• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



ösztöndíj

A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2020/2021. tanév II. félévében az alábbi hallgatók nyerték el.

Csendes Viktória Flóra vegyészmérnöki mesterszak
Harkány László vegyészmérnöki alapszak
Magasmarti Karina Lúcia biomérnöki alapszak
Őze Csilla anyagmérnöki mesterszak
Schaffhauzer Zsófia vegyész mesterszak
Szalai Viktória biomérnöki alapszak
Valkó Judit vegyészmérnöki alapszak
Vermes Imola anyagmérnöki alapszak


ösztöndíj

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara (továbbiakban: Kar) pályázatot hirdet az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 számú „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt keretében Hallgatói Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

A kutatói pályázat célja:

Az ösztöndíj kiírás célja, hogy hallgatóink megismerkedjenek a zalaegerszegi tesztpályával kapcsolatos autonóm járműves kutatásokkal, s azokban aktívan részt is vegyenek. Hallgatói ösztöndíjat nyerhetnek el az elektromos járművek hajtásrendszereinek, az energia visszanyerés, a járműipari beágyazott rendszerek, a szenzorika, a jelfeldolgozás, az intelligens anyagok járműipari felhasználása és a járművek kommunikációs rendszereinek kutatása területén.

Az ösztöndíjkiírás további célja, hogy hallgatóink egy része hosszútávon is csatlakozzon az autonóm járműves kutatásokhoz, amivel segíteni kívánjuk jövendő munkahelyük kiválasztását is. A kiírt feladatokat együttműködő kutatócsoportokban kell elvégezni, ami hosszútávon hozzájárul a projektmunkák módszertanának elsajátításához is.

Jelen kiírásra pályázatot nyújthatnak be az intézmény hallgatói, az alábbiak szerint:

MSc hallgatók számára meghirdetett kutatási témák:

Autonóm járművek tesztelésére alkalmas tesztszcenáriók létrehozásának vizsgálata dSPACE-es tool-chain (eszköztár) segítségével. Az ASM (Automotive Simulation Module) járműszimulációs szoftver környezetben választott járműmodell virtuális felszenzorozása és összekapcsolása a dSPACE ModelDesk szoftvermoduljával ahol az úthálózatra, járműre és szimulációs objektumokra vonatkozó parametrizálások megtehetők. Az így létrehozott tesztszcenárió vizualizálása a dSPACE MotionDesk moduljának segítségével.

A kutatási eredményeit egy minimum 10 oldalas dokumentációban foglalja össze.

A pályázat időtartama: 2021. március 15 – 2021. június 30. (3,5 hónapos)


ösztöndíj

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara (továbbiakban: Kar) pályázatot hirdet az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 számú „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt keretében Hallgatói Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

A kutatói pályázat célja:

Az ösztöndíj kiírás célja, hogy hallgatóink megismerkedjenek a zalaegerszegi tesztpályával kapcsolatos autonóm járműves kutatásokkal, s azokban aktívan részt is vegyenek. Hallgatói ösztöndíjat nyerhetnek el az elektromos járművek hajtásrendszereinek, az energia visszanyerés, a járműipari beágyazott rendszerek, a szenzorika, a jelfeldolgozás, az intelligens anyagok járműipari felhasználása és a járművek kommunikációs rendszereinek kutatása területén.

Az ösztöndíjkiírás további célja, hogy hallgatóink egy része hosszútávon is csatlakozzon az autonóm járműves kutatásokhoz, amivel segíteni kívánjuk jövendő munkahelyük kiválasztását is. A kiírt feladatokat együttműködő kutatócsoportokban kell elvégezni, ami hosszútávon hozzájárul a projektmunkák módszertanának elsajátításához is.

