Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása

Az Oettingen GmbH keres műszaki fordítót Düsseldorfba magyarországi egyetemen végzett, műszaki diplomával rendelkezők között. A pályázónak nem kell hivatalos fordítói bizonyítvánnyal rendelkeznie, de legyen megfelelő nyelvtudása, ill. affinitása a nyelvekhez és a műszaki témákhoz.

A „Veszprémi Vegyészekért" Alapítvány Kuratóriuma dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Mérnöki karán - nappali tagozatos, modelltanterv szerint legalább 3. aktív félévét kezdő alapszakos valamint - legalább 1. aktív félévét kezdő mesterszakos hallgatók közül, akik az előző két lezárt félévükben (mesterszakos hallgatók esetében a korábbi tanulmányok is beszámítanak) jó tanulmányi átlagot értek el (kreditindex min. 3,51), valamint a tantervi követelményeken túlmenően műszaki, tudományos tevékenységet is folytatnak.

A Magyar Minőségi Komposzt Társaság 1999-ben alakult meg a biológiai hulladékkezeléssel, komposztálással foglalkozó szakemberek civil szervezeteként abból a célból, hogy a területen dolgozó szakemberek egységes szervezetben képviselhessék a szelektív biohulladék kezelés, a komposztálás érdekeit. Az MMKT számára kiemelten fontos a szakképzett, kiemelkedő tehetséggel és elhivatottsággal rendelkező szakemberek támogatása, ezért hívta életre ezt az ösztöndíjat.
A program előnye a hallgatók számára:
- biztos szakmai háttér a kutatásokkal járó diplomamunkához, disszertációhoz, OTDK pályamunkához,
- anyagi támogatás, 200.000 Ft/ félév,
- publikálási lehetőség a Biohulladék Magazinban,
- egy szakmai kiállításon, konferencián történő részvétel.
A pályázókkal szemben támasztott követelmények: BSC-s vagy MSC-s hallgatói jogviszony, vagy doktori képzésben való részvétel az ország bármelyik felsőfokú intézményében környezetmérnök vagy környezetgazdálkodási agrármérnök szakon.
A Merck Kft. (www.merck.hu) pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a szociálisan hátrányos helyzetű, középiskolai tanulmányaik során jó tanulmányi eredményt elérő diákokat, hogy az ország egyik kiemelt felsőoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat.
A pályázaton 4 tanuló nyerheti el a támogatást (2 tanuló biológia, biokémia, kémia vagy vegyészmérnöki szakról – 2 tanuló orvos- vagy gyógyszerész karról).
A részletes pályázati felhívás itt tölthető le.
A pályázati adatlap ezen a linken érhető el.

Az ABB ebben az évben az alábbi két programot kínálja a műszaki felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak.
Az "ABB mentor program női hallgatóknak " elnevezésű pályázatot a műszaki felsőoktatásban - az energetika és automatizálás területén - tanuló 5 fő főiskolai és egyetemi női hallgató számára hirdeti meg a cég.
Az ABB ösztöndíjat végzős főiskolai és egyetemi hallgatók számára hirdetjük meg több témakörben. Az ösztöndíj a következőket foglalja magában:
· Nettó 20 000 HUF/hó ösztöndíjat 6 hónapon keresztül
· Havonta maximum két alkalommal személyes és/vagy interaktív konzultációs lehetőséget az ABB egy szakemberével
· Lehetőséget egy külföldi ABB gyár meglátogatására
· Szakmai konzultációt az ABB-ről készített diplomamunka esetén
A két programra való jelentkezés határideje 2016. október 14. november 2., a pályázati anyagokat pedig november 2-ig várják.

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos hallgatóinak, akik a 2016/2017-es tanév őszi félévében heti rendszerességgel felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében.
A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2016. szeptember 23., 13.00 óra
Részletes pályázati felhívás
Adatlap
Jelenléti ív
Beszámoló
{flike}

Felhívom a Mérnöki Kar - magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú - államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2016/2017 tanév I. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel MINDEGYIKÉT teljesíti

Kedves Hallgatók! A Veszprémi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében az egyetem hallgatói professzionális coach programokon vehetnek részt, amelyek aktív látogatásával 2 szabadon választott kredithez juthatnak. Személyiségfejlesztő, motivációs tréningekről van szó – egyénileg az ilyen foglalkozások jelentős anyagi ráfordítást igényelnek, most hallgatóinknak mindez ingyenes!

