MSc szak- illetve diplomadolgozatokat. A díjak odaítéléséről az Alapítvány a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság szakértőinek bevonásával dönt. A díjjal járó ösztöndíj összege az Alapítvány pénzügyi lehetőségeitől függ.
Ha nincs elegendő számú, megfelelő színvonalú pályázat, nem kerül minden díj kiosztásra. A díjak átadására a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság 2022. évi téli ülésén kerül sor, ahol a díjazottak előadás keretében mutatják be eredményeiket.
Beküldési határidő: 2022. október 31.
Beküldendő: a dolgozat, bírálata(i) és témavezetői vélemény PDF formátumban.
Cím:
A pályázat eredményéről a Kuratórium határozatot küld a pályázók részére. A Kuratórium döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség.
Veszprém, 2021. szeptember 08.
Dr. Horváth Géza
Kuratórium elnöke
Immáron második alkalommal kerül megrendezésre az Audi Hungaria kétfordulós szakmai versenysorozata a Plan@Tech, amely kifejezetten aktív, nappali tagozatos mérnök hallgatóknak szól.
Regisztrálj online fordulónkra és teszteld szakmai tudásod izgalmas, mérnöki feladatokon dolgozva!
Mit nyersz, ha jelentkezel? Jó megfejtésed a döntőig repíthet, ahol a legjobb 50 hallgató részt vehet egy exkluzív gyárlátogatással egybekötött szakmai napon.
Eseményünk lehetőséget biztosít, hogy megtudd, milyen gyártástechnológiákkal készülnek a jelen és a jövő hajtásai és egy karnyújtásnyira lehetsz az általunk tervezett legújabb gyártósoroktól és termékektől!
Továbbá kipróbálhatod magad egy izgalmas, csoportos projektfeladatban, sőt, kötetlenül beszélgethetsz a gyártástechnológia-tervezés tapasztalt kollégáival és gyakornokaival is. Rendezvényünk keretein belül több értékes audis ajándék is gazdára talál, a top 5 versenyző pedig egy élményvezetéssel is gazdagabb lesz! Légy te a legjobb és zsebeld be nyereményeink egyikét!
Tisztelt Hallgatók! Kedves Leendő MKÖ Ösztöndíjasok!
Engedjétek meg, hogy bemutassuk Nektek a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot!
Az MKÖ a Miniszterelnökség tíz hónapos karrierindító programjaként a 30 év alatti, diplomás, idegen nyelveken beszélő, pályakezdő fiatalok számára kínál hazai és külföldi munkatapasztalatot, versenyképes fizetést, folyamatos mentori támogatást, valamint heti rendszerességgel szakmai és közéleti előadások, képzéseket, intézménylátogatásokat.
Az ösztöndíjprogramba 60 fő nyer felvételt. Az MKÖ ösztöndíjasok hét hónapot egy általuk választott hazai minisztériumban, három hónapot pedig egy közigazgatási szervnél töltenek a világ valamennyi országában, munkájukért pedig versenyképes fizetést kapnak: a havi ösztöndíj összege belföldön nettó 250 000 Ft, külföldön átlagosan nettó 450 000 Ft.

A K&H Csoport vezető, innovatív pénzügyi intézetként felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik. Elkötelezett a hosszú távú, fenntartható fejlődés mellett, ezért kiemelt figyelmet fordít a fiatalok oktatására, valamint a környezetvédelemre.
Ennek részeként hívtuk életre a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelyet 2022-ben 8. alkalommal hirdettünk meg. A program célja továbbra is az, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját.
Idén a fenntartható agrárium, kiemelten a klímaváltozás elleni harc témakörében várjuk a fiatal agrárszakemberek innovatív ötleteit.
Az ösztöndíjra a PhD, a mesterképzés, továbbá az alapképzésben részt vevő hallgatók jelentkezhetnek.
A pályázatban a három kategóriában összesen maximum 8 pályázat nyer ösztöndíjat. Ezen felül különdíjat kap az az egyetem, ahonnan a legtöbb pályázat beérkezik, illetve az a témavezető tanár, aki a legtöbb nyertes hallgató nevezését segíti.
A dolgozatokat 2022. szeptember 30-ig lehet benyújtani, részletek ezen a linken érhetők el.
Kapcsolódó
A Mérnöki Kar hallgatói jövő hét hétfőig (2022.09.19) még felvehetik a A Polinszky Tehetséggondozó Program: készség- és képességfejlesztés tantárgyat. A tárgy kódja: VEMKSVB22P
A moodle felületen ezen a linken érhető el