Jelen kiírásra pályázatot nyújthatnak be az intézmény hallgatói, az alábbiak szerint:

PhD hallgatók számára meghirdetett kutatási témák:

Autonóm járművek nemlineáris helymeghatározó algoritmusainak szimulációs vizsgálata kinematikus és dinamikus járműmodellek alapján.   A kiterjesztett Kalman szűrő (Extended Kalman Filter) és részecske szűrő (Particle Filter) alapú becslőalgoritmusok pontosságának összehasonlítása és tesztelése veDYNA járműszimulátoros környezetben.

A kutatási eredményeit egy minimum 10 oldalas dokumentációban foglalja össze.

A pályázat időtartama: 2021. március 15 – 2021. június 30. (3,5 hónapos)


ösztöndíj

A K&H Csoport vezető, innovatív pénzügyi intézetként felelősnek tekinti magát azért a társadalomért és környezetért, amelyben működik, ezért 2021-ben már 7. alkalommal hirdeti meg a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot.

A program célja továbbra is az, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját.
Idén a fenntartható agráriumra, ezen belül kiemelten a körkörös/körforgásos gazdaság témakörében várják a fiatal agrárszakemberek innovatív ötleteit.
A pályázatra 2021. szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

Részletek, a pályázati kiírás, adatlap és összegzés minta az alábbi linken érhetők el:
https://www.kh.hu/csoport/fiatalok-oktatasa/fenntarthato-agrariumert-osztondijpalyazat


MTA

A VEAB Kémiai Szakbizottsága „Nőnapi Tudományos rendezvény” címmel előadói ülést tart, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Időpont: 2021. március 12, péntek, 9:00 óra

Helyszín: Zoom Webinárium Közösségi tér

Ez a rendezvény a kémia tudományterületén kutató hölgyekről szól és nem csak hölgyeknek.

Nem csak az eddig elért tudományos eredmények kerülnek bemutatásra, hanem az odáig vezető karrier utak is. Mi sodorta az előadókat erre a pályára, milyen nehézségeket tapasztaltak és hogyan sikerül a család/munka között egyensúlyozni. A szervezők célja, hogy pozitív példákkal támasszuk alá, hogy érdemes ezt a pályát választania a fiatal hölgyeknek.


doktori iskola

Tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának (MTA VEAB) Fémorganikus, Komplexkémiai és Fotokémiai Munkabizottsága és a Pannon Egyetem Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskolája által közösen rendezendő szakmai ülésre.

 

Szakmai program: PhD elővédés

Zsirkáné Fónagy Orsolya

„Heterogén fotokatalízisen alapuló vízkezelési eljárások vizsgálata és fejlesztése

A heterogén fotokatalízis hatékonyságának növelése és a fotoindukált elektronok, szuperoxid-gyökanionok meghatározására alkalmas módszerek fejlesztése


Tanszerosztás 2021 Kedves SAS-os hallgatók!

A tanszerutalványok 2021. március 9-től március 12-éig (hétköznap 9-11 ill. 14-15 óráig, pénteken 9-11 óráig) az E épület 017-es irodájában vehetők át!

Minden érintett hallgatót szeretettel várunk.

A szakvéleményüket szíveskedjenek magukkal hozni.

Szobi Éva
ügyvivő-szakértő
tel.: 4715

picture

Nemzetközi Ösztöndíj - Chile
A 2021. március 1-től induló program keretében, várják azon PhD hallgatók jelentkezését, akik hidrológia, mélyépítés vagy azzal egyenértékű területen folytatják PhD tanulmányaikat, valamint szilárd háttérrel rendelkeznek a kvantitatív módszerek és a programozás terén.
Ösztöndíj összege: bruttó 2 310 000 HUF
Jelentkezési határidő: 2021. március 31.

Környezetvédelmi és vízügyi gyakornok
Környezetvédelmi és vízügyi gyakornoki program, amelynek keretében olyan nagy és ismert cégeknél szerezhetnek tapasztalatot a jelentkezők, mint az MVM, a MÁV és az E.ON.
Elnyerhető ösztöndíj: bruttó 225 564 Ft/hó/fő (vagy ennek időarányos része részmunkaidő esetén)
Ösztöndíj időtartama: 2 hónap
Jelentkezési határidő: 2021. március 31.