Az Anyagmérnöki Intézet és a Magyar Cementipari Szövetség gondozásában a Kötőanyagok technológiája (VEMKSI5312Ö) című választható tárgy keretében ipari szakemberek tartanak előadásokat.
A kurzus teljes képet nyújt a különböző célra használható cementek előállítási technológiájáról (a nyersanyagok kiválasztásától a cementgyártás gyakorlati megvalósításáig), a kapcsolódó környezetvédelmi problémák megoldásáról, az általános és speciális betonszerkezetek gyártási és felhasználási lehetőségeiről.
A VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság "Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért" Alapítvánnyal pályázatot hirdet EREKY KÁROLY Díjra.
{flike}

Az Ericsson Magyarország az idei Kutatók Éjszakájára vár minden kreatív egyetemistát és főiskolást, aki meg tudja mutatni, hogy mi az elképzelése egy okosruháról vagy kiegészítőről.
Az Ericsson SzerCODE Challenge „L” kategóriájába olyan szenzorokkal, vagy elektronikus eszközökkel kiegészített ruhadarabokat, kiegészítőket várnak a szervezők, amelyek hasznosak, vagy csak viccesek, de mindenképp megmutatják a készítők kreatív gondolkodását.
Az „XL” kategória pedig azoknak szól, akik olyan ruhával indulnak, ami vezeték nélküli technikákkal kommunikálnak a viselőikkel, más eszközökkel, vagy a külvilággal.
A jelentkezőket az Ericsson Magyarország Facebook oldalán várják szeptember 16-ig, a nyertes darabokat egy szakmai zsűri választja ki a Kutatók Éjszakáján, szeptember 30-án este.
{flike}

Mexikó a mexikói Külügyminisztérium (SRE) az AMEXCID Nemzetközi Együttműködési Ügynökség révén évente 5 ösztöndíjat ajánl fel magyar állampolgároknak posztgraduális tanulmányok folytatására (mester, doktori, specializáció és kutatás) mexikói felsőoktatási intézményekben.
A pályázati felhívásra a jelentkezéseket a budapesti Mexikói Nagykövetségen (1024 Budapest, Rómer Flóris utca 58., Tel.: 1-326-0447) kell benyújtani 2016. szeptember 16-ig. A Nagykövetség fogja továbbítani a pályázati anyagokat az AMEXCID-nek.
További információ az ösztöndíjról és a képzésekről
{flike}

A BAYHOST Közép-, Kelet-, és Dél-Európa államaival foglalkozó Bajor Iskolacentrum a 2017/2018-as tanévre felsőoktatási végzettséggel rendelkező magyar állampolgároknak tanulmányi ösztöndíjat hirdet.
A Bajor Szabadállam által finanszírozott ösztöndíj egy bajor felsőoktatási intézményben végzett doktori-, Master-, és posztgraduális tanulmányokat támogat. A pályázat nyertese 8.400 EUR kifizetésére jogosult, melyet 12 alkalommal kap meg (havonta 700 EUR), a legalább egy gyermekkel rendelkező nyertes esetén az összeg 10.320 EUR (havonta 860 EUR).
A program célja Bajorország és a régió közötti tudományos együttműködés, valamint a diákcsereprogram támogatása. A pályázaton való részvétel korhatárhoz kötött, a Master képzésre jelentkezők az első kifizetés napján (2017.10.01-én) nem tölthetik be a 30. életkorukat, míg a doktori képzés esetén a korhatár a 35. életév.
A jelentkezési határidő 2016. december 1., a jelentkezést a jelentkezőknek postai úton a BAYHOST számára kell eljuttatniuk.
{flike}