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos, felsőoktatási szakképzésben részt vevő, BSc, MSc és PhD hallgatóinak, akik vállalják, hogy a 2022/2023-as tanév őszi félévében min. 12 alkalommal, alkalmanként 2 tanóra időtartamban felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében, vagy segítik a magyar vagy angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatók beilleszkedését, előmenetelét (pl. az alábbi feladatokkal: az intézményi, közösségi beilleszkedés segítése, tanulási folyamat tervezésének, kivitelezésének támogatása, tanulókörök szervezése, hallgatói tudományos munka támogatása, szabadidős és sportolási lehetőségek feltárásának támogatása, a szakmai fejlődés folyamatos figyelemmel kísérése).
Az ösztöndíjat a Mérnöki Kar adományozza a dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.
Az ösztöndíj havi összege (szeptember-december időtartamra): 30.000 forint/hó.
A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2022. szeptember 16. (péntek).
A pályázatnak tartalmaznia kell:
Az ösztöndíjat elnyert hallgatónak vállalnia kell, hogy az elvégzett tevékenységekről beszámolót készít, amelyet a vállalt feladat esedékes hónapját követően minden hónap 7. napjáig az
A pályázatok elbírálásának határideje: 2022. szeptember 20. (kedd).
A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva - a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az
Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.
Veszprém 2022. szeptember 9.
Dr. Németh Sándor s.k.
dékán
Mellékletek

A hallgatói szabadidős közösségi élet fellendítése, fenntartásának ösztönzése ösztöndíjra pályázhatnak a Pannon Egyetem államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali) alap-, osztatlan-, mesterképzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben résztvevő aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők, akik teljesítik a pályázati felhívásban előírtakat.
A pályázat benyújtásának határideje és módja: 2022. október 5. éjfél, Neptun felületen keresztül
A pályázati kiírás letöltése (PDF)

A szociális alapú hallgatói ösztöndíjra pályázhatnak a Pannon Egyetem államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali) alap-, osztatlan-, mesterképzésben résztvevő aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők, akik teljesítik a pályázati felhívásban előírtakat.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. október 5. éjfél, Neptun felületen keresztül
A pályázati kiírás letöltése (PDF)

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos, felsőoktatási szakképzésben részt vevő, BSc, MSc és PhD hallgatóinak, akik vállalják, hogy a 2022/2023-as tanév öszi félévében 5 alkalommal a Mérnöki Kar által támogatott rendezvényeken részt vesz, melyek népszerűsítik és segítik a beiskolázási tevékenységet. Külön díjazásban részesül az a hallgató, aki a rendezvényeken olyan fotót készít, mely később felhasználásra kerül bármely Mérnöki Kari kiadványon, közösségi médiában.
Az ösztöndíjat a Mérnöki Kar adományozza a dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.
A beiskolázási tevékenységhez kapcsolódó ösztöndíj összege: 50.000 forint. A rendezvényeken fotózáshoz kapcsolódó ösztöndíj összege: 30.000 forint. Az ösztöndíj elbírálásnak határideje: 2023. február 15.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
A pályázatok elbírálásának határideje: folyamatosan
A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva - a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, vagy elektronikus úton a következő e-mail címre eljuttatva:
Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.
Letölthető pályázati felhívás (pdf)

A MAGYAR MÉRNÖKAKADÉMIA meghirdeti a „MICHELBERGER MESTERDÍJ” pályázatát.
Pályázni olyan írásbeli pályaművel lehet, ami megfelel a következő feltételeknek:
• Tudományos és gyakorlat által alátámasztott (műszaki, természettudományi, mérnöki jellegű) jelentős eredmény elérésén és bemutatásán alapul.
• Benyújtója 40 évet be nem töltött olyan alkotó (pl. végzett PhD-s hallgató vagy fiatal), aki az eredményeket meghatározó „Mester és tanítványa” kapcsolatban, szakmai együttműködésben Magyarországon érte el.
• A pályázatban az elvégzett kutatómunkát és az eredményeket úgy kell tömören bemutatni, hogy abban a „Mester” szerepe és méltatása is megfogalmazódjon.
• A pályázat tartalmazzon egyéves konkrét kutatási tervet, amelyet írásbeli nyilatkozattal igazoltan befogad egy hazai kutatóhely.
• A pályázó vállalja, hogy beszámol az egyéves kutatómunka eredményeiről és annak közleményeiben feltünteti az MMA „MICHELBERGER MESTERDÍJ” támogatását.
A Pannon Egyetem pályázatot hirdet hallgatói számára Hallgató Ösztöndíj elnyerésére.
A hallgatói ösztöndíj pályázat célja:
Az ösztöndíj célja, hogy a hallgatók egy elektromos meghajtással rendelkező, napelemes hajót (Solar Boat) hozzanak létre, mellyel a későbbiek során versenyen indulhatnak. Feladatkörükbe tartozik a versenyre való szakmai felkészülés, a csapat kommunikációs csatornáinak létrehozása és moderálása, továbbá a csapat előrehaladásáról beszámoló készítése.
A jelentkezési határidő: szeptember 10.
A teljes felhívás letölthető ezen a linken

Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2022/2023. tanév I. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben és műszaki felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel mindegyikét teljesíti:
A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának egyetértésével a dékán adományozza. Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, illetve Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat elnyert hallgató szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban nem részesülhet.
A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj adható összege 26.700,- Ft/fő/hó.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. szeptember 26. (hétfő).

A „Szénhidrogénipari Vegyészmérnök-utánpótlásért” Alapítvány pályázati felhívása a 2022. évre az alapítvány oldalán elérhető.
A pályázaton részt vehet a Pannon Egyetem Mérnöki Kar vegyészmérnök szak képzésében résztvevő oktatási egység, egyetemi oktató, kutató és egyetemi, illetve VMADI hallgató.

Tisztelt Hallgató!
Ezúton tájékoztatom, hogy amennyiben még nem rendelkezik legalább egy (B2 vagy C1/C2 szintű) komplex nyelvvizsgával, és még nem használta ki a Mérnöki Kar által biztosított nyelvi képzést, lehetősége van angol vagy német nyelvi kurzus felvételére.
Ha már rendelkezik középfokú (B2 szintű) vagy felsőfokú (C1/C2 szintű) komplex nyelvvizsgával bármilyen nyelvből, nem veheti fel sem a német, sem az angol nyelvi kurzust. (A tárgyfelvételi időszakot követően ellenőrizni fogjuk a Neptun rendszerben, hogy a megfelelő jogalappal vette-e fel minden hallgató az adott kurzust).
A Mérnöki Kar hallgatóinak az angol/német nyelvi képzés szabadon választható tárgy, amelyért 4 kredit jár. Javaslom, hogy azt a nyelvet válassza, amelyiket a legjobban tudja, hiszen a diploma megszerzésének feltétele minimum a középfokú (B2-es szintű) komplex nyelvvizsga.
A nyelvi képzés keretében 2 féléven keresztül heti 2x2 órában tanulhatja az idegen nyelvet.
A nyelvoktatásba csak szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni.
A szintfelmérő időpontja (angol és német nyelvből): 2022. szeptember 5. (hétfő) 18:00 óra.
A feladatsort a https://nyelvoktatasikozpont.uni-pannon.hu/ weboldalon keresztül online formában tölthetik ki.
Amennyiben szeretne a nyelvi képzésben részt venni a 2022/2023. tanév őszi félévében, az Angol nyelv I. VEMKLEB124A vagy a Német nyelv I. VEMKLEB124N szabadon választható tantárgyat kell a Neptun rendszerben felvenni (ez feltétele annak, hogy a nyelvi csoportok besorolása megtörténjen).
A nyelvi csoportok beosztásáról és a tanítási órák menetéről a későbbiekben kapnak értesítést.
Kérdés esetén Konrád Naomi, a Pannon Nyelvvizsga és Nyelvoktatási Központ nyelvtanára tud segíteni az alábbi elérhetőségen:
Az elsőéves hallgatóknak az A épület fsz. A/1-es teremben (Egyetem utca 10.) 2022. szeptember 5-én 11 órai kezdettel tájékoztatót is tartunk a félévkezdéssel, oktatással kapcsolatos teendőkről, ahol a nyelvi képzésről is lesz rövid ismertető, és a helyszínen a nyelvoktatással kapcsolatos kérdéseiket is feltehetik a hallgatók.
Üdvözlettel:
Dr. Rostási Ágnes
oktatási és akkreditációs dékánhelyettes