További információ a https://kbka.org/palyazatok/ oldalon olvasható.


picture

Dear Students and Dear Colleagues,

It is our great pleasure to invite you to participate in the International Student Symposium IF IM CAD organized online by the University of Agronomic Sciences and Veterinary Medicine of Bucharest –  Faculty of Land Reclamation and Environmental Engineering, on 16th  of April, 2021.

The main goal of this event is to bring together BSc, MSc and PhD students interested in the fields of Civil Engineering, Management and Engineering, Geodetic Engineering and Environmental Engineering in order to facilitate the exchange of ideas and collaboration.

The papers presented during the Symposium will be published in the ISSN indexed “Journal of Young Scientist” (http://journalofyoungscientist.usamv.ro).

We hope that you will take this opportunity and join us at this symposium. We  look forward to welcoming you at the Symposium IF IM CAD!

For more information, please visit the  symposium page: http://simpozionifimcad.usamv.ro/.

 

Invitation

Flyer

 


ösztöndíj

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar nappali képzésében részt vevő hallgatóinak, akik vállalják, hogy a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében a hallgatói lemorzsolódás csökkentése érdekében mentorálják hallgatótársaikat vagy segítik az angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatók beilleszkedését, előmenetelét (pl. az alábbi feladatokkal: az intézményi, közösségi beilleszkedés segítése, tanulási folyamat tervezésének, kivitelezésének támogatása, tanulókörök szervezése, hallgatói tudományos munka támogatása, szabadidős és sportolási lehetőségek feltárásának támogatása, a szakmai fejlődés folyamatos figyelemmel kísérése).

Az ösztöndíjat az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja és a Mérnöki Kar adományozza a mindenkori dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.

Az ösztöndíjat elnyert hallgatónak vállalnia kell, hogy az elvégzett tevékenységekről beszámolót készít, amelyet minden hónap 7. napjáig az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre megküld.

 

Az ösztöndíj havi összege (4 hónap idejére, március-június hónapokra): 26.000 forint/hó.

A Kar a pályázati időszakban három hallgató pályázatát támogatja. A pályázatok rangsorolása a kummulatív tanulmányi átlag alapján történik.

 

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2021. március 5. (péntek).

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a hallgató vállalásait (a mellékelt adatlapon feltüntetve) és
  • oktatói ajánlást.

 

A pályázatok elbírálásának határideje: 2021. március 10. (szerda).

 

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém 2021. február 24.

Dr. Németh Sándor s.k.

               dékán

Pályázati adatlap

Pályázati felhívás


ösztöndíj

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara pályázatot hirdet az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt keretében Tehetséggondozó Ösztöndíj elnyerésére.

A támogatásra pályázhatnak a Kar felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, doktori képzésben részt vevő hallgatói, akik a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében tanulmányi versenyen, tudományos rendezvényen, konferencián kívánnak részt venni.


A pályázónak vállalnia kell a rendezvényen való részvételt, és azt követően egy összefoglaló készítését, mely tartalmazza a rendezvényen részt vevő tapasztalatait, elért eredményeit.

A beszámolót az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell megküldeni a rendezvény napjától számított 10 napon belül.


A pályázatot a pályázati adatlap kitöltésével, az alábbi mellékleteket csatolva kell benyújtani:

önéletrajz,

oktatói/témavezetői ajánlólevél.

 

A pályázat időtartama: 2021. március 11 – 2021. június 30.

 

A pályázható keretösszeg: 880.000 Ft, mely a pályázatot benyújtó hallgatók között a mellékelt pontozási szempontok szerint kerül kiosztásra.

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2021. március 5. (péntek).

A pályázatok elbírálásának határideje: 2021. március 10. (szerda).

 

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva - a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém 2021. február 24.