A Henkel Magyarország Kft. pályázatot hirdet felsőoktatási intézmények hallgatói számára az alábbi két kategóriában:
1. kategória - Tésztahíd építő csapatok számára
Nemzetközi, vagy hazai versenyen, hitelesített mérőeszközzel történt mérés esetén díjazzuk a legjobb szilárdsági eredményt elért tésztahidat. A pályázaton csak azok a hidak indulhatnak, amelyeket Henkel termékekkel ragasztottak és ez megjelenik az írott, vagy az elektronikus sajtóban is.
Pályázni a versenyről szóló cikk másolatának vagy internetes linkjének beküldésével lehet.
2. kategória - Autó- és egyéb gépépítő csapatok számára
Keressük azt a leginnovatívabb ragasztás technológiai megoldást, mellyel nemzetközi versenyen eredményes szereplést értek el. Pályázni egy 3-10 slideból álló prezentációval lehet, amely tartalmazza az alkalmazás részleteit, és a Henkel termékek felhasználását képekkel is illusztrálva. A pályázatok elbírálását a Henkel Magyarország kft. 3 fős szakmai testülete végzi. A pályázat elbírálása a Henkel Magyarország Kft kizárólagos joga.
Pályázni mindkét pályázatra 2016. augusztus 31-ig lehet.
Részletes pályázati felhívás
{flike}
| Szak neve | Szakirány neve | Időpont | Hely | |
| anyagmérnöki alapszak | 2016. június 13. 9:00 | Bereczky-terem | ||
| anyagmérnöki mesterszak | 2016. június 13. 11:00 | Bereczky-terem | ||
| biomérnöki alapszak | 2016. június 08. 8:30 | Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Intézet, N 301 | ||
| gépészmérnöki alapszak | a | mechatronika szakirány | 2016. június 17. 10:50 | Gépészmérnöki Intézet, B 108 |
| gépészmérnöki alapszak | a | szilikátipari gépek szakirány | 2016. június 17. 8:00 | Gépészmérnöki Intézet, B 108 |
| gépészmérnöki alapszak | a | műszaki logisztika szakirány | 2016. június 17. 10:15 | Gépészmérnöki Intézet, B 108 |
| kémia alapszak | a | 2016. június 10. 8:00 | Kémia Intézet, Általános és Szervetlen Kémia Intézeti Tanszék, C-136 | |
| környezetmérnöki alapszak | a | 2016. június 14. 09:00 | Környezetmérnöki Intézet, C 439 | |
| környezetmérnöki mesterszak | a | 2016. június 15. 8:00 | Környezetmérnöki Intézet, C 439 | |
| környezettan alapszak | a | 2016. június 6. 9:00 | Környezettudományi Intézet, Limnológia Intézeti Tanszék, N épület Limnológia terem | |
| mechatronikai mérnöki alapszak | a | 2016. június 14. 9:00 | C 336 | |
| mechatronikai mérnöki alapszak | a | 2016. június 16. 9:00 | C 336 | |
| mechatronikai mérnöki alapszak | a | 2016. június 15. 11.30 | Zalaegerszeg, MKKI F. épület 306 | |
| mechatronikai mérnöki alapszak | a | 2016. június 16. 08.00 | Zalaegerszeg, MKKI F. épület 306 | |
| mechatronikai mérnöki mesterszak | a | 2016. június 15. 13:00 | Gépészmérnöki Intézet, B 108 | |
| vegyész mesterszak | a | 2016. június 10. 8.00 | Kémia Intézet, Általános és Szervetlen Kémia Intézeti Tanszék, C-136 | |
| vegyészmérnöki alapszak | a | technológia szakirány | 2016. június 16. 9:00 | MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék rendezvényterme (C538) |
| vegyészmérnöki alapszak | az | üzemeltetés szakirány | 2016. június 16. 9:00 | Vegyipari Műveleti Intézeti Tanszék könyvtára (B 119-120) |
| vegyészmérnöki mesterszak | a | MOL Ásványolaj és petrolkémiai technológia és Folyamatmérnöki szakirány | 2016. június 15. 9:00 | MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék rendezvényterme (C538) |
| vegyészmérnöki mesterszak | a | Biotechnológia, Műveleti és Radiokémai technológia szakirány | 2016. június 15. 9:00 | Vegyipari Műveleti Intézeti Tanszék könyvtára (B 119-120) |
| kutató-fejlesztő szakmérnök | 2016. június 15. 9:00 | MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék rendezvényterme (C538) | ||
| víz- és szennyvízkezelő rendszerüzemeltető szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szakán | 2016. június 17. 09:00 | Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz, B 104 | ||
| autóipari minőségirányítási szakmérnök és szakember szakirányú továbbképzési szakán | 2016. június 10. 8:30 | Nagy Tanácsterem |
A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti ötleted végre valósággá váljon. Készítsd el a projekted összefoglalóját és nevezz az összesen 15.000€ értékű nyereményekért!
Nevezni a világ bármely országából lehet 18 és 30 éves kor között. A jelentkezéshez küldj egy angol nyelvű, maximum 10 oldal terjedelmű dokumentumot vagy 5 perc hosszúságú videót a projektedről legkésőbb 2016. december 31-ig.
További részletekért látogass el a verseny honlapjára
{flike}

A Dynea Hungary Kft. Kazincbarcikán a BorsodChem Zrt. területén megvalósított ipari parkban működik, ahol karbamid-formaldehid gyanta gyártással foglalkozik hazánkban egyedüliként. Folyamatosan fejlődő tevékenységünkhöz Társaságunk gyakornoki pozícióba keres végzős és frissdiplomás munkavállalókat.
{flike}

A Merck Kft. (www.merck.hu) pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a szociálisan hátrányos helyzetű, középiskolai tanulmányaik során jó tanulmányi eredményt elérő diákokat, hogy az ország egyik kiemelt felsőoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat.
A Pályázati kiírás letölthető ezen a linken.
A Pályázati adatlap innen tölthető le.
22. oldal / 34
A 2025/2026. tanév időbeosztása