Tisztelt Elsőéves Hallgatónk!
Kedves Gólya!
A Mérnöki Kar dékáni vezetése nevében ezúton is gratulálok sikeres felvételéhez. Induló egyetemi tanulmányaihoz sok sikert és szakmai eredményeket kívánok!
Egyetemi tanulmánya az úgynevezett regisztrációs időszakkal veszi kezdetét (2022. szeptember 5-től szeptember 9-ig), amely időszak a beiratkozás és a tantárgyfelvétel mellett, a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.
Szeptember 5-én (hétfőn) 11:00 órai kezdettel MegKezdtük hallgatói fórumot tartunk az A épület fsz. A/1-es teremben (Egyetem utca 10.), melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom. A fórumon a Mérnöki Kar vezetése külön tájékoztatja az elsőéves hallgatókat az oktatási és tanulmányi kérdésekről, a tanévkezdést érintő legfontosabb teendőkről, feladatokról és lehetőségekről.
Az idei évtől kezdődően hagyományteremtő céllal a Mérnöki Kar egyedi laborköpenyt ajándékoz elsős, nappali tanrendű BSc hallgatóinak, melyek átvételére lehetőséget biztosítunk a hallgatói fórum előtt 10.30-tól, vagy a fórumot követően (várhatóan 13 óráig).

Tisztelt Mérnöki Kari Hallgató!
A tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.
Az előző évek gyakorlatának megfelelően a 2022/2023. tanév I. féléve is regisztrációs időszakkal kezdődik, amely a bejelentkezés és a tantárgyfelvétel mellett a tanulmányi ügyintézők iránymutatása alapján számos egyéb tanulmányi és adminisztratív jellegű teendő lebonyolítására szolgál.
A 2022/2023. tanév I. félévére szeptember 5. (hétfő) 8.00 óra és szeptember 9. (péntek) 22.00 óra között tud bejelentkezni.
Amennyiben még nem rendelkezik legalább egy (B2 vagy C1/C2 szintű) komplex nyelvvizsgával, és még nem használta ki a Kar által biztosított 2 félév nyelvi képzést, lehetősége van angol vagy német nyelvi kurzus felvételére. Az ingyenes nyelvoktatásba csak nyelvi szintfelmérő feladatsor megírásával van lehetősége bekerülni. A nyelvi képzésről külön tájékoztatást küldünk.
A hallgatók további, tanévkezdéssel kapcsolatos kötelezettségei, feladatai és egyben lehetőségei a hatályos Hallgatói Követelményrendszer alapján az alábbiak szerint alakulnak:
Amerikai központú multinacionális cég a Szombathelyi telephelyén telekommunikációs, informatikai és drónok javítási területén nyújt vevői környezetének szolgáltatásokat.
Jelenleg az újonnan induló laptop javítási üzletágunkhoz keresünk velidációs tesztmérnök kollégát.

A „Veszprémi Vegyészekért” Alapítvány Kuratóriuma dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet a Mérnöki Kar Polinszky Károly Tehetséggondozó programjának keretében a Pannon Egyetem Mérnöki Karán nappali tagozatos, modelltanterv szerint legalább 3. aktív félévét kezdő alapszakos, valamint legalább 1. aktív félévét kezdő mesterszakos hallgatók közül három fő részére, akik az előző két lezárt félévükben (mesterszakos hallgatók esetében a korábbi tanulmányok is beszámítanak) jó tanulmányi átlagot értek el (kreditindex min. 3,51), valamint a tantervi követelményeken túlmenően műszaki, tudományos tevékenységet is folytatnak.
Az ösztöndíjat az alapítvány kuratóriuma adományozza.
Az ösztöndíj havi összege 30.000 forint (egy tanéven át).
A pályázatok beadásának határideje: 2022. szeptember 30.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a kitöltött adatlapot
- önéletrajzot (a pályázó az önéletrajzában térjen ki iskolai munkájára, tanulmányi versenyeken elért eredményeire, távlati céljaira, ambícióira)
- az előző két lezárt félévének leckekönyv másolatát,
- azon tanszék (egység) vezetőjének ajánlását, ahol a pályázó műszaki, tudományos tevékenységet végzi.
A pályázatok elbírálásának ideje: 2022. október 20.
A Flextronics International Kft. zalaegerszegi üzemébe keres kollégákat mérnöki- és egyéb pozíciókba.
Csatlakozz a Flexhez, és légy részese felgyorsult világunknak, ahol a legmodernebb technológiákkal további értékeket teremtünk ügyfeleink számára. Professzionális, modern környezetet és hosszú távú munkalehetőséget kínálunk számodra, ahol folyamatosan fejlődhetsz és megvalósíthatod karrier álmaidat.
Ez az a hely, ahol – egy nemzetközi csapat részeként – azon dolgozunk, hogy messzebbre jussunk, mint azt valaha is képzeltük. Nálunk tehetséges szakemberekkel és világmárkák gyártóival együttműködve innovatív projektek megvalósításában vehetsz részt.
5. oldal / 34
A 2025/2026. tanév időbeosztása