Dr. Németh Sándor s.k.

               dékán

Pályázati adatlap

Pontozási szempontok

Pályázati felhívás


Harman villamosmernok mechatro allashirdetes

 

Villamosmérnök / Mechatronikai mérnök


Location: Székesfehérvár
Amit ajánlunk:
- Versenyképes juttatások
- Munkavállalói kedvezmények a HARMAN (JBL®, AKG®, HARMAN Kardon®) termékekre
Feladatok:
- Tagja leszel egy nemzetközi csapatnak, amely együttműködik a világ legnagyobb autóipari gyártóival
- Vevőtől visszaérkező garanciális termékek analízisében veszel részt a QC csapat tagjaként
- Nyitva áll előtted, hogy megismerd az autóiparban használt beágyazott technológiák mély analízisét
- Teret adunk az innovatív technológiák megismerésére
- Számítunk munkádra az analízis eredmények dokumentálásában, jelentések készítésében
- Részese leszel egy dinamikusan fejlődő csapatnak
- Kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkező kollégákkal dolgozol együtt, akik támogatnak a karrier utad feltérképezésében
- Széles körű műszaki képzéseken fejlesztheted magadat
Elvárások:
- Villamosmérnök / mechatronikai mérnök végzettség
- Angol/német nyelv ismerete
Előny:
- Autóiparban és/vagy elektronikai iparban szerzett tapasztalat
- Termékanalízisben/Tesztberendezések üzemeltetésében és fejlesztésében szerzett tapasztalat
- Forrasztási tapasztalat
KAPCSOLATTARTÓ: Németh Tibor - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


A Georgikon Karon korábban elindított és jó visszhanggal zárult előadások folytatásaként ‘Advanced Communication in Science’ címmel tömbösített kurzust tartunk 2021. március 8-9-én, ezúttal angol nyelven.

A kurzus célja az, hogy a segítse a pályakezdő kollégákat kutatói karrierjük kialakításában és annak előremozdításában. A résztvevők konkrét javaslatokat kapnak arra, hogyan tudnak hatékonyan kommunikálni kutató munkájuk során társaikkal, szakvezetőjükkel, együttműködőikkel és kézirataik bírálóival illetve szerkesztőivel. Útmutatót nyújtunk a tézisek, tudományos munkák és pályázatok megírásához is.

Az előadások hivatalosan a PEDFEST10-es kóddal futó MATEs PhD kurzus keretében hangzanak majd el. Ugyanakkor a kurzus nyitott egyetemi hallgatók, MSc-s diákok, pályakezdő kutatók és fiatal oktatók számára is a MATE-ről, sőt más oktatási és kutatóintézményekből is.

Jelentkezés:
MATEs PhD hallgatók – NEPTUN PEDIFEST10
PhD hallgatók más egyetemekről illetve minden más jelentkező: emailen keresztül az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.


A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kari Ösztöndíj Pályázatot hirdet hátrányos helyzetű, duális képzésben részt vevő hallgatók számára. A hátrányos helyzet az alábbi szempontok alapján kerül megállapításra:

  • szociális helyzet;
  • speciális szükséglet, tanulási nehézségek;
  • lakóhely, képzési hely közti távolságokból eredő utazási költség.

Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon duális képzési tanulmányokat folytató hallgató, aki a pályázat célcsoportját képező szakok (gépészmérnöki alapszak, mechatronikai mérnöki alapszak) valamelyikén tanul.

 

A pályázat beadásának további feltétele a rendszeres vagy rendkívüli SZOC kérvény NEPTUN tanulmányi rendszerben történő leadása, és minimum 5 pont elérése.

 

Az ösztöndíj havi összege (5 hónap idejére) a jelentkezők száma és a keretösszeg függvényében: maximum 40.000 forint/hó.

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.

A hátrányos helyzetű, duális képzésben részt vevő hallgatók kari ösztöndíját az EFOP-3.5.1-16-2017-00010 projekt biztosítja.

 

A pályázat beadási határideje: 2021. február 26. (péntek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

 

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém, 2021. február 18.

Dr. Németh Sándor s.k.

 

Adatlap

Felhívás


ösztöndíj

Duális hallgatónak lenni nagy kihívás, ezért szeretnénk segíteni nekik.
Kitaláltunk egy programot, ehhez viszont Te kellesz!
Van egy ajánlatunk számodra.
Mit szólnál hozzá, ha a szabadidődben gépész- vagy mechatronikai mérnök alapszakos, duális hallgatótársaidnak segítenél, mi pedig a patronálásért cserébe ösztöndíjat adnánk Neked?

 

Ha úgy érzed, Te vagy az, akivel ezt a programot meg tudjuk valósítani, küldd el jelentkezésedet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre 2021. február 26-ig, mely az alábbiakat mindenképpen tartalmazza:

  • önéletrajz, aminek segítségével jobban megismerhetünk, ezért feltétlen írd bele egyetemi munkásságodat, tanulmányi versenyeken elért eredményeidet, távlati céljaidat, ambíciódat;
  • egy terv, amiben megfogalmazod, mi mindent vállalsz patronálóként (egyéni tanulást segítő program kidolgozása és megvalósítása a duális képzésben részt vevő hallgatók számára);
  • ajánlásokat (elsősorban oktatóktól), amik korábbi szupertetteidet dicsőítik.

Egy feltételünk még lenne: ezt a nem mindennapi lehetőséget csak Mérnöki Karos hallgatóknak (BSc, MSc, felsőoktatási szakképzés és PhD képzés) tudjuk felajánlani!

Ha magadra ismertél, ne habozz a jelentkezéssel, ha tudsz olyanról, akinek testhezálló lenne ez a feladat, kérünk, oszd meg vele!

 

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.
Az ösztöndíj időtartama: 4 hónap (2021.03-2021.06.)
összege: 25.000 Ft/hó
Az ösztöndíjat az EFOP 3.5.1 -16-2017-00010 projekt biztosítja.

 

Veszprém, 2021. február 18.

Dr. Németh Sándor s.k.
dékán
Mérnöki Kar

Pályázati adatlap

Hallgatói munkaterv (minta)

Felhívás


picture

A Pannon Egyetem Mérnöki Kar kari ösztöndíj pályázatot hirdet hátrányos helyzetű és sajátos szükségletű hallgatók számára. A hátrányos helyzet az alábbi szempontok alapján kerül megállapításra:

  • szociális helyzet;
  • sajátos szükséglet, tanulási nehézségek.

 

Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon nappali tanulmányokat folytató hallgató. A pályázat elbírálásának további feltétele érvényes SZOC kérvény NEPTUN tanulmányi rendszerben történő leadása vagy regisztráció a SAS Bizottságnál.

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.

A hátrányos helyzetű és sajátos szükségletű hallgatók kari ösztöndíját az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja.

 

Az ösztöndíj havi összege (5 hónap idejére): 40.000 forint/hó.

A Kar a pályázati időszak alatt maximum 6 hallgató pályázatát támogathatja. A pályázatok sorrendjének elbírálásánál előnyt élveznek a sajátos szükségletű hallgatók, a sorrend az egyetemi SAS bizottság ajánlása alapján dől el. A SZOC kérvényt benyújtó hallgatók esetében a HÖK Szociális Bizottsága által megállapított pontszám a mérvadó.

 

A pályázat beadási határideje: 2021. február 26. (péntek).

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém, 2021. február 16.

Dr. Németh Sándor s.k.

dékán

Adatlap

Felhívás


konferencia

Az Oktatási Hivatal a „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” (EFOP-3.10.1-17-2017-00001) projekt keretében multidiszciplináris tudományos konferenciát szervez kárpát-medencei magyar doktoranduszoknak, doktorjelölteknek, fiatal kutatóknak, illetve a kutatás iránt érdeklődő mesterszakos hallgatóknak.


Időpont: 2021. március 30–31.

Helyszín: online (ZOOM platform).


A regisztráció két részvételi kategóriában, előadóként és érdeklődőként lehetséges.

A részvétel mind az előadók, mind az érdeklődők számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.


doktori iskola

A Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola 2021. március 3-án (szerda) doktori védést tart Kovács Lívia Réka doktorjelölt részére, melyre az alábbi link segítségével csatlakozhatnak be az érdeklődők:

Link

A doktori védés 9:00 órakor kezdődik.

A disszertáció címe: "Kétfázisú áramlásokat leíró modellek és szimulációk alkalmazása és fejlesztése"
Témavezető(k): Dr. Egedy Attila, egyetemi docens (Pannon Egyetem), Dr. Ulbert Zsolt egyetemi docens (Pannon Egyetem)

A vita nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk online.


ösztöndíj

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon hallgatóinak, akik a 2020/2021-es tanév tavaszi félévében min. 12 alkalommal, alkalmanként 2 tanóra időtartamban felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében online oktatás formájában.

Az ösztöndíjat az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja és a Mérnöki Kar adományozza a mindenkori dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.

 

Az ösztöndíj havi összege (3 hónap időtartamra): 26.000 forint/hó.

A Kar a pályázati időszakban maximálisan két hallgató pályázatát támogathatja. A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázók, akik korábban még nem kaptak támogatást az ösztöndíj keretében.

 

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2021. február 26. (péntek).

A pályázat időtartama: 2021. március 8 (hétfő) – 2021. május 21. (péntek).

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a kitöltött adatlapot, amely röviden tartalmazza, hogy a pályázó mely tárgy(ak)ból, milyen formában kívánja megtartani a felzárkóztató kurzusokat (LETÖLTHETŐ ADATLAP),
  • önéletrajzot, amelyben a pályázónak ki kell térnie egyetemi munkásságára, tanulmányi versenyeken elért eredményeire, távlati céljaira, ambícióira.

 

A pályázati feltételek teljesülésének igazolásához szükséges:

  • a hallgatótársakkal elért eredményekről készített, aláírt beszámoló (eredménylista) benyújtása az alábbi ütemezésben:
    • április 9.: március 8 - március 31. között végzett feladatról,
    • május 7.: április 8 – április 30. között végzett feladatról,
    • május 31.: május 3 - május 21. között végzett feladatról,
  • a foglalkozásokon készített képernyőfotók, amelyeken látszik az összes résztvevő neve.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2021. március 3. (szerda).

A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva- a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, postai úton a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Dékáni Titkárság címére (8200 Veszprém, Egyetem u. 10.) lehet eljuttatni (a legkésőbb 2021.02.26-án feladott pályázatok befogadásra kerülnek).

Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.

Veszprém 2021. február 16.                  

                                                                                               Dr. Németh Sándor s.k.

dékán


picture

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. őszén Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Öszöndíjhoz címmel pályázatot hirdetett.

A Kooperatív Doktori Program célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi, gazdasági hasznosításában.

A Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel témájukat. A pályázatot doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók, illetve azok nyújthatták be, akik doktori tanulmányaikat a 2020/2021. tanévben kezdik meg.

A Mérnöki Karon doktori képzésben részt vevő hallgatói közül támogatást nyert:
Fóty Nikolett (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Egedy Attila, Dr. Nagy Lajos
Bóna Áron (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Bélafiné Dr. Bakó Katalin, Dr. Nemestóthy Béla Nándor
Hartyányi Máté (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Nagy Roland
Páll Boglárka Zsuzsa (Kémia és Környezettudományi Doktori Iskola) - témavezető: dr. Horváth Krisztián, Dr. Kormány Róbert
Dörgő Gyula Ádám (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Abonyi János, Dr. Ahmet Palazoglu
Kocsis Eszter (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Szalai István
Tóth Zsolt (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Szalai István
Csalódi Róbert (Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola) - témavezető: Dr. Abonyi János

Hallgatóinknak szívből gratulálunk, szakmai pályafutásokhoz további sok sikert kívánunk!


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.